KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Így búcsúztak Pécsi Ildikótól barátai, kollégái

Szombaton helyezték végső nyugalomra a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt.

Link másolása

Barátai és pályatársai vettek végső búcsút Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésztől, érdemes és kiváló művésztől, Gödöllő díszpolgárától szombaton a gödöllői Művészetek Házában. A színházteremben felállított ravatalnál reggel 8-tól 12 óráig róhatta le kegyeletét a nagyközönség. Ezt követően egy zártkörű búcsúztatás volt - írja a hvg.hu.

A ravatalnál elsőként kollégája, barátja, Bencze Ilona színművész szólalt fel egy Shakespeare szonettel. Utána a MASZK Országos Színészegyesület nevében Pálos Zsuzsa színművész, az elnökség tagja vett búcsút. Felidézte, Pécsi Ildikó egy interjúban úgy vallott művészete lényegéről:

„a színészet szolgálat, a közönség vagy ha úgy tetszik a közösség szolgálata, ennek kell alárendelni mindent, egyéni becsvágyat, hiúságot, tehetséget, sikert”.

Mint hangsúlyozta, kevés kollégája tett annyit a pályatársaiért mint ő, neki köszönhetik a szakmai nyugdíjat is.

Bencze Ilona Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes művész búcsúzik Pécsi Ildikó színművésztől Gödöllőn, Fotó: MTI/Kovács Attila

Gémesi György, Gödöllő polgármestere Pécsi Ildikótól búcsúzva kiemelte:

számtalan színházi előadás, tévéjáték, film őrzi meg a jövő számára művészetét, ami alapján méltán választották meg a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává.

Gémesi hozzátette, Pécsi Ildikó velük együtt élte a város mindennapi életét, ott volt minden eseményen, segítette a gödöllői kulturális műhelyek munkáját és mindig örömmel tett eleget a felkéréseknek.

Szinetár Miklós rendező – aki Pécsi Ildikó osztályfőnöke volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán – számos emlékét idézte fel a színészről. Mint mondta, Pécsi Ildikó rendkívüli jelenség volt.

„Rendkívüli módon életszerető, kicsattanó a színpadon, gyönyörű, öröm volt ránézni. De nemcsak azért, mert szép volt, hanem azért, mert nagyon tehetséges is volt”

- mondta.

Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színházi, opera-, tévé- és filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes és kiváló művész búcsúzik Pécsi Ildikó színművésztől Gödöllőn, MTI/Kovács Attila

A megemlékezésen L. Péterfi Csaba, Szűcs István, a Talamba Ütőegyüttes és a Gödöllői Frédéric Chopin Zenei AMI tanárai is közreműködtek.

Pécsi Ildikó december 5-én, 81 évesen hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk