KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Már 585 milliónál tart a gyűjtés: a kis Noel lassan megkaphatja a világ legdrágább gyógyszerét

Fogadj örökbe egy babasapit és támogasd vele az SMA-s Noel gyógyulását! – mondják a Sapi Különítmény önkéntes tagjai. A horgolt sapkákkal ráadásul kétszeresen is jótékonykodnak készítőik.

Link másolása

Gondoltál már arra, hogy sapkát is örökbe lehet fogadni? Egy civil kezdeményezésnek köszönhetően ilyen módon már több mint 300 ezer forint gyűlt össze beteg gyermekek javára.

Manapság újra divatba jött a horgolás, mint hobbi, az alkotásokkal pedig még kisgyermekek gyógyulását is segíthetjük. Fogadj örökbe egy babasapit és támogasd vele az SMA-s Noel gyógyulását! – mondják a Sapi Különítmény önkéntes tagjai.

Van egy kis csapatnyi ifjú hölgy hazánkban, akik azért fogtak össze, hogy az általuk horgolt kis babasapkákkal kétszeresen is jótékonykodjanak. Koraszülöttek és újszülöttek számára készítenek egyedi sapkákat, amelyeket kórházak szülészeti osztályán keresztül juttatnak el a babáknak.

A sapkákat ráadásul virtuálisan örökbe is lehet fogadni a Facebookon működő CsodaCsoport – Civil Jótékonysági Licit aukciós közösségben, a befolyt összeget pedig a csoport által aktuálisan támogatott beteg gyermek kapja. A jelenlegi támogatott az SMA1-es típusú gerincvelői izomsorvadással született Noel, akiről már mi is hírt adtunk.

A mai napig mintegy 585 milliónál tart az összeg.

A Sapi Különítmény névre keresztelt jótékonysági kezdeményezés elindítója Bakonyváriné Pozsár Tímea, aki öt éve kezdte az általa horgolt sapkákat kórházakban adományozni. Mire közösségi szintre emelkedett a mozgalom, ő már több száz kisbabát ajándékozott meg láthatatlan jótevőként.

„Mindig félve indultam egy új kórházba a kis csomagommal, de látva a fogadtatást, vissza-visszatértem. Szerintem sokan szeretnének segíteni, csak nem tudják, hol kezdjék, vagy félnek az elutasítástól, és ez tartja vissza őket. A férjemmel minden hónapban segítünk valakinek, valakiknek, de csak egy részét osztjuk meg közösségi oldalon. Ha viszont valamit kiteszünk, mindig van, aki ír nekünk, hogy szeretne segíteni” – meséli Tímea.

S hogy hogyan vált mozgalommá a jótékonysági sapkahorgolás? Amikor Tímea egy kreatív ötlettől vezérelve virtuális örökbefogadásra ajánlott fel félszáz sapkát a jótékonysági csoportban, hogy ezzel is segítse a pénzadományok gyűjtését, annyi örökbefogadó jelentkezett, hogy egyedül nem győzte teljesíteni a megbízásokat. A CsodaCsoport horgolni tudó tagjai pedig sorra írtak, hogy segítsenek Tímeának.

Legtöbbjük kisgyermekkel otthon lévő édesanya, és korábban nem is ismerték egymást, de a közös hobbi és a jótékonyság összehozta őket, így ma már baráti kört alkotnak.

Olyan tagjuk is van, aki eleinte a szervezésben vállalt szerepet, azonban rá is átragadt a csapat lelkesedése, és jogászi munkája mellett szabadidejében megtanult horgolni. Egyikük, Kriszta így emlékszik vissza a közös indulásra:

„Megláttam a kis horgolt sapkákat, és tudtam, hogy nagyon szeretnék ennek a csodának a részese lenni. Négy éve horgolok, rengeteg minden kiment már a kezeim közül, de itt mégis kezdőnek éreztem magam, annyira igyekeztem tökéleteset alkotni, hogy volt olyan sapi, amit négyszer kezdtem újra. Aztán kaptunk rengeteg fonalat felajánlásként, ezekből már kistakarók is készültek. Fantasztikus érzés részese lenni ennek, és látni, hogy mennyi segítőkész ember van! Hozzátenném, hogy a kisfiamra is ilyen gyönyörű sapit adtak a kórházban, amikor született. Igazi boldogsággombóc ilyen célért horgolni!”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk