KÖZÖSSÉG
A Rovatból

"Bejött egy ijesztő motoros banda a kórházba, és a 6 éves kislány kezes báránnyá változtatta őket"

Több szempontból is tanulságos a történet.

Link másolása

Az emberek nagy része előszeretettel hangoztatja, hogy előítéletek és általánosítás nélkül kellene élni az életünket, ám ha magunkba nézünk, pontosan tudjuk, hogy valójában ez nem mindig sikerül. Éppen erről tett tanúbizonyságot az az orvos is, akinek a sürgősségin eltöltött napja az egész világnézetét megváltoztatta, és élete legszebb élményeként gondol vissza arra, amit a kórházban átélt.

Mikka Luster Twitteren osztotta meg élményét, ami pár óra leforgása alatt az egész világot bejárta. A férfi történetének főszereplője egy 6 éves kislány, aki leesett otthon a lépcsőn, és eltörte a karját és kulcscsontját.

Mint kiderült, a gyereket számtalanszor bántalmazták otthon és az iskolában is, és az eset napján is drogfüggő anyja parancsolt rá, hogy vigye le a mosnivalót a magas lépcsőn. A gyerek akkor már szédült az éhségtől, és könnyen elvesztette az egyensúlyát, amikor lefelé botorkált.

A mentőt a szomszédok értesítették - az anyuka és a nevelőapa ugyanis észre sem vette, mi történt - , a kislány pedig hősiesen tűrte, amíg az orvosok és ápolók elvégzik rajta a szükséges vizsgálatokat.

Míg a gyerek a rendelőben volt, a kórházba érkezett egy motoros banda is.

"Az a fajta férfi jött be, akit ha meglátok, rögtön átmegyek az út túloldalára. Nagydarab, mogorva, izmos, szakállas, motoros pasi. Összeütközött valakivel az úton, de nem volt hajlandó többet mondani. Az egyik társa hangosan üvöltözött, hogy 'hugyoznia kell' és berontott a rendelőbe, ám mikor meglátta az ágyon ülő kislányt, hirtelen plüssmackóvá változott" - emlékezett vissza Luster.

A nagydarab férfi a kislány ágyára ült, és gügyögő hangon megkérdezte tőle, mi történt vele. Beszélgetésbe elegyedtek, a férfi megnevettette a gyereket, és a hajával játszott. Mondanunk sem kell, hogy a kórházi személyzet földbe gyökerezett lábbal figyelt, és persze rögtön értesítették a biztonsági embereket.

Azonban hamarosan bebizonyosodott, hogy az ijedelem felesleges volt. A motoros banda egy csapat jótündérré változott, akik bármit megtettek volna, hogy mosolyt csaljanak a sérült arcára.

"Mikor kimentem az épületből, utánam jött az egyik férfi, és könnyes szemmel megkérdezte, kik tették ezt a gyerekkel. 'Seggfejek' - válaszoltam, mire ő annyira dühbe gurult, hogy kijelentette, hogy soha többé nem hagyja, hogy hasonló történjen ezzel a kölyökkel. Innentől kezdve vált csak igazán furcsává a történet."

A kislány anyja bement a kórházba - természetesen ezúttal is drog hatása alatt állt - , és elkísérte a furcsa, szteroiddal teletömött párja is. Jelenetet rendeztek, morfiumot akartak kérni a "gyerek számára" az orvostól, a kislányon pedig azt a 20 dollárt követelték, amit a malacperselyéből vitt el aznap.

Ekkor előállt a motoros banda vezére, akiről kiderült, hogy a katolikus egyház felszentelt papjaként dolgozik (igen, jól olvastátok!), és védelmébe vette a kislányt. Hosszas szópárbaj után az anyuka és párja elhagyták az intézményt, a banda tagjai pedig úgy döntöttek, benn maradnak a következő pár napban, amíg a gyerek felépül.

Bár ez ütközik a rendszabállyal, az édesanya nem mert rendőrt hívni, hiszen felmérte, hogy saját magát keverné a legnagyobb bajba.

"Pár héttel később újra találkoztam a banda egyik tagjával. Azért jött a kórházba, mert leütötte valaki egy baseball ütővel.

Elmesélte, hogy miután a kislány hazament, a bandával együtt meglátogatták a családot és az osztályfőnököt is. Arra a "közös megállapodásra" jutottak velük, hogy a motorosok egyik tagja, aki véletlenül pont tanárként végzett, segít a kisiskolás tanulmányaiban, a banda többi fenegyereke pedig egészen addig kísérgeti őt az iskolába, amíg a többi kölyök abba nem hagyja a csúfolódást."

Nem tudhatjuk, hogy a "közös megállapodás" valójában mit jelentett a gyakorlatban, de az biztos, hogy a motoros srácok a szárnyaik alá vették a bántalmazott gyereket.

Luster kifejtette, hogy ez a történet az egész életét gyökerestül megváltoztatta, és úgy érzi, ennél csodálatosabb tanítást sosem kaphatott volna.

Forrás: BoredPanda

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk