KÖZÖSSÉG
A Rovatból

80 éves a világ legidősebb Down-szindrómása

21 évet jósoltak neki, már túl van a 80-on. Imádja a lóversenyt, de nem veti meg a sznúkert és a darts-ot sem.

Link másolása

Ma van a Down világnapja, egy idős brit nyugdíjas pedig a hétvégén ünnepelte a nyolcvanadik születésnapját. Joe Sanderson négy évvel idősebb, mint a jelenlegi rekorder, tehát könnyen elképzelhető, hogy ő a világ legidősebb Down-szindrómával élő lakosa. A hétvégén családja és gondozói társaságában ünnepelte a jeles napot a saltburni Hazelgrove Court Ápolási Otthonban.

Amikor nyolcvan évvel ezelőtt Szent József napján megszületett, az orvosok azt mondták az édesanyjának, Annának, hogy nagy valószínűséggel nem fogja megérni a 21. születésnapját. Nyolc évtizeddel később elmondható, hogy jócskán meghaladta a várakozásokat, és elképzelhető, hogy beállította az új világrekordot.Joe-Sanderson

A múlt hónapban egy honfitársát, Kenny Cridge-et kapta fel a sajtó, aki akkor a 76. születésnapját ünnepelte szintén egy otthonban, Sommersetben. 2008-ban a Guiness Világrekordok könyve őt nevezte meg a világ legidősebb Down-szindrómával élő emberének, még oklevelet is kapott.

Tina Temple, a Hazelgrove Court igazgatója azonban felhívta a Guinesst, és jelezte, hogy ideje lenne átírni ezt a pontot. – De már nem tartják nyilván a rekordot, mert a Down-szindróma fogyatékosságnak számít.

Az otthon dolgozóinak és a családtagoknak azonban nem számít, hogy bekerül-e Joe a rekordok könyvébe, megfogadták, hogy emlékezetes ünnepséget rendeznek az otthon legnépszerűbb lakójának.0001

Nagyon jópofa fickó, szeret lóversenyezni és minden nap elolvassa Daily Start – meséli Tina az ünnepeltről. – Kötni is szeret, a négyzetekből takarókat gyárt.

Joe ismert alak a tengerparti kisvárosban, már gyerekkorában is híres volt tréfáiról, magabiztosságáról. A második világháború alatt Miki egeres gázmaszkjában a katonák mellett menetelt, és játékpuskájával utánozta őket.

Az unokahúga, Sue azt mesélte, hogy nagybátyja állandóan meglógott otthonról, és a városka főterén segített a buszokat kurblizni. A nővérének, Angelának kellett mindig megkeresnie, de nem aggódtak érte, tudták, merre kószál, és a buszsofőrök mind ismerték.Joe-Sanderson_4

A férfi később a nunthorpe-i Upsall Hall otthonban tanult kertészkedést és fafaragást. – Egyszer hazasétált a hóviharban, mert nem járt a busz – meséli az unokahúg. – Szerencsére egy ismerősünk ráismert, és hazahozta.

Joe gyakori vendég volt a redcari Grenfell klubban is, ahol sznúkerezett és darts játékot játszott, több bajnokságot meg is nyert.

A lóversenyezést és a fogadást az édesapjától, Alberttől tanulta, de jó angolként a focimeccseket sem veti meg. Kedvenc csapata a Hull City, gyakran megnézi őket.

Joe-Sanderson_3

A nyugdíjas bácsi a királynőnek is hálás, aki "egyszer megmentette az életét". – Az édesanyjával és a barátaival Londonba látogatott, és egy meleg napon a tömegben álldogáltak. Joe elájult, és pont akkor tért magához, amikor a királynő odaért elé. Szerinte miatta nyerte vissza az eszméletét – folytatja az anekdotázást Sue.

Joe nagyon élvezte a születésnapi megemlékezéseket, ma a város polgármestere is meglátogatja. "Imádok itt élni!" – nyilatkozta, és széles mosollyal hozzátette: "Nyolcvan!"Joe-Sanderson_2

via Mirror

Ha tetszett a történet, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk