KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Két évet adtak neki az orvosok: Dani hosszú évek óta SMA-val küzd, most van esélye egy jobb életre

Újabb beteg gyermek kér segítséget a CsodaCsoporttól. Dani teljesebb életet élhetne, ha a gyógykezelése mellett akadálymentes lenne a lakásuk. Az édesanyja egyedül neveli, a Facebook-licitcsoport most neki gyűjt.

Link másolása

Néhány napja mi is megírtuk, hogy Marcinak, az agydaganatos kisfiúnak összegyűlt a pénz az életmentő kezelésre, és ebben nagy része volt a CsodaCsoport – Civil jótékonysági licit nevű Facebook-közösségnek, amely 90 ezres taglétszámával a legnagyobb magyar jótékonysági aukciós közösség. Most Dani mellé álltak, hogy segítsenek összegyűjteni 20 millió forintot.

Pali Dániel egyike azon gyermekeknek, akik ugyanabban a betegségben szenvednek, mint Zente, az SMA gerincvelői izomsorvadás legsúlyosabb válfajában, és aki – a tavaly őszi országos megmozdulás hatására hozott állami döntés eredményeképp bekerült az új támogatottak körébe, így január 2-án végre megkaphatta az első Spinraza-kezelést.

Dani élete maga is egy csoda, hiszen az orvosok maximum két évet jósoltak neki, ő azonban rácáfolt minden orvosi tapasztalatra. Most 16 éves, a nehéz betegsége ellenére egy életigenlő, humoros gimnazista fiú. Az állapota azonban újabb kihívás elé állította a családot.

Buday Krisztina, Dani édesanyja elmondja, hogyan kerültek abba a helyzetbe, hogy egy országos összefogásra van szükségük.

„Dani SMA-1 típusú beteg. Koraszülött babaként érkezett a családunkba, egy szomorú családi tragédia megtörténte után néhány nappal. Ez önmagában is sokkoló tény, semmilyen előjele nem volt. Egy teljes hónapot töltöttünk együtt a kórházban, de utána "egészségesen" mehettünk együtt haza.

Pár hét után szépen erősödött, de nagyon gyenge volt, keveset mozgott, elkezdtünk orvostól orvosig járkálni, mellette rendszeresen gyógytornára hordtam, senki nem látta az okát a szokatlan gyengeségnek.

Végül 10 hónapos korában lett meg a tragikus diagnózis: SMA-1, semmilyen kezelés nincs, orvosi tanácsként azt kaptuk, hogy szeressük, amíg lehet, várható élettartam maximum 2 év... leírhatatlan érzés volt. Miközben fogtam egy gügyögő, gyönyörű babát.

Az ezt követő néhány évben sorstársakat próbáltam felkutatni és bújtam az internetet éjszakánként, hátha valahol találok valami jó játékot, fejlesztő eszközt, amitől jobb kedvre deríthetem Danit.

Közben Dani szinte állandóan beteg volt, rengeteget voltunk kórházban, szinte otthon alig. (Több, mint egy teljes évet részletekben.) Folyamatos aggódás és stressz jellemezte az életünket.

Dani apukája kilépett a közös életünkből, még nehezebbé téve az amúgy is nehéz sorsunkat. Anyukám családi házában tudtunk lakást találni, így jelenleg is anyukámmal, Dani nagymamájával lakunk.

Danit eddig is és most is ölben kell cipelnem a lakáson belül és a házon kívül is, ez nem jelentheti akadályát annak, hogy eljusson az iskolába vagy az orvoshoz. Ettől persze nekem még ugyanolyan nehéz, de én sem adom fel!

Így segíthetsz te is Daninak:

Dancsi Mosolyáért Alapítvány

OTP: 11702043-21457294

Közlemény: civil licit

Külföldről:

HU5511702043-21457294-00000000

BIC/SWIFT kód: OTPVHUHB

Közlemény: civil licit

paypal.me/dancsimosolya

Közlemény: civil licit

2016-ban csillant fel először a REMÉNY, hogy egy gyógyszerkísérletből valóban lesz kezelés, ez lett a SPINRAZA.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk