KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Három éve nászúton a magyar pár

Zita, és Árpád, a magyar nászutasok szó szerint a fellegek között, a világ legmagasabb hegyén ünnepeltek.

Link másolása

Zárug Zita és Harkányi Árpád három éve indultak el a Hősök teréről, hogy fekvő kerékpárjaikkal megkerüljék a Földet. Kilométer-számlálójuk jelenleg 25.700 kilométernél, ők maguk pedig Amerikában járnak.

Hawaii

„Sose gondoltuk volna, hogy eljutunk Hawaii-ra, mert pár hónapja még az utunk folytatása is veszélybe került. Aztán találtunk munkát Új-Zélandon, Árpi pedig észrevette, hogy ezeken a paradicsomi szigeteken keresztül olcsóbbak a jegyek Észak-Amerikába. Így kerültünk ide. Kezdetben nehezen igazodtunk el, idő volt megszokni az új mértékegységeket, helyi sajátosságokat. Például minden tele van tiltó és figyelmeztető táblákkal, amit eleinte nagyon furcsálltunk. Aztán rájöttünk, hogy ez azért van, hogy az emberek ne tudjanak annyit pereskedni. Ennek itt nagy divatja van, kering egy városi legenda Honoluluban, hogy egyszer egy fickó beperelte az államot, mert az egyik pálmafáról ráesett a vállára egy kókuszdió. A per végén állítólag 3 millió dollárt kapott, amit el tudunk hinni, mert talán sehol máshol a világon, de bizony itt még a pálmafákon is láttunk figyelmeztető táblákat.Vigyazat_kokuszdio_veszely

Vigyázat! Kókuszdió-veszély

Hawaii_magyar_komondor_Betyar

Egy magyar komondor Hawaii-n - BetyárKikapcsolodas_hawaii_modraZita_Arpi_Hawaii_Kii_szobroknal

A hawaii Kii szobroknál

Persze az emberek, mint mindenütt, itt is nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, az utolsó hawaii napunkon például megismerkedtünk Timmel. Akkor jött oda hozzánk, amikor a kutyája majdnem levizelte a cuccainkat. Beszélgetni kezdtünk, aminek az lett vége, hogy olyan csodaszép helyekre vitt el minket, amelyeket csak az itt lakók ismernek” – számolt be utazásuk 29. országáról, az USA-ról Zita.

Házassági évfordulójukat Hawaii Nagy Szigetén, szó szerint a fellegekben töltötték, felkerekeztek ugyanis a Mauna Kea nevű vulkánra.

„Este 10 órakor indultunk, egész éjjel bicikliztünk, hogy másnap délre fent legyünk a 2800 méter magas látogatóközpontban. Innen már csak egy hátizsákkal, gyalog folytattuk, hogy naplementére fent legyünk a 4207 méter magas csúcson, amit, ha nem a tengerszinttől, hanem a hegy lábától számolunk, akkor a világ legmagasabb hegyének tartanak. Így mérve 10.100 méter magas, persze ebből közel hat kilométer a tengerfelszín alatt található. Odafent állni messze a felhők felett, a Csendes-óceán közepén, felejthetetlen élmény volt!” – lelkendezett a legújabb élményükről Árpi.Mauna_Kea_vulkan_tetejen fo

A vulkán tetején

Marsbeli táj

„Bár odafent most is kapkodnunk kellett a ritkább levegőt, tengerszinttől mérve mégsem ez a legmagasabb hely, ahol jártunk. Amikor 2012-ben a Himalájában kirándultunk, akkor 5614 méter magasba sikerült feljutnunk az Annapurna-körtúrán.Nepal_Himalaja_5416_meteren

Itt még a Himalájában

Míg ott 4200 méteren még zöldségeket termesztenek a helyiek, addig itt igazi marsbeli táj várt ránk. Hihetetlen, hogy egyik reggel még a teknősökkel úsztunk, másnap este pedig már fent álltunk messze a felhők felett, a világ legzavartalanabb, csillagos egét szemlélve” – tette hozzá Zita.

A Nagy Sziget azért is érdekes volt számukra, mert találkoztak néhány ott élő magyarral. Nélkülük sosem tudták volna meg, hogy milyen finom a mangóból készített házi pálinka, és hogy a komondor, bár remek házőrző kutya, a tengertől a nagyon fél. Egy percig sem csodálkoztak, hogy sokan örökre itt ragadnak, hiszen a környezet valóban paradicsomi, a pálmafákról fürtökben lógnak a finom lével teli kókuszdiók, és az emberek szörfdeszkával a biciklijük oldalán közlekednek.Oahu_Hawaii_hatterben_Honolulu

Oahu Hawaii - a hátterben Honolulu

Szorfdeszka_a_kerekparon

Szörfdeszka a kerékpáronTim_es_a_tengerisun

Tim és a tengeri sün

Árpiék azonban folytatták az útjukat, hogy házassági évfordulójuk után kalandos utazásuk hároméves évfordulóját is megünnepelhessék a Golden Gate hídnál, San Franciscóban. Ezután Latin-Amerika felé tekernek tovább.

A legeket kedvelő házaspár arra a kérdésre, hogy övék lesz-e a világ leghosszabb nászútja, mosolyogva csak annyit válaszolt, hogy majd meglátják, ha a végére érnek. Zita és Árpi 2015 szeptemberére tervezik a hazatérést. Addig pedig továbbra is részletesen beszámolnak az útjukról a weboldalukon és a Facebook-oldalukon.

Ha érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk