hirdetés

KÖZÖSSÉG

Megbüntették, amiért rokkant helyen parkolt, pedig háborúban vesztette el lábait a brit veterán

Az igazolványát éppen megújítják, viszont a kerekesszéke látható volt az autóban.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2020. október 05.


Link másolása

hirdetés

150 fontra, azaz majdnem 60 ezer forintra büntették azt a rokkant veteránt, aki az autójában aludt, miközben az a rokkantaknak fenntartott parkolóhelyen állt. Az igazolvány ugyan nem volt kint a szélvédőn, mivel a férfi épp megújítatta azt, ám az autóba benézve egyértelműen látszott a kerekesszék és az is, hogy a férfi rokkant - számolt be róla a The Sun.

Tyler Christopher még 2009-ben sérült meg Afganisztánban a brit hadsereg katonájaként, mindkét lábát amputálni kellett a sérülés következtében.

A 36 éves férfi az angliai Sheffield városában aludt autójában, ám mikor felébredt, a bírságot jelző cédula ott fityegett az üvegen. A parkolóőr azért büntette meg a férfit, mivel a rokkantaknak fenntartott helyre állt be, ám éppen nem volt az autó szélvédőjén az erre jogosító igazolvány, mivel Christopher éppen megújítja azt, és még nem érkezett meg az igazolvány. Ennek ellenére a férfi szerint ha betekintett az autóba, egyértelműen láthatta a parkolóőr, hogy egy rokkant ember ül benne, akinek jól láthatóan protézisek vannak a lábai helyett, ráadásul a kerekesszék is az autóban volt. Ennek ellenére mégis kiállította 60 fontos csekket a jogtalan parkolásról.

A veterán panaszt tett, ám a bíróság elutasította a kérelmét, és a késedelem miatt több mint a duplájára emelkedett a bírság: összesen 150 fontot, azaz majdnem 60 ezer forintott kellett fizetnie.

A férfi a lapnak elmondta, hogy igazságtalannak tartja a bírságot, a csekket kiállító cég viszont úgy véli, korrekten járt el.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Ismét átélhetjük az adományozás örömét az Auchan plüsshódjaival

Elindult az Auchan karácsonyi jótékonysági akciója: ismét ellepték az áruházakat az aranyos plüss hódok, megvásárlásukkal támogathatjuk a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát.

Link másolása

hirdetés

Idén harmadjára segíthetünk az Auchan ikonikus plüss hódjaival, akikkel ez alkalommal rendhagyó formában, életünk valódi hőseit megformázva találkozhatunk az áruházlánc polcain. A korábbi években Júlio, majd Júlia néven megismert kis figurák most orvos, mentős, ápoló és nővér egyenruhába bújtak. Ezzel szeretne tisztelegni a vállalat az egészségügyi dolgozók előtt, akik általában is, de a járványhelyzetben különösen nagy erőkkel dolgoztak értünk.

A játékok megvásárlásával az előzőekhez hasonlóan idén is a Semmelweis Egyetem II. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának a munkáját támogathatjuk.

Júlióval 2019-ben találkozhattunk először, abban az évben az összegyűlt adományból a Klinika egy életmentő beavatkozásoknál nagy segítséget nyújtó röntgenkép-erősítő berendezést vásárolt. A következő évben Júlióhoz csatlakozott kistestvére, Júlia, aki szintén nagy sikert aratott a vásárlók körében; a támogatásból egy újabb nagy értékű műszert, egy modern ultrahang készüléket szereztek be.

Idén a korábbiakhoz hasonlóan ismét minden eladott kis plüss után 500 forinttal támogathatjuk a Tűzoltó utcai Gyermekklinikát, ez alkalommal egy kültéri rehabilitációs játszóteret szeretne felállítani az intézmény.

A felépülés lelki aspektusa nagyon fontos, a kicsiknél talán még inkább, mint a felnőtteknél. Az ő életükből a kezelések alatt és a lábadozás időszakában sem hiányozhat a mozgás és a játék, így a felépülő kültéri installáció különösen nagy segítséget jelent majd.

A kedves külsejű, pihe-puha kis plüssjátékok egyszerű, de nagyszerű ajándékok akár a karácsonyfa alá is. Megvásárlásukkal örömet szerezhetünk annak a személynek, aki kapja és egyben az adakozás jóérzését is átélhetjük. Az üzenetet pedig adjuk tovább gyermekeinknek is, hiszen így segíthetjük őket abban, hogy maguk is felfedezzék az adományozás örömét.

Az Auchan plüsshódos kampánya az adományozásnak egy egészen új módját kezdte meghonosítani hazánkban, amikor is egy egyszerű vásárlói döntés szükséges csupán ahhoz, hogy jótékonykodjunk. Mindemellett abban is biztosak lehetünk, hogy a megfelelő helyre kerül az adományunk. Ez különösen fontos szempont, hiszen sokunkban merül fel a kétely, hogy vajon valóban olyanokhoz jut-e az adomány, akik rászorulnak, így viszont ehhez kétség sem fér.

hirdetés

A szeretnivaló játékok már elérhetők és a készlet erejéig 1990 forintos áron megvásárolhatók az összes Auchan áruházban.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
KÖZÖSSÉG

Magához költöztette 89 éves szomszédját egy 31 éves férfi, hogy az asszony ne töltse egyedül az utolsó éveit

Chris ápolta is Normát, amikor az idős hölgy állapota tovább romlott.
Fotó: chrissalvatore/Instagram - szmo.hu
2021. november 18.


Link másolása

hirdetés

Magához költöztette szomszédját Chris Salvatore, hogy a 85 éves Norma Cook ne töltse egyedül a napjait – írja az Iheartintelligence.

A szomszédok eleinte csak köszönőviszonyban voltak egymással, majd barátok lettek. A viszonyuk olyan szorossá vált, hogy Chris végül 2013-ban magához invitálta az asszonyt, akinek ekkor már folyamatos gondozásra volt szüksége.

Amikor Norma betöltötte a 89-et, az egészségi állapota tovább hanyatlott. Az orvosok elmondták, csak akkor térhet haza, ha valaki reggeltől estig a gondját viseli. Normának sajnos nem volt családja, akikre számíthatott volna, barátja, Chris azonban magára vállalta a feladatot.

„Nem lett volna más lehetőség, mint egy otthonba szállítani őt. Nem tudtam ezt tenni vele, akit a saját nagymamámként szerettem. Amikor felajánlottam a költözés lehetőségét, nagyon megörült, hiszen egyébként is szinte minden nap nála voltam.”

A páros ezután elválaszthatatlan volt, Norma macskája, Hermes is csatlakozott hozzájuk. Az asszony elmondta: általában közösen nézték a híreket, beszélgettek, pezsgőt ittak és mogyorót ettek.

hirdetés
„Nagyon örülök, hogy megajándékozhattam azzal, hogy az élete utolsó napjait otthon töltötte. El sem tudom képzelni, milyen lehet az életed végén egyedül feküdni egy kórházban a barátaid és az állataid nélkül” - mondta a férfi.

Norma végül néhány hónappal később elhunyt. Barátja megható Instagram-posztban búcsúzott tőle:

“Szomorú szívvel tudatom, hogy a világ ma reggel elveszített egy igazán inspiráló, csodálatos nőt. Norma most már békességben nyugszik, és bár testileg már nincs velünk, a lelke ott van rengeteg ember szívében. Nyugodj békében, te drága, kedves hölgy, Norma!”

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

A 25. hétben jött világra koraszülöttként egy brit kisfiú, most 14 éves, és szeretné felkeresni a rohammentőst, aki megmentette az életét

Az angol orvosok szerint ő a legkorábban született baba, aki túlélte a kórházon kívüli születést.

Link másolása

hirdetés

Kész csoda, hogy Matthew Kandziorra életben van, ugyanis 14 héttel az ideális időpont előtt, a várandósság 25. hetében született született, ráadásul nem is kórházban, hanem otthon, a fürdőszobában - írja a Yorkshire Post.

A most 14 éves fiút a születése után egyből kórházba szállították, ahova menet újra is kellett éleszteni. Matthew most elhatározta, hogy felkeresi a rohammentőst, aki akkor megmentette az életét.

Az orvosok úgy gondolják, hogy ő a legkorábban született baba, aki túlélte a kórházon kívül születést.

"A rohammentős elvágta a köldökzsinórt, és amikor vittek a kórházba, nem tudtam lélegezni, ami miatt meghaltam, de szerencsére ugyanez a mentős CPR-t hajtott végre, és megmentette az életemet" - mesélte Matthew, aki cerebrális parézisben szenved. Azt is elmondta, hogy nem tudja kiverni a fejéből a rohammentőst, aki újra élesztette, szeretne találkozni vele.

A fiú 2007 augusztusában született meg 720 grammos tömeggel, a kórházból pedig karácsony előtt távozhattak decemberben, amikor már 2,7 kilót nyomott. Matthew elmondta, hogy ma már 14 éves, 48 kiló, és a betegsége ellenére boldog.

A családtagok is megszólaltak, a 7 éves húga, Julia elmondta, hogy reméli, a testvére sztorija reményt ad másoknak, hogy küzdjenek. David, az apa is szívesen találkozna a mentőssel akit igazi hősnek tart, szeretné megköszönni neki, hogy megmentette a fia életét.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
KÖZÖSSÉG

Közös imára hívja az Omega a rajongókat Kóbor János gyógyulásáért

Az együttes legendás frontembere múlt héten került kórházba.
Címkép: Facebook/Omega - szmo.hu
2021. november 20.


Link másolása

hirdetés

Kóbor János múlt héten került kórháza. Az Omega legendás frontembere már pár napja betegeskedett, végül felesége rábeszélésére befeküdt egy klinikára.

A zenészt azóta is kórházban ápolják. Az Omega Facebook-oldalán csak annyit közöltek múlt héten, Kóbor János állapota változó, de a család kérésére szeretnének tartózkodni a részletektől.

Az együttes szombati posztjában pedig közös imára hívták a rajongókat.

"Közös imára hívunk mindenkit Meckyért! November 20-án, szombaton este 10 és 11 óra között a lehető legtöbben gondoljunk rá, erőt és pozitív gondolatokat küldjünk neki! Meggyőződésünk, hogy szeretetünk és hitünk ereje eljut hozzá"

- írták az együttes posztjában.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: