KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Faházat építettek adományokból a 20 éve víz, gáz és villany nélkül élő fehérvári férfinak

Nem volt egyszerű, de megoldódott Skrenyó Csaba lakhatása.
Forrás: Kocsis Noémi - szmo.hu
2018. január 08.


Link másolása

Júniusban mi is beszámoltunk Skrenyó Csaba történetéről, aki 20 éve élt egy ablaktalan, fekete ponyvával letakart ólban Székesfehérváron, méghozzá víz, gáz és villany nélkül. Skrenyó Csaba álma az volt, hogy átköltözhessen a szemközti házba, ahol legalább villany volt.

Most örömmel jelentjük, hogy Skrenyó álma valóra vált, még ha nem is egészen úgy, ahogyan azt eredetileg tervezte.

Az örömhírt Kocsis Noémi közölte velünk, aki korábban a Feol.hu-ra írt cikkével hívta fel a figyelmet a mélyszegénységben élő férfi történetére.

Kocsis így számolt be a fejleményekről:

"Egyszer volt, hol csak éppen van egy fehérvári majdnem-hajléktalan, akinek lakhatásáért 2017 tavaszán gyakorlatilag fél Magyarország összefogott. Vagyis inkább a negyede. Vagy még kevesebben, de mindegy is: sokszor van úgy, hogy az egy-egy szívbe markoló történeten felbuzdult emberek segítséget, pénzt, támogatást ígérnek az internetes ismeretlenség félhomályából, de a legtöbb ígéretből aztán nem lesz semmi. Nem küldenek pénzt, telnek a napok, és hamar el is felejtik az egészet. Philip Zimbardo kutatásai óta tudjuk: 10-ből 8-an tartják magukat segítőkésznek, majd mikor helyzet van, pontosan ennyien nem tesznek semmit.

Ezért a fehérvári városszélen húsz éve magát egy lehetetlen, ablaktalan, műanyagzsákokkal és egyéb hulladékkal borított két négyzetméteres viskóban meghúzó férfi története simán a feledésbe zuhanhatott volna mostanára. 2017 áprilisában jártam először a “házánál” a karitászos Bakosné Judittal, aki felhívta a figyelmemet Csabára. Döbbenten kerülgettem a leginkább ólnak nevezhető valamit a város szélén, ahol a külterületi hétvégi házakban, lakókocsikban tengődőket már az elkerülőn elhúzó kamionok vezetői sem vennék észre…"

fehervar1fehervar2fehervar3fehervar4

Skrenyó álma az volt, hogy megvegye a lakhelye szomszédságában álló, villannyal is rendelkező házat. Kocsis Noémi és Bakosné Judit először a Facebookon, majd a Feol.hu-n is közzétették azt a felhívást, amelyben adakozásra kérték az embereket. Ezt a felhívást mi is átvettük.

A felhívás kapcsán több százan érdeklődtek, és sokan közülük valóban tettek pénzfelajánlást, aminek köszönhetően nagyjából 250 ezer forint gyűlt össze.

Igen ám, de kiderült, hogy az álomház tulajdonosa az ott szereplő felirattal ellentétben mégsem akarja eladni az ingatlant, ennyi pénzből pedig - mondanunk sem kell - más házat nem lehetett vásárolni a környéken.

"Bakosné Judit ekkor feladhatta volna" - írja Kocsis Noémi, elvégre "egy 73 éves, már betegeskedő asszonytól talán nem is váratlan és megmagyarázhatatlan, ha így tesz, de ő ehelyett inkább a teljes nyarat és az őszt is rászánta arra, hogy

1. elintézze, hogy a vityilló melletti telket birtokló tulajdonos eladjon egy darabot a földjéből

2. kijárja az illetékes földhivatalnál, hogy engedjenek rá építeni egy pár négyzetméteres, megfelelő alapozású kis épületet. Ez gyakorlatilag több hónapos járkálást, levelezést, telefonálgatást és várakozást jelentett, míg minden engedély megérkezett

3. elintézzen minden hivatalos részt, egészen az ügyvéd előtt kötött adásvételi szerződésig.

Annyi szerencsénk volt a történettel, hogy időközben bejelentkezett egy fehérvári karitatív szervezet, akik megvették a kész faházat. Az alapot szintén jó szándékú emberek munkájával sikerült megcsináltatni. A tereprendezést is.

A ház tehát elkészült. Erős és stabil. És a házban van ablak. Sőt, ágy, szekrény, asztal is."fehervar5fehervar6fehervar7fehervar8

"Mindeközben Skrenyó Csaba még mindig rendben tartja a régi, viharvert kunyhóját is" - írja Kocsis Noémi. "A kannában víz, a telek ismét szépen felgereblyézve. És ragaszkodik ahhoz, hogy a kezében legyen a hivatalos használatba vételi engedély, csak utána költözik be majd az új faházba. Amibe persze jó lenne még valami fűtés is majd – de mégis: már ki tud nézni a maga zsebkendőnyi világába, s a vizes edényét nem kóbor kutyák, meg patkányok kerülgetik majd, s nem úgy kell belőle egy vasdarabbal jeget törni, ha az ember inni, mosakodni akar.

A viharvert, ablaktalan lyukból, amelyben két évtizedig élt, a pár méterre lévő “palotába” költözhet majd, s mindezt az emberek összefogása nyomán veheti birtokba.

A képen elöl az új ház és hátul a régi. És ez igenis egy sikertörténet."fehervar9

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk