RÓKALAND

Ezek voltak a kedvenc új éttermeink 2016-ból

Új helyek, új stílusok, születő legendák. Mutatjuk a kedvenceinket.

Link másolása

Idén még a tavalyinál is nagyobb hullámban nyitottak a városban az új vendéglátóipari egységek.2015-ben a gasztroforradalom első nagy megmozdulása miatt zárt be sok elavultabb üzlet, és nyitott a helyére vagy street food, vagy egy új bisztró, esetleg egy-két fine-dining étterem.

2016-ban azonban nem volt jellemző a bezárás, inkább új helyeken, új stílusokkal rukkoltak elő.

Ebből következett, hogy a hatalmas versenymezőnyben az árak is lefelé kerekedtek, amitől a nagyérdeműnek is nagyobb kedve volt ellátogatni egy-egy új helyre, vagy akár életvitel szerűen rájárni a kedvenc ebédmenüjére. Lássuk tehát a listát arról a négy étteremről, amik a legjobban tetszettek nekünk idén.

dsc_7381re2

Házi\Állat 

Lőrincz György az a magyar topséf, aki a Babel konyháját vezette éveken keresztül. Egyszer csak félredobott mindent, és otthagyta a fine-dining világát, hogy egy kocsmában főzze meg inkább a tökéletes pörköltet, velős pirítóst, vagy a legjobb tojáskrémet, amit valaha kóstoltál. Ez a kocsma-bisztró a Házi\Állat a Dohány-Kertész sarkán, ami már a nyitás óta tömve van.

A gigászi csontban tálalt velős pirítósuk legendáját már külső kerületek buszmegállóiban elkapott sugdolózás-foszlányokból is lehetett hallani. A hely atomközvetlen, a prémium minőség produkálása mellett belefér Gyurinak, hogy legyen egy-két jó szava a vendégekhez. A hab a tortán pedig az, hogy az ételek ára még a kétezer fölé sem emelkedik. Helyet foglalni ér!resize6

NA\NO

A fenti bekezdésben, ahol az új stílusokat említettem, pontosan a NA\NO-ra gondoltam. Ez egy étterem-bár jellegű molekuláris konyhával felszerelt gasztronómiai játszótér. Ez talán az első olyan hely az országban, ahol kipróbálhatjuk a molekuláris gasztronómiát lakossági árakon, egy laza, fiatalos környezetben úgy, hogy nem mész haza éhesen. Szinte előttünk játszanak a textúrákkal, ehető koktélokat kapunk, disznósajt-nyalóka, uborkasaláta-jégkása,bacon homok és még sorolhatnám.

A NA\NO nem csak egy étterem az Egyetem térnél, hanem egy olyan hely ahova izgalommal tölt el, hogy elindulhass oda. Akár egy egész estét kalandos vacsora is kerekedhet belőle úgy, hogy tényleg nem kell egy ékszerboltot felpattintani miatta.

 resize

Urban Betyár

Na, ilyen viszont még tényleg nem volt! Ami, azt illeti még csak nem is hallottam hasonlóról, de javítsatok ki, ha tévedek. Étterem-múzeum? A betyárok fénykorának idejét dolgozza fel ez a hatalmas létesítmény, aminek felső szintjén az étterem, alsóban pedig a múzeum foglal helyet. Mindennek története van az utolsó szögig. A bár felett lógó hatalmas sínpár például az első magyar vonatrablásra emlékezik, de a sínen tologatható asztalok is utalgatnak rá csak úgy betyárosan.

A múzeumban kedvünkre sétálgathatunk egy pohár borral (borkóstoló automatából?!), míg megcsodálhatjuk hogyan festettek a korabeli parasztházak szobái, udvara, konyhája, stb. Az étlap már-már olyan, mint egy könyv, a sok nyelvi opció miatt. A fogások egyszerűbbek, de annál nagyszerűbbek. Saját füstölővel vannak ellátva, úgyhogy a szilvásváradi füstölt pisztrángot nagy hiba lenne kihagyni.dsc_3511

Great Bistro

A vegánok tündére, Stőhr Gréta álma vállt valóra egy igazi vegán étterem formájában. Megalkotta az első olyan vegán helyet, ahova bátran betérhet egy húsevő is sőt, az is előfordulhat, észre se veszi, hogy nem evett húst.Szalonnás-sajtos rántotta volt? Simán! De várjunk csak... az tojás,tejszín,sajt? Amikor azt hinnéd vegánul nem jönne ki a matek erre az ételre, tévedsz! A tojás csicseriborsó, a szalonna füstölt tofu, a sajt vegán. Az itt kapható túrógombóc (köles) jobban meghatott, mint bármelyik tehenes verziója azelőtt.

Mindehhez tündéri berendezés, baráti árak, és családias miliő párosul, hiszen Gréta maga is tolja a műszakokat a pult mögött, és a konyhán is. Mindenképp megér egy látogatás a Bank utcába még akkor is, ha húst eszel amúgy hússal.

 

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


RÓKALAND
4 fantasztikus hely, ahol egyszerűen imádunk reggelizni
A kiadós reggelire könnyű rászokni. Főleg ha az ember olyan helyet talál, ahol közben nyugodtan intézheti a dolgát, és hangolhatja rá magát a napra.

Link másolása

Volt egy projektem. Le akartam tesztelni a város legmenőbb reggeliző helyeit, de elég gyorsan rá kellett jönnöm, hogy a lehetetlenre vállalkozom: Ebben a városban ugyanis annyi, de annyi klassz reggelizőhely van, hogy szinte lehetetlen korrekt és szuperfriss listát készíteni róluk (kivéve ha az ember napi háromszor reggelizik egy hónapon át)... Így inkább csak hátradőltem és élveztem azokat, amik szembejöttek velem.

Ez a lista most egyszerűen csak négy szuper helyet tartalmaz, ami egy rohangálós, folyton laptopon dolgozó, későn reggeliző nő rutinjához igazodik.

Írjátok meg, hogy ti hova jártok! Hátha még egyszer nekiveselkedem majd...

 

Pesten:

Spíler

Király utca 13

Reggeli: 8:30-11:30

A bulinegyed napközben sem halott, de azért szerencsére jóval kevesebben randalíroznak ilyenkor, mint éjjel.  A Spíler hangulatát nagyon szeretem, és így világosban jobban ki is lehet élvezni, például egy jó reggeli mellett.

Van itt minden, ami csak felmerülhet az emberben ha a reggelire gondol: Angol serpenyős 1980-ért vagy waffel 1320-ért, és nem egy szimpla, rohanós kávézóélményt kapunk mellé, hanem egy bohó és trendi étterem kiszolgálását, ami mellet szépen neki is lehet látni az e-mailekre válaszolgatásnak.

De randiszituációnak is tudom ajánlani. Reggelizni hívni valakit szerintem kifejezetten rendhagyó ötlet.

Budán:

Cafe Five Szépvölgyi

Szépvölgyi út 7.

Reggeli: 7:30-11:30

Ha Budán járok, a Cafe Five-ra esik a választásom. Kiadós, friss, finom minden, és meglepően olcsó. Szeretem, hogy igazi "gyorsan bekapok valamit és már rohanok is" hangulata van, de a hátsó falnál található kanapén sikerült már kicsit hosszabban is ejtőzni.

Itt az angol reggeli csak 990, de én a bundáskenyér rabja vagyok, amit kézműves sajttal és tejföllel szervíroznak. Van frissen facsart narancs és bitangjó kávé is. (Olyan espresso gépük van, amelyen az eltérő kávékhoz személyes beállításokat rendeltek, és olyan őrlőik, amelyek figyelik a hőmérsékletet, a páratartalmat, ezzel is segítve a tökéletes beállítást, és a tökéletes kávé elkészültét.)

A személyzet kedves és gyors. Mi kellhet még?

Egész nap:

BITE bakery café

Király utca 59. és Oktogon

Nyitvatartás: 7:00-20:00 (vasárnap 8:00-20:00)

A BITE az egyik kedvenc helyem, ha ennék egy kis glutént a nap bármely szakában. Nem kifejezetten reggeliző, mégis tökéletesen megfelel arra a célra is... meg ebédre, vacsorára, tízóraira, uzsonnára...

Nem magyaros és nem is hasonlít a többi pékséghez a kínálata, éppen ezért izgalmas, és baromi gyorsan függőséget okoz!

A kakaós csiga helyett itt olyan tekercs vagy roll van, amitől egy igazi édesszájúaknak könny szökik a szemébe. Nekem mégis inkább a hot dog feljavított verziója a kedvencem. Tökéletes tésztába van burkolva a minőségi kolbi, és ha olivás-sajtos mártogatót is kér hozzá az ember, az egekbe emel.

Vannak limitált finomságok is. Biztos, hogy erre a téli szezonra is kitalálnak majd valamit! (Tavaly egy pisztáciás panettone rabolta el a szívemet!)

Kedvenckém:

Solinfo Café & Tom Dixon Showroom

Wesselényi u. 6.

Nyitvatartás: 8:00-20:00

Érdekes, hogy bár ez a legszebb hely mind közül, a fotóimon ez baromira nem köszön vissza. Az a baj, hogy itt mindig elfelejtek fotózni, és csak vagyok, mint a befőtt. Túl jól érzem magam!

A Solinfo Café egy Tom Dixon Showroom is, ezét olyan pöpec a design. Szóval ami itt megtetszik neked, az később akár a nappalid vagy a szobád dísze és központi bútora is lehet.

Persze szerintem a legtöbben nem széket venni térnek be, sokkal inkább ez a "kényelmes és kellemes iroda" hangulat vonzza be az arra járókat. Itt lehet a legkomfortosabban laptopozgatni, és ezt nem csak én mondom, elég csak a nap bármely szakában körbenézni.

Eredeti olasz kávét lehet kapni (Caffé Vergnano) és egész nap elérhetőek a különböző reggelifélék (meg saláták meg sütik).

Itt ettem életem legfinomabb bundáskenyerét (gondolom lassan sejtitek, hogy ez a legkedvesebb reggelifélém), és hogy mindössze 690 forintba fájt sajttal és kis zöldségel együtt, az csak hab a tortán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
RÓKALAND
Velő, kijevi és tökéletes rizses hús - Csopakig mentük a Szomszéd főztjéért
A Szomszéd kertje Csopakon a legzöldebb! Zseniális éttermet találtunk a Balaton partján.

Link másolása

Biztos mondtam már, de nekem az őszi Balaton az igazi. Kellemes idő, színek és nyugalom a köbön, miközben körbevesz a természet. Annyi mindent lehet ilyenkor csinálni, amihez a nyári kánikulában nem mindig van kedve az embernek. És miközben bebarangoljuk a hegyeket, völgyeket, bitang jókat lehet enni és inni. Egyre jobbakat!

Lassan, de biztosan haladnak a partmenti helyek az egész éves nyitvatartás irányába, és olyan új szereplők tűnnek fel, akik miatt valóban érdemes egy utazást szervezni a környékre ősszel, vagy akár télen is.

Az egyik ilyen friss gyöngyszem a Szomszéd Kertje, ami már első ránézésre izgalmas hely. Benne van a falusi kocsma életérzés, de annál sokkal több, annál sokkal varázslatosabb.

A tulajdonos, Tóth Attila Wes Andersont szerette volna megidézni. Szerintünk sikerült.  

De mit ér a trendi külső, ha nem ad annyit az étel, hogy még másnap is beszéljünk róla... Hát a Szomszéd kertjének séfje, Bajkai Gábor úgy főz, hogy mi hirtelen annyi mindent mondtunk volna, hogy nem találtuk a szavakat.

Nézzétek csak:

A hely nagy erőssége, hogy nem izzadtságszagú. A legegyszerűbb ételt is eléd rakják anélkül, hogy erőlködés és millió újragondolt elem lenne a tálon. A velős pirítós például szimplán egy karéj vastag kenyérszelet, irdatlanul megpakolva belsőséggel. Ha eddig nem mertél ilyet kóstolni, itt ugorj először fejest az élvezetbe!

És ha az előétel után még fér bármi az emberbe, akkor szerencséje van, mert a folytatás is figyelemreméltó.

Ezen a ponton meg kell említenem, hogy tényleg derék adagok vannak, és az árakra se lehet panasz. A "baconbe göngyölt szerelem" például 2800 forintba fáj, és egy olyan burgert takar, ami szinte lemászik a tányérról. A sajttal töltött és baconbe tekert hús mellett a zöldségeket sem spórolták ki belőle, és az uncsi jégsaláta helyett például fodros kel emeli a tétet.

De az egyszerű rizses hús vagy a kijevi is izgalmas tálalást kap, miközben az ízek hozzák azt az egyszerű nagyszerűséget, amire ilyen ételeknél vágyunk.

És van sok mentes finomság, így a vegán sem marad éhen. Jah, és a csokitorta! Na azt szintén nem szabad kihagyni!

A Szomszéd kertje sok fővárosi éttermet kenterbe ver, és a környezete is jobb hatással van a lelkünkre, mint a nyüzsgő belvárosé. Ha tehetitek, válasszátok a Balatont ezekben a nyugalmasabb hónapokban. Minden szempontból üdítő változatosságban lesz részetek!
Csopak
Kossuth Lajos utca 97
(30) 769 0528
Nyitvatartás:
Hétfő: 12-22
Kedd- Szerda: zárva
Csütörtöktől Vasárnapig: 12-23

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
Töltött, nutellás, tejbegrízes – a legfinomabb kürtőskalácsokat kóstoltuk az idei fesztiválon
Már a látványuktól is összefut a nyál a szánkban. Te melyiket kóstolnád meg?

Link másolása

Ott voltunk az idei Kürtőskalács Fesztiválon, ahol a legérdekesebb és legfinomabb verzióit kóstoltuk meg ennek a közkedvelt édességnek.

Volt például olyan, amit tejbegrízzel töltöttek meg, de az egyik kedvencünk a Kürtős Csapágy lett, ami egy igazán extra és nyálcsorgató finomság.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
"Van barnamedvénk és farkasunk is" – egy őszi délután a Budakeszi Vadasparkban
Használjátok ki ezeket a szép őszi napokat, és irány a Vadaspark. Rókákkal, medvékkel, de még dinoszauruszokkal is találkozhattok!

Link másolása

Kétség sem fér hozzá, hogy az állatkerteket inkább a gyerekes családoknak találták ki... de két infantilis felnőtt is jól szórakozhat ott.

Nem hiszitek? Nézzétek meg a mi kirándulásunkról készült videót, és ha tehetitek, húzzatok ti is túrabakancsot, és irány a természet!

 

Budakeszi Vadaspark

http://www.vadaspark-budakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétköznap: 9:00 - 15:30 (A vadaspark területét 16:30-ig kell elhagyni.)

Hétvégén és ünnepnapokon:  9:00 - 16:00 (A vadaspark területét 17:00-ig kell elhagyni.)

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk