KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Már félmilliárd forint gyűlt össze az SMA-beteg Noel számára, cél a 700 millió

Ezrek fogtak össze határainkon innen és túl, hogy összeadjanak 700 millió forintot a világ legdrágább gyógyszerére. A CsodaCsoport tagjai 6 hét alatt már több mint 10 millió forintot gyűjtöttek össze Noel számára, körülbelül 1800 aukcióból.

Link másolása

Már 500 millió forintnál tart Noel gyűjtése. Egy újabb óriási magyar bravúr van születőben a közösségi adakozás eredményeképp.

Zente és Levente után Noel immár a harmadik magyar SMA-beteg kisfiú, akiért emberek tízezrei fogtak össze határainkon innen és túl, hogy összeadjanak 700 millió forintot a világ legdrágább gyógyszerére.

Mindhárom gyermek SMA1-es gerincvelő eredetű izomsorvadásos betegségben szenved, és mindhárom számára komoly gyógyulás várható egy új, amerikai génterápián alapuló gyógyszer hatására. A Zolgensma az eddig alkalmazott terápiákhoz képest nagyságrendekkel többet tud, nem csak szinten tartásra képes, de akár szinte teljes értékű életet is eredményezhet, ha időben alkalmazzák, és a megfelelő fejlesztő kezelésekkel egészítik ki. Ráadásul a Zolgensmát egyszer kell csak beadni a betegnek. A gond csak az, hogy 2,1 millió dollárba, azaz 700 millió forintba kerül.

Márpedig csodák igenis léteznek – állítják a CsodaCsoport civil jótékonysági közösség alapítói, akik több mint 90 ezer ember számára működtetik aukciós csoportjukat a Facebookon. Úgy látják, hogy hazánkban egyre több embert érint meg mások nehéz sorsa, és egyre jobban terjednek az értük indult közösségi összefogások, jótékonysági gyűjtések.

Azt vallják, a jótékonyság nem pénz kérdése, hiszen náluk, a CsodaCsoportban azzal is lehet adományt gyűjteni Noel számára, ha kisebb-nagyobb értékeinket, szolgáltatásainkat vagy éppen saját alkotásainkat ajánljuk licitre, amelyeket a csoporttagok pedig megvásárolhatnak. Sokszor egészen kis összegekből gyűltek már itt össze milliók, amelyekből 100%-ban a támogatott gyermek részesül. Persze nem ritka a nagy értékű felajánlás sem, például családi üdülés vagy egy-egy magángyűjteményből előkerült régiség. A lényeg, hogy mindenki azt adja, amit tud, amire lehetősége van.

Támogatás:

Ha támogatnád Noelt, csatlakozz a CsodaCsoporthoz, és légy részese egy nagyszerű közösségi összefogásnak. Az alábbi bankszámlaszámon keresztül pedig közvetlenül is segítheted Noel gyűjtését:

CsodaCsoport Alapítvány

K&H Bank 10401983-50526970-69541012

IBAN: HU80 10401983-50526970-69541012

SWIFT: OKHB HUHB

Közlemény:

Civil Licit Noel



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk