KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Magyar gyerekekért rajong a világ

Van, aki Isten angyalainak nevezi az ülve röplabdázó, mozgássérült kicsiket.

Link másolása

A szegedi Csakazért SE utánpótlás csapatában, a Békáknál egészséges és fogyatékkal élő gyerekek együtt sportolnak.

Csak azért is megmutatják, hogy sérülten is lehet sportolni, akár láb, lábak nélkül is.

A gyerekek nagyon odateszik magukat az edzésen, egy pillanatra sem állnak meg, láthatóan minden pillanatát rendívül élvezik, és szinte csüggenek edzőjük, Petró János szavain.

3

Képek az edzésről - Fotók: Facebook

2

gyerekcm1

A csapat egyik tagjának, Boginak még az anyaméhben elhalt a jobb lába, amit később amputálni kellett. Ennek ellenére a kislánynak elképesztő energiája van, az összes gyakorlatot megcsinálja, és mindig az élen van. Egy pillanatra sem áll meg, ha a labdával éppen nincs dolga, lenyom pár fekvőtámaszt, vagy felmászik a bordásfalra, és azon gyakorol.

Csabi még hároméves sem volt, mikor egy balesetben elvesztette a lábait. Nem szereti, ha segítenek neki, amit csak lehet, maga szeret megoldani. Az edzéseken sokszor ott van a testvére is, a két fiú nagy összhangban dolgozik együtt a pályán. Csabi hatalmas tehetségnek számít, a paralimpiai bajnok bosnyák válogatott szövetségi kapitánya is el akarta csábítani. "Csak adjátok oda nekem ezt a fiút és 10-15 év múlva olimpiai bajnokként hozom vissza!" - mondta a kis játékosról.

1

4

5

A Csakazért SE Békáiról az idei év elején készített egy szívmelengető riportot a Délmagyarország. Ennek része volt egy rövid videó is, amit Petró János is kitett a csapat Facebook-oldalára. Már ott is hatalmas sikert aratott: a 267 lájkolóval rendelkező oldalról több mint 30 ezren látták. Óceániától Palesztináig, Argentínától Olaszországig osztották meg.

Ezután a videó készítője, Németh Róbert gondolt egy nagyot, és megkereste a videóval a világ egyik legnépszerűbb, 180 ezer rajongóval rendelkező röplabdás Facebook-oldalát. A Volleyball Addicts brazil származású szerkesztőjének szerencsére megtetszett a videó, és ki is posztolta a Facebookra. A 180 ezres oldalon közel 280 ezren nézték meg, több mint 6 ezren osztották meg. Rengeteg bátorító, kedves hozzászólás érkezett, mind közül

a legtalálóbb egy brazil olvasó kommentje, mely szerint ők Isten angyalai: "angelitos de dios".

A videó, ami körbejárta a világot:

Így játsszák az ülőröplabdát

Az ülőröplabda a röplabda egy változata mozgássérültek számára. A röplabda és az ülőröplabda szabályai nagymértékben megegyeznek - írja a Wikipédia. Az eltérések:

• A játékterület a röplabdában 18×9, míg az ülőröplabdában 10×6 méter

• Hálómagasság a nőknél 2,24, a férfiaknál 2,43 méter, míg az ülőröplabdában 1,05 és 1,15 méter magas a háló

• A talajérintés megszakítása a röplabdában bármely helyzetben engedett, az ülőröplabdában a labdaérintés

pillanatában a törzs egy részének (pl.: fenék) érintkeznie kell a talajjal

• A röplabdában a nyitás sáncolása tilos, de az ülőröplabdában ez engedélyezett

A Csakazért SE Békáiról szóló cikket teljes terjedelmében, képekkel, videókkal együtt megnézhetitek a Délmagyarország honlapján.

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk