KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ingyen eltüntetik az amerikai kisfiú sebhelyeit, akinek az arcát szétmarcangolta egy kutya, amikor a húgát védte

Két neves bőrgyógyász felajánlotta, hogy segítenek Bridger Walker sebeinek gyógyításában. Már el is kezdték a speciális lézerkezeléseket.

Link másolása

Visszakaphatja régi arcát az az amerikai kisfiú, akit súlyosan megsebesített egy kutya, amikor szembeszállt vele, hogy megvédje a kishúgát.

Bridger Walker hősies tettéről még tavaly nyáron számoltunk be. A Wyoming állambeli Cheyenne-ben élő gyerek a saját életét kockáztatta, amikor a testvérére rátámadó németjuhász keverék elé állt, hogy az állat inkább őt bántsa a húga helyett. Az eb sajnos nem rettent meg ettől: ráugrott a fiúra és többször is megharapta a fején és az arcán, olyan súlyos sérüléseket okozva, hogy 90 öltéssel kellett összevarrni a sebeket egy kétórás műtét során.

"Arra gondoltam, ha valakinek meg kell halnia, én legyek az"

- mondta a hős kisfiú a félelmetes támadás után.

A történtekről a gyerekek nagynénje számolt be az Instagramon azzal a céllal, hogy eljusson azokhoz a szuperhősöket játszó színészekhez, akiket a kisfiú nagyon szeret. Azt remélte, hogy a hírességek is gratulálnak majd Bridgernek, ezzel megerősítve őt abban, hogy igazi hőstettet hajtott végre, amikor az életét kockáztatva megmentette a húgát. Az elismerő szavak nem is maradtak el, többek közt Christ Evans, Robert Downey Jr., Mark Ruffalo, Grant Gustin és Anne Hathaway is üzent neki.

Bridger története gyorsan bejárta a világot, így ismerte meg őt két neves bőrgyógyász, Dr. Dhaval Bhanusali és Dr. Cory B. Maughan, akik felajánlották, hogy ingyen segítenek a kisfiú sebeinek gyógyításában - írja a Daily Mail.

"Időnként találkozunk olyan páciensekkel, akik sokkal többet tesznek értünk, mint amit mi teszünk értük. Bridger inspirált engem azzal, hogy most, amikor a negativitás uralja a világot, ő reményt adott és bizonyította, hogy történnek még jó dolgok is. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy segíthetek"

- mondta Dr. Bhanusali.

Bridger és családja már tavaly augusztusban New Yorkba utazott nem sokkal azután, hogy kiszedték a varratokat a kisfiú arcából. Ekkor kapta meg az első, speciális lézeres kezelést Dr. Bhanusalitól, októberben pedig egy újabbat Utah államban Dr. Maughantól. Ezek segítségével a sebek pirosságát és érdességét is sikerült enyhíteni. A kezelés idén is folytatódik, így várhatóan még szebb lesz majd a kisfiú arca.

Bridger egyébként büszke a sebeire, mert ezek emlékeztetnek rá, mennyire szereti a húgát.

Éppen ezért nem is az a cél, hogy teljesen eltüntessék a hegeket, csak hogy elhalványítsák annyira, hogy ne ez legyen az első dolog, amit meglátnak az emberek, ha ránéznek.

A kisfiú arca egyébként már most sokkal jobban néz ki. Ezeket a képeket még december közepén osztotta meg az édesapja az Instagramon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk