hirdetés

KÖZÖSSÉG

Megígérte haldokló betegének az ápolónő, hogy elmegy helyette a lánya ballagására - ma már együtt dolgoznak

Ez volt a mellrákban meghalt bosnyák anya utolsó kívánsága, ami végül teljesült is. A lányt az édesanyját ápoló nővér is inspirálta abban, hogy ezt a hivatást válassza.
Fotó: Northwestern Medicine - szmo.hu
2021. február 05.

hirdetés

Szívmelengető gesztust tett egy Amerikában élő bosnyák nő: teljesítette az egyik haldokló betege utolsó kívánság azzal, hogy elment a nő lányának ballagására - számolt be róla a Daily Mail.

Sevala Habibovic 2017-ben szenteste napján alig 46 évesen halt meg mellrákban. Élete utolsó fél évét egy winfieldi szociális otthonban töltötte, ahol egy szintén bosnyák ápolónő, Sanja Josipovic is dolgozott. Mindkét édesanya menekültként került Amerikába, és mivel sok közös volt bennük, szoros kapcsolat alakult ki köztük.

"Nagyon közel kerültünk egymáshoz, mintha testvérek lettünk volna. Nagyon erős nő volt. Nem félt a haláltól, csak a gyerekei és a férje miatt aggódott"

- mondta Sevaláról Sanja.

Elmondása szerint a rákbeteg asszony a lánya, Edina miatt aggódott a legjobban, mert ő még nem fejezte be akkor az iskolát.

Mivel tudta, hogy már nem éri meg a lány ballagását, az ápolónőt kérte meg arra, hogy menjen el helyette az ünnepélyre. Éppen a halála napján mondta el utolsó kívánságát, a nővér pedig megígérte, hogy teljesíteni fogja.

Négy évvel később pedig be is tartotta a szavát: tavaly decemberben ott volt Edina ballagásán, bár a járvány miatt nem tarthatták meg a szokásos ünnepséget. A lány szintén szociális dolgozó lett, mint Sanja.

hirdetés
"Korábban azt gondoltam, hogy az egészségügy nem az én pályám. Aztán édesanyám beteg lett, és miatta én is ki-be járkáltam a kórházba. Amikor anya meghalt, úgy döntöttem, én is ezt akarom csinálni. Én is ilyen hatással szeretnék lenni valakinek az életére"

- mondta a frissen végzett ápolónő, utalva arra, hogy Sanja milyen fontos szerepet töltött be édesanyja utolsó hónapjaiban.

A 49 éves nővér és a 22 éves lány most ugyanott, egy rehabilitációs kórházban dolgoznak együtt.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk