KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ez lett a vége az edzésről eltanácsolt Down-szindrómás fiú történetének

A kommentelők hozzászólásaira reagált a fiú testvére, nem hibáztatja továbbra sem az edzőtermet. Ugyanakkor a tulajdonos úgy véli, hogy hadjárat indult ellene.

Link másolása

Mint azt mi is megírtuk, végigsöpört az interneten a hír, hogy elküldték egy budapesti edzőteremből egy Down-szindrómás fiút.

Az esetet a bátyja posztolta a Facebookon: Attila kitalálta, hogy szeretne lefogyni, ezért szüleivel elkezdett edzőterembe járni. Néhány alkalom után azonban a terem tulajdonosa megkérte őket, hogy a továbbiakban ne látogassák a termet, mert több panasz is érkezett. Nem a viselkedésével volt gond, hanem egyszerűen zavarta a jelenléte azt a néhány "egészséges" felnőtt embert, akikkel a néhány alkalom alatt találkozott.

A testvére, István ezután kért segítséget ahhoz, hogy másik edzőtermet találjanak az öccsének. Miután a hír bejárta a sajtót, egymás után érkeztek a felajánlások.

kondi

A felzúdulás mellett rengetegen ajánlottak segítséget is. István a kommentözönre így reagált:

"FONTOS!!! Kénytelen vagyok reagálni a tulajdonos nyilatkozatára. Ahogy eddig sem, továbbra sem célom támadni a termet vagy annak tulajdonosat, aki a kezdetektől segítőkész és nyitott volt. Korrektül elmondta. hogy szemelyi edzőként nem tudja felügyelni, de szívesen megmutogatja, melyik gépet hogyan használják és mennyi időt. Rendszeresen rájuk is nézett amikor ott volt. Köszönöm. hogy szánt időt a testvéremre. Üzleti okokat szem előtt tartva hozott egy döntést. (Ezt is tökéletesen megértjük) NEM TILTOTTA KI az öcsémet és a szüleimet a teremből, csak megkérte hogy ne menjenek többet. Az öcsém nem köz és önveszélyes, nem hangoskodó, jól szocializált. Kizárólag szüleim kíséretével látogatta a termet, a házirend maradéktalan betartása mellett.

Ezt megelőzően szüleim nem kaptak visszajelzést, hogy bármi probléma lenne. Esetleg bizonyos eszközöket ne használjanak vagy menjenek esetleg más időpontban. Netán egészségügyileg túlterhelő lenne öcsém számára. Nem voltam ott, de mivel nem célunk bárkit bántani, nincs értelme hogy a szüleim valótlant állítsanak az elhangzottakkal kapcsolatban."

kpnd3

A hvg.hu írásából kiderül, hogy az edzőterem tulajdonosa szerint a vendégek részéről érkeztek negatív észrevételek. Emellett azt mondta, hogy szerinte veszélyes üzemnek számít az edzőterem, és ráadásul ez a mozgásforma nem is tesz jót a Down-szindrómás fiúnak.

kond4

Közben saját oldalán kiírta, hogy szerinte hadjárat zajlik ellene. Kijelentette, hogy „akik felelősek ezért azokat sem fenyegetem, de helyreigazítást fogok eszközölni mindenhol. Legyen igazság!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk