KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Megható történettel emlékezett Benedek Tiborra egykori osztálytársa

Csak egyszer találkoztak, de az az egy alkalom nagyon emlékezetes maradt Dunai Ede számára. Most a nyilvánossággal is megosztotta a történetet.

Link másolása

Kedves történetet idézett fel a nemrég elhunyt Benedek Tiborról egykori osztálytársa a Facebookon. A legendás vízilabdás június 18-án halt meg hosszan tartó, súlyos betegség után. Volt osztálytársa egy Facebook-bejegyzésben megosztott írásával emlékezett Benedek Tiborra.

Az írást változtatás nélkül közöljük:

"EGY OSZTÁLYTÁRS EMLÉKÉRE

1988-ban - csillogónak induló futballkarriemet szem előtt tartva - a kőkemény Könyves helyett egy másik újpesti gimibe jelentkeztem át. A Megyeri és Fóti út sarkán található iskolában nem követeltek sokat, így teljes erőmmel a focira koncentrálhattam.

Osztálytársaim között megannyi tehetséges sportoló volt. Atléták, vívók, úszók, tucatnyi reménység. Osztályzat nem volt, csupán félévi és évvégi vizsga, amelyre a legjobb tudásunk szerint próbáltunk felkészülni, hiszen ezen állt vagy bukott minden.

A vizsgákon gyakran új arcok is feltűntek. Ők voltak a magántanulók. Egy fülledt júniusi reggelen irodalomból kellett felelnünk.

Ilyenkor a folyosóról ABC-szerint szólítottak be minket. A névsor első negyedében voltam, tudtam, hogy Balogh Pista után én következem, ám a szőke kézilabdás már jó ideje bent volt, nekem pedig egyre hevesebben vert a szívem. Nem mondanám, hogy felkészült voltam, sokkal inkább abban bíztam, hogy olyan tételt húzok majd, amelyet amúgy is szeretek. Például József Attilát, akinek az élete nyitott könyv volt a számomra, és akinek vagy félszáz költeményét tudtam fejből. Mondtam is a többieknek, ha van isten, akkor most rámkacsint, és József Attilát húzom ki.

Egyszer csak nyílott az ajtó, Pista fújtatva lépte át a küszöböt:

- Ebből bukás lesz! Schiller élete... - zihálta, én pedig a szívemhez kaptam. Ha ezt húzom, abből nem sok jó fog kisülni. De már szólítanak is, gondoltam.

Ezúttal viszont a megszokottól eltérően Balogh Pista után nem engem hívtak. Egy kisportolt, széles mosolyú, jóképű srác ugrott fel a székéről, amint meghallotta a nevét.

- Ez meg kicsoda? - kérdeztem a mellettem helyet foglaló osztálytársaimtól, miközben reszkető térdekkel visszaültem a helyemre.

- Egy nagyon tehetséges vízilabdás. Azt mondják, hogy szupersztár lehet belőle.

- Igen, Benedek Tibor a neve - jöttek a válaszok jobbról-balról.

Hittem is, meg nem is, mindenesetre gyorsan beleolvastam Schiller életébe, hogy legalább valami halvány fogalmam legyen a dologról. Öt perc sem telt el, Tibor magabiztosan kilépett az ajtón, és nevetve csak ennyit mondott:

- Ez könnyű volt! József Attilát húztam.

- Szerencsés... - suttogtam magamban, de ebben a pillanatban felhangzott a nevem.

Tibivel a folyosó közepén értünk egymás mellé. Biccentettünk, de ő egy másodpercre megállt velem szemben, rám kacsintott, és csak ennyit mondott:

- A József Attila a gyűrött. Összegyűrtem neked.

Megszólalni sem volt időm, nagyokat nyelve beestem Tóth tanár úr színe elé. Az asztalára néztem, tucatnyi papiros hevert rajta egymás hegyén-hátán.

- Dunai úr, húzzon egyet!

A szemem ide-oda járt, kerestem a gyűröttet, de mindegyik cetli ugyanolyan volt. Sima, egyenletes, mintha egyenesen a nyomdából érkeztek volna.

- Nem tud választani? Várjon, megigazítom! - szólt a tanár, majd akkurátusan arrébb rakott két-három papírt. És ekkor előbukkant a kincset érő lapocska, egy-két apró gyűrődéssel a közepén.

- Azt szeretnem! - csaptam le rá, mint vércse az áldozatára, majd izgatottan megfordítottam. Ez állt rajta:

József Attila élete és egy versének elemzése.

Majdnem elsírtam magamat örömömben, de igyekeztem palástolni a dolgot, és belekezdtem abba a tananyagba, amelyet mindennél jobban szerettem. A Thomas Mann üdvözlése című verset elemeztem, miután fejből elszavaltam. Rögvest megkaptam az ötöst, és magamban legbelül nem győztem hálát adni Tibi jólelkűségéért.

Ekkor találkoztunk utoljára... Mire én kijöttem, ő már nem volt sehol. Állítólag edzőtáborba kellett sietnie, így arra sem volt időm, hogy megköszönjem neki a segítségét. Aztán Benedek Tibiből valóban szupersztár lett, és én ahányszor megláttam őt a televízióban, mindig eszembe jutott az a bizonyos irodalomvizsga. Az az isteni kacsintás.

Ilyenkor mintegy reflexként, azonnal elmormoltam magamban a Thomas Mann üdvözlésének utolsó nyolc sorát. Ahogy a vers végéhez értem, mindig felcsillant egy büszke mosoly a szájam szegletében, és megjelent előttem az a kép, amelyet amíg élek nem fogok elfelejteni.

A vagány kacsintás, és ahogy helyet cserélünk a tanterem ajtaja előtt...

Ma reggel aztán megváltozott minden...

Későre jár, besötétedett, de ez még mindig ugyanaz a szörnyű nap, és én immár századjára szavalom el a Thomas Mann üdvözlését.

"Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,

de mi férfiak férfiak maradjunk

és nők a nők - szabadok, kedvesek

- s mind ember, mert az egyre kevesebb...

Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.

Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen

néz téged, mert örül, hogy lát ma itt

fehérek közt egy európait."

Ez a csodálatos vers eddig is rád emlékeztetett....ám ez a vers 2020. június 18-ától önfeledt mosoly helyett csupán fájdalommal átitatott könnycseppeket csal majd az arcomra.

KÖSZÖNÖK MINDENT, TIBI! ♥"

A bejegyzést 3600-an osztották meg és 13 ezer reakció érkezett rá a Facebookon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk