KÖZÖSSÉG
A Rovatból

„Ezek az emberek nem csak karácsonykor szegények, nem csak karácsonykor hajléktalanok”

A Food Not Bombs csapata az év minden egyes vasárnapját arra szánja, hogy ételt juttasson a rászorulóknak – ezzel pedig több tonna alapanyagot mentenek meg.

Link másolása

Vasárnap délelőtt, az Auróra bájosan romos épülete, a lépcsőkön fel-le száguldó színes zöldségekkel teli rekeszek, hámozás, szeletelés, tésztaszűrés, fűszerezés. A látvány és a hangulat közel sem szokatlan itt ezeken a napokon, ugyanis ilyenkor a Food Not Bombs kemény magja – az önkéteseikkel kiegészülve – hajtja uralma alá a helyet. November 14-én pedig én is egy voltam ezek közül az önkéntesek közül.

A Food Not Bombs egy olyan, a világ több nagyvárosában is jelen lévő mozgalom, ami már évtizedek óta foglalkozik élelmiszermentéssel. Piacokról és termelőktől szerzik be azokat a kidobásra ítélt élelmiszereket – élelmiszerbiztonsági okokból kizárólag zöldségeket és gyümölcsöket – amelyeket utána megfőznek, majd kiosztanak a rászorulók között.

A budapesti csoportosulás az akcióit hétvégente végzi: szombaton „piacoznak”, amely során nagyjából 200 kilogramm, szinte kifogástalan minőségű áruhoz jutnak.

Farkas Eszter, az egyik szervező-koordinátor hozzátette, hogy vannak olyan hétvégék, amikor több is összejön, de az is előfordulhat, hogy kevesebb – ez utóbbi hosszú hétvégék és ünnepek környékén jellemző, amikor ez emberek hajlamosak túlvásárolni magukat.

Mindenesetre annyi zöldség és gyümölcs minden héten összejön, hogy legalább 150 rászoruló jól lakhasson.

A piacozást követő napon ugyanis az Auróra kertjében gyűlnek össze, hogy főzzenek egy levest, egy főételt, illetve készítsenek egy salátát, mindezt pedig délután kiosztják a Boráros téren. Ha a nap végén esetleg maradna még pár adag ennivaló, azt az Alföldi utcai melegedőhöz viszik.

„Nem marad úgy meg étel, hogy azt ne kapja meg senki.”

Ezen kívül elindítottak néhány önálló kampányt is az FNB-n belül. Nemrég zárult az augusztus-szeptemberi tanszergyűjtő kampányuk, amely során egymillió forint értékben juttattak el tanszeradományt három olyan tanoda számára, amelyek mélyszegénységben élő gyerekekkel foglalkoznak. De kifejezetten fontosnak tartják a menstruációs szegénységben élők problémáját is, ezért az egyik jelenleg is zajló, rendszeres kampányuk is erre vonatkozik. Különböző női termékeket gyűjtenek azok számára, akik amiatt maradnak ki a munkából vagy az iskolából, mert ezeket nem engedhetik meg maguknak.

Mindezek mellett igyekeznek segíteni azoknak is, akik az ételosztások során valamilyen különleges kéréssel fordulnak hozzájuk, illetve néhány különlegesebb akciót is elvállalnak. Így történt, hogy egy esküvő utáni ételfelajánlást osztottak szét, vagy éppen, hogy egy hajléktalanszálló lakóinak főztek karácsonyi vacsorát.

Fotó: Szabó Anna

Az aktualitásokról beszélgetve Gerliczki Eszter – aki már több mint hat éve része a FNB csapatának – elmondta, hogy az ünnepek közeledtével ők ugyanúgy folytatják a vasárnapi főzéseket, mint az év többi részében.

„Nem hagyhatunk cserben ennyi embert, és attól, hogy karácsony van, ők még számítanak ránk.”

Hozzátették: „decemberben talán annyi változik, hogy ilyenkor osztunk teát és forralt bort. A »Hozz sütit!« akcióknak köszönhetően pedig édességekkel is örömet tudunk szerezni a vendégeinknek. Mikulás napjára és karácsonyra pedig csokival készülünk.” Cserébe pedig az utóbbi néhány évben – a mérhetetlen hála és a kedves szavak mellett – az osztásra rendszeresen járók is készültek ajándékkal: aláírt képeslapokkal köszönik meg az FNB-nek az egész éves munkájukat.

„Ezen azért mindannyian rendesen el szoktunk érzékenyülni.”

Mindezek kapcsán viszont fontosnak tartották kiemelni, hogy nem csak az ünnepek közeledtével fontos a társadalmi felelősségvállalás és a rászorulók megsegítése.

„Ezek az emberek nem csak karácsonykor szegények, nem csak karácsonykor hajléktalanok. Ezeknek az embereknek egész évben meg kell küzdeniük azzal, amit mi el sem tudunk józan ésszel képzelni.”

Ezt pedig sokan hajlamosak elfelejteni, miközben apró látszatmegoldásokkal nyugtatják meg a lelküket. Például eladományoznak valahová néhány sütit vagy pár zacskó szaloncukrot, hogy utána nyugodtan hátradőljenek kanapéjukon, mondván ők is tettek valamit a rászorulókért. Ebben az időszakban a FNB-hez is több olyan jelentkező érkezik, aki az ünnepek közeledtével jótékonykodni szeretne, ezért besegítene a vasárnapi főzéseken. Természetesen őket is szívesen látják, de rendszeresen felhívják a figyelmüket arra, hogy a rászorulóké nem egy harmincegy napos problémakör.

„Nem biztos, hogy az a jó út, amikor decemberben mindenki megtámadja a civil szervezeteket, mert mi ott vagyunk a maradék tizenegy hónapban is.”

Fotó: Szabó Anna

Szerencsére sokan vannak, akik januártól novemberig segítik a szerveződést: nagyjából 30-40 önkéntesük az egész év folyamán rendszeresen pucol, szeletel, mosogat vagy éppen cipekedik – mellettük pedig mindig felbukkan néhány új arc. Köztük pedig megtalálunk mindenkit: rengeteg országból, városból jönnek fiatalok, idősebbek, gyerekes családok, külföldi társaságok, olykor rászorulók, sőt néha még más országok FNB-csapataiból is ellátogatnak páran az Aurórába, ami a hazai szerveződés számára külön öröm.

Ha te is szívesen csatlakoznál – nem csak karácsonykor! –, akkor keresd az Foot Not Bombs csapatát a Facebook- és az Instagram-oldalukon! Így nemcsak hogy szerezhetsz pár jó karmapontot, de belecsöppenhetsz egy olyan színes és izgalmas közösségbe is, amelyben teljesen megszokott, hogy egy répát pucoló, 16 éves punk fiú egész nap nevetgél a mellette ülő, krumplit szeletelő nyugdíjas nénivel.

„Nálunk mindenki helyet kap a közösségben”

– vallják a keménymag tagjai.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk