KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Igazi hős” – Öleléssel nyugtatta a halálra riadt kisfiút a tűzoltó a súlyos autóbaleset után

A 4 éves gyerek mezítláb, befogott fülekkel nézte az összeroncsolódott kisbuszt, amiben még ott volt a testvére. A tűzoltó vigasztalta őt, amíg kollégái kiszabadították a másik gyereket.

Link másolása

A tűzoltók nemcsak emberéleteket mentenek, hanem vigasztalnak is. Ezt bizonyítja egy újabb eset is, mely során egy súlyos közúti balesetben érintett 4 éves gyereket kellett egy tűzoltónak megnyugtatnia.

"Mit tesz a tűzoltó, ha a balesetet szenvedett család egyik tagja vigasztalásra szorul? Vigasztalja. Mit tesz akkor, ha ez a családtag mindössze négyéves, mezítláb van, és halálosan meg van riadva? Felemeli, ráad egy pulóvert, és úgy vigasztalja"

- írja a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-oldalán azzal az esettel kapcsolatban, ami még július 10-én történt.

A Katasztrófavédelem szakmai folyóirata részletezve a balesetet leírta, hogy az ominózus napon riasztották a tűzoltókat, miután egy kisbusz, egy autó és egy traktor összeütközött Berettyóújfalu közelében. A kisbuszban gyerekek is voltak. Miután a tűzoltók kiértek a helyszínre, egyikük egy 4 éves alulöltözött, mezítlábas kisfiút pillantott meg az út mellett, aki befogott fülekkel nézte a roncsot.

A tűzoltó nyugtatni próbálta a sokkos állapotban lévő gyermeket, ezért felvette az ölébe, majd pulcsit is adott rá.

Mint kiderült, a kisfiú testvére is a kisbuszban volt, neki beszorult a lába a roncsok közé. Miután sikerült kiszabadítani, kórházba szállították a két gyermeket.

Összesen 11-en sérültek meg a balesetben, többségük súlyos töréseket és fejsérüléseket szenvedtek. A kisbusz egyik utasa és az autó vezetője a helyszínen életét vesztette. Azt egyelőre vizsgálja a rendőrség, hogy pontosan mi okozta a balesetet.

Az együttérző tűzoltó a kommentelők szeretetét és tiszteletét is kivívta, valaki például azt írta: "Igazi hősök, mégis tőlük vonnak meg minden támogatást. Pedig ők érnek oda először ha baj van és segíteni kell!"

Mígy egy másik kommentelő szerint, "minden szeretetünk és tiszteletünk a tűzoltóké!".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk