KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Magyar rendőr jótettét zengi Amerika

Nádas Tamás saját pénzén vásárolt 20 adag ételt a hajléktalanszálló szorult helyzetbe került lakóinak, ahol rendőrként dolgozott.

Link másolása

Nádas Tamás egykori válogatott karatés 2000 óta él az USA-ban. Jelenleg Albuquerqe-ben teljesít szolgálatot rendőrként. Nem gondolta volna, hogy pár nap alatt az egész országban ismertté válik.

Csütörtökön délelőtt, helyi idő szerint délelőtt 9.45-kor elment az áram a Noon Day Ministries hajléktalanszállóban, ahol ő éppen túlórázott. Mint arról Nádas Tamás később a médiának beszámolt, ott maradtak a fedél nélküliek étel, ital és tisztálkodási lehetőség nélkül. "Én pedig gondoltam egyet, és nem haza, hanem a McDonald's-ba mentem, és vettem nekik húsz adag reggelit" - nyilatkozta a Magyar Karate Szövetségnek Nádas Tamás.ae5e6c2dc43e6d78e84f63770bb1d1d6_1024

Fotó: myworldview.com

"A Noon Day Ministries 15 hajléktalanja számára hős lett, pusztán azzal, hogy megvendégelte őket" - számolt be a jócselekedetről a helyi televízió. A burritók és üdítők megvásárlása és a hajléktalanok megvendégelése után a média felkapta az esetet. "Megkértek, hogy nyilatkozzak három tévéadónak, és a legjelentősebb újságnak itt, Albuquerque-ben" - mondta Nádas Tamás.

"A médiának azonban annyira megtetszett az eset, hogy az NBC National News-ban is leadták a hírt, majdnem minden államban. Az internet is tele lett velem, ahogy hallom, már Magyarországra is eljutott a hír. Szerintem igazából nem volt olyan nagy dolog, csak fel lett fújva. Kitüntetést nem kaptam érte, nem is várok ilyesmit, igaz, kaptam egy dicsérő levelet a rendőrfőkapitánytól. Viszont az emberek azóta felismernek az utcán, ami jó érzés."

Nádas Tamás, a korábbi hatszoros magyar bajnok karatés egyébként kilenc év kihagyás után nemrég kezdte el újra a versenysportolást. Március végén Las Vegasban a az Amerikai Nyílt Nemzeti Karate Bajnokságon küzdelem (kumite) és formagyakorlat (kata) kategóriában is második helyezést ért el. Saját bevallása szerint döntő hatással volt életére a sport.

kupa

Fotó: Karate.hu

"Majdnem mindent a szüleimnek, az edzőmnek és a karaténak köszönhetek. Az amerikai állampolgárságomat például konkrétan a karate-eredményeim miatt kaptam meg. Másrészről pedig lehet, hogy banálisan hangzik, de szerintem a karate nevelő hatása az élet minden területére kihat. Többek között türelemre, szerénységre, elképesztő kitartásra, mérlegelésre, döntéshozásra tanít. A kitartásról annyit, hogy tíz évembe telt, mire a Los Angeles-i Sheriff Departmentbe felvettek. Rengeteg mindenen mentem át, és nagyon sok akadályt kellett legyőznöm ahhoz, hogy engem, és ne egy amerikait alkalmazzanak."

Forrás: Karate.hu.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk