KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Fordított adventi naptárral segítenek a rászoruló gyerekeken az Élesztő Kézműves Sörözőben

December 24-ig te is segíthetsz, hogy a Wesley Óvoda hátrányos helyzetű kis lakóinak is igazi élmény legyen a karácsony - és még egy pohár kiváló kézműves sört is kapsz ajándékba!

Link másolása

A Mad Scientist kisüzemi sörfőzde a VIII. kerületben, a Dankó utca 11. alatt álló Wesley Óvoda gyermekeit támogatja legújabb, rendhagyó jótékonysági kezdeményezésével. A jótékonysági akció helyszíne a Tűzoltó utcai Élesztő Kézműves Söröző, ahol minden adományozni vágyó az ott kihelyezett fordított adventi naptárba teheti adományát, és ezért egy pohár Hipster Santa vagy Duke of Budapest sört kap ajándékba.

A fordított adventi naptár lényege és célja, hogy ahelyett, hogy naponta kinyitnak egy ablakot egy hagyományos adventi naptárban, és megeszik az ott talált édességet, az emberek cselekedjenek fordítottan, és helyezzenek adományokat a rászorulók számára a számozott dobozokba.

Óvodáskorú gyerekeknek való, új vagy használt, jó állapotban lévő játékokra, könyvekre, színezőkre, színesceruza-készletekre, 98-146-os ruhákra, 24-35-ös cipőkre és tartós ételre van szükség.ms_0864

ms_0869

December 24. után az összegyűlt adományokat a Mad Scientist a Wesly Óvoda kis lakóinak ajándékozza, ahova hátrányos helyzetű, óvodás korú gyerekek járnak. Ha pedig olyan sok adomány gyűlne össze, hogy az óvoda nem tudja mindet szétosztani, a felesleget vidéki intézményeik hasonlóan hátrányos helyzetű óvodásainak továbbítják.

Szilágyi Tamás, a Mad Scientist tulajdonosa és alapítója szerint: “A Mad Scientistnek már a kezdetek óta az alapértékei közé tartozott a társadalmi szerepvállalás és erre mindig keressük a megfelelő partnereket. A karácsony egy fontos alkalom, ilyenkor az emberek szívesebben adakoznak és ez az a nap, illetve időszak az évben, amikor mindenki igazán megérdemel egy kis csodát.

Nagyon örülünk, hogy az Élesztő közreműködésével sikerült az idei karácsonyba is egy pici jótettet becsempésznünk és őszintén remélem, hogy a kartondobozaink nem lesznek elég nagyok, mert annyi adomány fog érkezni a gyerekeknek.”

ms_0851ms_0880

Bart Dániel, az Élesztő és a Főzdefeszt társtulajdonosa hozzátette: "Az Élesztő Kézműves Söröző alapvetően egy prémium minőségű italokkal és ételekkel operáló pub, ami egy kvázi magasabb szintre emelt sörözős kikapcsolódást tud nyújtani a vendégek számára. Mivel a közönségünk javarészt a jó körülmények között élő budapesti lakosságból tevődik össze, fontos számunkra a társadalmi szerepvállalás és az erre történő bátorítás. Gyakorlatilag

mondhatjuk azt, hogy ha egy jó sör belefér, akkor akár egy pici karácsonyi jótett is beleférhet."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk