hirdetés

KÖZÖSSÉG

Kiállnak a diákok tanáraik mellett: itt az ő 12 pontjuk

Szívszorító nyílt levélben állnak ki magukért, tanáraikért, és az egészségügyben dolgozókért is a telekis diákok.
Címkép: Pixabay - szmo.hu
2016. január 20.

hirdetés

A Herman Ottó Gimnázium nyílt levele után a Teleki Blanka Gimnázium is közleményt adott ki, amelyben tiltakozásukat fejezték ki "az oktatási rendszerünk diktatórikus letámadása ellen".

Most a Teleki Gimnázium diákjai szólaltak fel tanáraik mellett.

telekiblankag

A diákok nyílt levelének teljes szövege:

hirdetés

"A Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium diákságának közleménye

A közelmúlt tanári és civil felszólalásait figyelvén úgy gondoljuk, hogy eljött az idő, hogy a diákság is kinyilvánítsa a véleményét. Ez úton kívánjuk támogatni az oktatási rendszert megreformálni kívánó törekvéseket, tantestületünk 16 pontban megfogalmazott követelését, valamint a Miskolci Herman Ottó Gimnázium által indított mozgalmat.

Továbbá buzdítani akarjuk a többi iskola diákságát is, hogy ők is fejezzék ki véleményüket, valamint lépjenek fel velünk együtt a jelenlegi oktatáspolitika ellen, és álljanak ki ők is tanáraik mellett.

Diáktársaink!

Ebben a kritikus időszakban bizalommal fordulunk hozzátok.

Közös a motivációnk, közös a célunk, és közös az út, amit végig kell járnunk ennek eléréséhez. Hogy ezt véghez tudjuk vinni, mindannyiunknak össze kell fognia, hiszen csak egységben tudunk nyomást gyakorolni erre a fizikailag-lelkileg elnyomó rendszerre. Minden egyes tanuló támogatása egy újabb lépést jelent ezen a hosszú és nehéz úton. A változás csak rajtunk áll. A saját jövőnkért kell fellépnünk, és az utánunk következő generációk sikeres oktatásáért is. Ha most sikerül jelentős reformokat megvalósítanunk, azzal évtizedekre megalapoznánk a sikeres magyar oktatást.

Cselekedjünk egymásért, pedagógusainkért, szüleinkért, egy most felcseperedő nemzedék sikeréért, a jövő Magyarországáért!

Mi, a Budapest XIV. Kerületi Teleki Blanka Gimnázium tanulói felszólítjuk minden társunkat, hogy csatlakozzanak ehhez a mozgalomhoz egy hatékonyabb és minden téren színvonalasabb, sikeresebb oktatás jegyében.

Diákságunk követelései a következőek:

1. Kívánjuk a kerettanterv szakmai bizottság által való átdolgozását, korszerűsítését. Emeljék be az élethez szükséges ismereteket ebbe a rendszerbe! (Gazdasági alapfogalmak, hivatalos ügyek intézésének módjai… stb.)

2. Kívánjuk, hogy a tanórákhoz biztosítva legyen a megfelelő felszerelés, mind minőségben, mind mennyiségben! (Szemléltető eszközöket, krétát és táblát, jól ellenőrzött, NEM kísérleti tankönyveket.)

3. Kívánjuk a mindennapos testnevelés feltételeinek biztosítását.

4. Kívánjuk, hogy szüntessék meg a tankönyvcsomagok árának maximalizálását, állítsák vissza a szabad tankönyvválasztást!

5. Kívánjuk, hogy az egyetemeken több államilag finanszírozott hely legyen, továbbá a kormány több pénzt fektessen az oktatásba.

6. Kívánjuk a heti óraszám csökkentését, hiszen a diákok túlterheltek.

7. Kívánjuk, hogy nagyobb figyelmet fordítson a kormány a tanárképzésre, a tanári szakma szellemi megbecsülésére.

8. Kívánjuk, hogy 12. osztályban ugyanolyan érettségi követelményeknek kelljen megfelelnünk, mint amilyenek azok a közoktatásba lépésünkkor voltak.

9. Kívánjuk tanáraink terheinek csökkentését, kiegyensúlyozottságuk érdekében. Állítsák vissza a programszervezői státuszt minden intézményben!

10. Továbbá szükségesnek érezzük, hogy minden tanításra szolgáló, köztulajdonban lévő intézmény épülete egyéves időkereten túl ne lehessen balesetveszélyes állapotban akár műemlékvédelem alatt áll, akár nem.

11. Kívánjuk az Országos Diákparlament három helyett évenkénti megrendezését, hogy a jogszabályok változása előtt mi is véleményezhessük azokat.

12. Kívánjuk, hogy az iskolák vezetőségének hatásköre bővüljön, hogy az intézmények irányítása hatékonyabbá váljon!

Ezúton szeretnénk felszólítani minden diáktársunkat, hogy álljon ki a tanuláshoz való joga mellett. Végezetül mi is nyíltan kiállunk az egészségügyben dolgozók ügye és az egyetemisták követelései mellett."

Ha fontosnak tartod, hogy más is lássa, oszd meg barátaiddal is!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk