KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Megható búcsút vettek a tragikusan hirtelen meghalt Davide Astoritól csapata meccsén is

Egész Firenze és a Fiorentina is siratja a volt csapatkapitányt. A szívük még mindig érte dobog. Mutatjuk a képeket!

Link másolása

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a fél világot megrázta a 31 éves válogatott futballjátékos, Davide Astori halála. A Fiorentina labdarúgócsapatának kapitányát március elején holtan találták szállodai szobájában. Astorit álmában érte a halál.

A 31 éves labdarúgó 14-szeres olasz válogatott volt, 12 éve volt profi labdarúgó. Az AC Milanban kezdett focizni, majd a Cagliarihoz került, itt lett országszerte ismert sportoló, 174 alkalommal játszott a csapatban, innen hívták be a válogatottba is.

A tragédia miatt a Fiorentina Udinese elleni bajnoki mérkőzését törölték, és a szövetség a meccseket elhalasztotta.

Március 8-án tömegek kísérték utolsó útjára Davide Astorit.

A Fiorentina és a Cagliari is elhatározta, hogy visszavonultatja Davide Astori mezszámát. A két egyesület múlt héten jelentette be Twitter-oldalán, hogy többé egy játékosuk sem viselheti a 13-as mezt. A 31 évet élt hátvéd ugyanis 2008 és 2016 között a Cagliariban - illetve kölcsönben a Romában és a Fiorentinában -, majd 2016 és 2018 között a Fiorentinában is ezt a számot viselte.

Az AC Fiorentina a tragédia óta most lépett először pályára.

A csapat és a szurkolók is gyönyörűen búcsúznak a 13-as számot viselő Davide Astoritól.

Egymás után teszik közzé a képeket és a videókat a közösségi oldalakon.

Ha segnato il sostituto di Astori con il numero 31. Il 13 al contrario, alle ore 13:00 esatte. Continuate a dire che tutto questo è solo un gioco. ??#Astori @acffiorentina @seriea_tim #fiorentina #seriaa #viola CIAO DAVIDE ?

17 Likes, 3 Comments - Andrea Zucchet (@andrea1490) on Instagram: "Ha segnato il sostituto di Astori con il numero 31. Il 13 al contrario, alle ore 13:00 esatte...."

#artemiofranchi per davide#astori#DA13#ciao astori@acffiorentina

3 Likes, 1 Comments - Eddie_Hamdie ? (@aghielbhai97) on Instagram: "#artemiofranchi per davide#astori#DA13#ciao astori@acffiorentina"

Al minuto 13 della partita, durante il tributo del Franchi, inizia a piovere e Badelj dice "Questo è lui", indicando il cielo. Alle 13:00 la Fiorentina trova il gol. Come 13 era il suo numero di maglia. Il gol lo segna il numero 31, Vitor Hugo, in campo al posto di #Astori, scomparso all'età di 31 anni. È come se Davide dicesse: "Coraggio, segna tu al posto mio". L'olandese onora il Capitano con un saluto che vale più di mille parole. Il Calcio va al di là delle coincidenze. Nel Calcio c'è un che di mistico e irrazionale che, a volte, ci fa riflettere su qualcosa di più grande... Grazie Capitano?

22 Likes, 1 Comments - Football Pilu ⚽ (@football_pilu) on Instagram: "Al minuto 13 della partita, durante il tributo del Franchi, inizia a piovere e Badelj dice "Questo..."

"Ci sono uomini che non muoiono mai" !! ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ?? ➖➖➖➖➖➖ "Ci sono storie che verranno tramandate in eterno" !! ?➖➖➖➖➖➖?➖➖➖➖➖➖? "Buon viaggio Capitano" !!?? ➖?➖➖➖➖➖➖?➖➖➖➖➖? - - #@acffiorentina #@davideastori #fiorentina #viola #biancoviola #astori #ciaocapitano #CiaoDavide #capitano #DA13 #ultras #ultraviola #firenze #asroma #DA23 #giallorossi #unodinoi #ripdavide #calcio #sport #seriea #oltreicolori #roma #curva #striscione

274 Likes, 2 Comments - Mariolino asr (@mariobarrileasr) on Instagram: ""Ci sono uomini che non muoiono mai" !! ➖ ➖ ➖ ➖ ➖ ?? ➖➖➖➖➖➖ "Ci sono storie che verranno tramandate..."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk