KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Megindító módon emlékezett a menyasszony vőlegényére, aki meghalt az esküvő előtt

A fotózáshoz Hannah felvette menyasszonyi ruháját, és visszatért oda, ahol Layne megkérte a kezét.

Link másolása

A 22 éves Hannah Darr négy hónappal esküvőjük előtt veszítette el vőlegényét, Layne-t, aki autóbalesetben halt meg. A két oklahomai fiatal már hét éve alkotott egy párt, amikor a tragédia történt.

De sokkal korábbról ismerték egymást, szinte együtt nőttek fel.

2016 áprilisában jegyezte el Layne Hannah-t, közös esküvőjüket tervezgették már, amikor egy pillanat alatt minden megváltozott - írta a Daily Mail.

2017 február 5-én reggel Layne autóbalesetet szenvedett, amit nem élt túl. Akkor már kitűzték az időpontot, június 17-én házasodtak volna össze. Hannah erről is írt a Love What Matters Facebook-oldalára, ahol arról mesél, hogy a lakása tele van dekorációkkal, amik mind arra várnak, hogy felhasználja az esküvőjén, azonban ez már nem fog megtörténni. Egy valamit azonban nem engedett el.

Hannah úgy döntött, különös módon emlékezik meg halott vőlegényéről, ezért kapcsolatba lépett Holly Gannett esküvői fotóssal, aki készített róla egy esküvői fotósorozatot. Vagyis nem csak róla.

„Ugyan soha nem fogunk már összeházasodni, de szerettem volna egy közös képet vele, amin a menyasszonyi ruhámat viselem” – mesélte Hannah a HuffPostnak. A fotózáshoz Hannah felvette menyasszonyi ruháját, és visszatért oda, ahol Layne megkérte a kezét. A képeken Hannah egyszerre mosolyog és küzd a könnyeivel. Az egyik képen pedig egy táblát fog, amin a következő mondat áll:

"
A szerelemre emlékezz, ne a veszteségre

A legmeghatóbbak mégis azok a képek, ahol Holly Gannett fotós a Photoshop segítségével Layne-t is rátette a képekre. A képeken Layne figurája halványabban jelenik meg, de ahogyan Hannah átöleli őt, egy pillanatig mégis olyan érzésetek lehet, mintha ott lenne a vőlegény is.

Hannah pedig úgy érzi, ezek a képek segítenek neki feldolgozni a történteket, azóta megváltoztak az álmai is.

Már nem azzal álmodik, ahogy könnyekkel küszködve és elveszetten bolyong menyasszonyi ruhájában, hanem Layne arcát látja, aki arra biztatja, tartson ki.

Különleges kapcsolatuk volt, Hannah erről írt a képek alatti bejegyzésében:

„Amikor elsős voltam középiskolában, Layne elhívott randizni. Nagyon izgatott voltam, hogy a jóképű sportoló elhívott! Először nemet mondtam, de aztán beadtam a derekam, és onnantól kezdve elválaszthatatlanok voltunk. Mindent együtt csináltunk. (…) Ahol az egyikünk ott volt, ott a másikat is meg lehetett találni.

2016. április 15-én Layne elvitt a kedvenc horgász helyünkre, és megkért, hogy éljem le vele az életem. Azt hittem, én vagyok a legszerencsésebb lány a világon, de amikor láttam a hatalmas mosolyt az arcán és a csillogó szemeit, tudtam, hogy ő pedig azt gondolja, ő a legszerencsésebb fiú. Az elmúlt év semmi másról nem szólt, csak az esküvőnk és a jövőnk szervezéséről. Nagy tervek és nagy álmok, amiket már sosem fogunk együtt megvalósítani.

Sokak szerint szinte mesebeli volt kettőnk szerelme. Olyan volt, amit sokan egész életükben hiába keresnek. Türelmes volt, kedves és feltétel nélküli. Örökké hiányozni fog, ahogyan Layne rám nézett, tele szerelemmel és imádattal. Úgy értettük meg egymást, ahogyan senki más. Ugyan nem éltünk együtt, de minden napot együtt töltöttünk.

Ami a legfontosabb, hogy úgy szerettük és olyannak fogadtuk el egymást, amilyenek vagyunk. Layne okos volt, motivált, szenvedélyes és erős. Szerencsére tudtuk, mit jelentünk egymásnak, mert minden nap biztosítottuk egymást a szerelmünkről. Mellette szeretve éreztem magam, biztonságban és magabiztosnak. Soha senki nem lesz olyan, mint amilyen ő volt nekem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk