KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Felemelték az utcáról a hajléktalan srácot

Példátlan összefogás egy hajléktalan fiúért a Facebookon. A 21 éves Ferenc Dávid munkát és lakhatást kapott segítőitől.

Link másolása

A most 21 éves Ferenc Dávid 16 éves kora óta él az utcán. Édesanyja halála után inni kezdett, de ezt a családja nem tűrte, így elköltözött otthonról. Eleinte dolgozott, de miután nem kapta meg a bérét, spórolt pénze pedig nem volt, az utcára került. Öt év alatt megtanulta a túlélés minden fortélyát. Azt ette, amit kapott, nappali melegedőkben fürdött, a hideg éjszakákat pedig egy trafóházban vészelte át. Hajléktalanszállón is próbálkozott, de miután ott többször is meglopták, úgy döntött, inkább az utcán marad.

"Volt két zsák ruhám, azzal mentem be a szállóra. Másnap semmim nem volt, de szó szerint semmim, még a bakancsomat is elvitték" - mesélte a hir24.hu-nak. A munkalehetőségekről is hasonlóan nyilatkozott: "A közmunka kihalásos alapon megy, lehetetlen bejutni. A hómunka az egyetlen, de hó nélkül nehéz..."

Egyik nap aztán csoda történt. Valaki, aki rendszeresen segítette Dávidot, megosztotta történetét a Facebook-on, és ezzel elindult egy hihetetlen történet.

Az a bizonyos Facebook-poszt

"DXN Család, kérlek segítsetek!!! Ma délután személyesen is találkoztam a 21 éves Ferenc Dáviddal, aki családi okok miatt hajléktalanná vált, egy fűtetlen, üres trafóházban éjszakázik, és napközben a Szent István körút 17 sz alatti Spar áruház előtt tanyázik! Szívesen vállalna munkát! Kertész, kertépítésben van gyakorlata, minden megoldás fontos lehet számára! Nem iszik, értelmes jóravaló srácnak látszik!! Kérlek benneteket tegyünk meg közösen mindent, hogy esélyt adjunk számára egy jobb, és szebb jövő lehetőségére!"

hajlcim

Böczkös István és Ferenc Dávid

Ilyen kommentek érkeztek a felhívásra

István: Hét évig hajléktalanokkal dolgoztam. Ez a fiú jóravalónak LÁTSZIK, szimpatikus. Adja Isten, hogy mind a ketten megelégedéssel legyetek, ne csalatkozz a Dávidban!

Erzsébet: Ez nagyon szép, ilyen emberekkel kellene, hogy a világ éljen!

Klaudia: Gratulálok Böczkös Úrnak és mindenkinek, aki segített Dávidon!

Anna: Köszönet a segítőinek és a Facebook-nak! Nagyon boldog vagyok, hogy ilyet hall az ember mai világban!

A budapestiek megmozdultak, és elárasztották segítségükkel a fiút. Élelmiszert, pénzt, ruhát vittek neki, sőt, több álláslehetőséget is kapott. Még egy lakást is felajánlottak neki, ahol fél évig meghúzhatja magát. A fiú nem győz hálálkodni, és alig hiszi, hogy mindez vele történik. Két nap alatt teljesen megfordult vele a világ.

"Másnap csak pislogtam. Nagyon sokan jöttek, ruhákat kaptam, élelmiszert, pénzt. Radásul, ha minden igaz, akkor kapok egy lakást is, amit fél évig használhatok. Így el tudok majd menni dolgozni, fűtött helyről, kipihenve, tisztán" - mondta a hir24.hu-nak.

hajl2

Ferenc Dávid

Forrás: Hír24

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk