KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Még soha nem termeltünk ennyi szemetet az ételrendeléssel, de van megoldás, hogy szabaduljunk tőle

A csomagolások újrahasznosítása helyett az újrahasználatuk is óriási környezeti terheléstől mentesítené a bolygót.
Rónyai Júlia. Fotó: Rakun Dobozközösség - szmo.hu
2022. március 25.


Link másolása

A pandémia óta az egekbe szökött az étel-házhozszállítás, az e-kereskedelem és a tisztítószerek eladása is. A gond, hogy ezek az iparágak jórészt az egyszer használatos csomagolásokra építenek - írja a Circular Economy Portugal 2021-es tanulmánya. Pedig csak egy kis tudatosságra lenne szükség, hogy felszámoljuk a műanyag szeméthegyeket.

Hogy a helyzet mit sem javult, kellően mutatja, hogy 2019-ben rekordot döntött az egy főre jutó csomagolási hulladék mennyisége. És míg a nagyvállalatok az újrahasznosításban látják a megoldás kulcsát, a szakértők szerint a gyártás és fogyasztás mai mértéke mellett már nincs olyan hulladékgazdálkodási rendszer, ami ezt megfelelően kezelni tudná.

Valódi megoldást csak a hulladékcsökkentés és az újrahasználható (tehát nem újrahaszosítható!) csomagolások nyújthatnának - derül ki a tanulmányból, amit a Humusz Szövetség fordított magyarra.

Ha ugyanis a tisztítószerek, az online rendelt ruhák és a kiszállított élelmiszer egyötödét újrahasználható anyagba csomagolnánk a következő 5 évben, azzal több mint egymilliárd tonna szén-dioxid kibocsátását előznénk meg, ráadásul 3 és félmilliárd köbméter vizet és több mint 1,2 millió teherautónyi nyersanyagot spórolhatnánk.

De vajon megvalósítható ez a gyakorlatban?

“Az emberek fejében, sőt, a cégek és politikusok döntéseiben is az újrahasznosításon van a hangsúly, pedig létezik ennél jobb megoldás is. Habár ez még nem igazán ment át a köztudatba, van egy “hulladékhierarchia”, ami alapján a legfontosabb a hulladékmegelőzés, a második a termékek újrahasználata, és a csak a harmadik az újrahasznosítás.

A műanyagot lecserélni gazdasági okokból nem prioritás a nagyvállalatoknak: a szűz műanyag rendkívül olcsón elérhető, és minél olcsóbb az előállítás, a cégek annál nagyobb profitra tesznek szert” - mondja Szabó György, a Humusz Szövetség nulla hulladék programvezetője.

Létezik ugyan a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer, aminek értelmében a gyártó felelősséggel tartozik a termék környezeti lábnyomáért - például, hogy miből gyártja, mibe csomagolja, és mennyi hulladékot képez vele -, Magyarországon azonban ez a rendszer nem igazán működőképes: a gyártókat még azért sem nagyon vonják felelősségre, ha például egy termékük az árokparton köt ki.

Sok nagyvállalat a valódi változtatás helyett előszeretettel él a “zöldre festés” látványgesztusával is. Ilyen például a szemétszedő akciók támogatása, vagy a "Gyűjts szelektíven!" feliratú plakátok kihelyezése, amivel valójában a fogyasztóra terhelik a felelősséget - teszi hozzá György.

Akkor mégis milyen anyagot használjunk?

Ez nagyban múlik azon is, pontosan mit csomagolunk bele. A textil- és a ruhaiparban például nem kell nedvességtartalommal számolnunk, így itt megfelelő az újrahasználható papírcsomagolás. Ez Nyugat-Európában már bevett, igaz, nálunk egyelőre nem igazán elterjedt megoldás.

Külön kategóriát képviselnek a háztartási tisztítószerek és tisztálkodószerek, amelyek csomagolása ma elsősorban egyszer használatos flakon.

Pedig ha újratölthető flakonokra váltanánk, alig egytizenkettedére faragnánk le a csomagolás környezeti hatását. Mindez nem utópia, hiszen már ma is, nálunk is vannak üzletek, ahol befőttesüvegbe, vagy erre kialakított műanyag flakonba nyomhatjuk a szappant, sampont.

És ott van persze a vendéglátóipar is, ahol a Covid-járvány óta 40 százalékkal nőtt az elviteles csomagolóanyagok használata.

“Még magukat a vendéglátóhelyeket is nyomasztja a kérdés, hogy mire cserélhetnék a kiszállítós dobozt” - mondja Dr. Horvátth Sarolta a RAKUN Dobozközösségtől, ahol egyedi megoldással rukkoltak elő.

Az első ötletük a lebomló csomagolás volt, az ilyen dobozokról viszont hamar kiderült: ha nincsenek visszagyűjtve, akkor nem jelentenek igazi megoldást. Így döntöttek az újrahasználható doboz mellett. Kapóra jött az is, hogy 2019-ben megjelent az egyszer használatos műanyag használatát korlátozó, Európai Uniós irányelv is.

“Ez betiltotta jó pár fajta egyszer használatos műanyag forgalmazását, ám az elviteles dobozok esetében csak az expandált polisztirolt. A vendéglátósok többsége átnyergelt másfajta műanyagra, így az irányelv inkább csak a szemléletformálásra volt jó” - mondja Sarolta.

Az expandált polisztirol, ez a könnyű, habszerű anyag egyébként még mindig használatos, hiszen csak a forgalmazását tiltották be, így sok étterem előre betárazott belőle. Népszerű, mivel olcsó és megtartja a hőt, nem hűl ki a benne szállított ennivaló.

De mi a helyzet az oly sok étteremnél látott papírcsomagolással? Sajnos, ez sem visz közelebb a megoldáshoz.

A papír ugyanis belül általában műanyaggal van bevonva, ha nem, akkor pedig a politejsav nevű kukoricakeményítővel, ami miatt nem dobhatjuk a szelektív kukába, csak komposztálóba. Márpedig a magyar lakosság töredéke komposztál, tehát ennél még az újrahasznosítható műanyag is jobb megoldás.

Mibe lenne ideális a kaját csomagolnunk?

“A műanyagok (például PET, PS, PVC) és az alumínium nemcsak a környezetbe kerülve ártalmasak, de az egészségünkre káros anyagokat is tartalmazhatnak.

Mi egészségügyi szempontból az üveget részesítjük előnyben, főleg az italcsomagolások esetében. Ebből ugyanis nem tud káros vegyi anyag kioldódni, mint a műanyagból. Környezeti szempontból ugyanakkor, amennyiben a csomagolás csak egyszer kerül felhasználásra, kisebb ökológiai lábnyommal jár az újrahasználható műanyag vagy a fémcsomagolás” - mondja Szabó György.

Emellett határoztak végül Saroltáék is: a RAKUN Dobozközösség ma rozsdamentes acélból készült, újrahasználható ételtárolókat ad bérbe. Ez a felállás ugyanis a tapasztalat szerint a használókat is jobban motiválja, mint a klasszikus betétdíjas rendszer.

Előfizetni a közösség saját appján keresztül lehet egy vagy két dobozra, a havidíjat automatikusan vonják. A vendéglátóhelyen magunk jelezhetjük, hogy van RAKUN előfizetésünk, amikor pedig az étel kiérkezik, a dobozok egy QR-kódot beolvasva kerülnek át a mi nevünkre. Így a rendszer üzemeltetői mindig látják, melyik doboz kinél jár, és szükség esetén tudják biztosítani az utánpótlást is.

Ha házhozszállítást kérünk, a dobozokat az étterembe visszaforduló futárnak is leadhatjuk, vagy magunk is visszavihetjük. Ez egyelőre az önállóan szállító éttermekre vonatkozik, az ismert ételrendelő appokra nem, de már velük is folyamatban van egy másfajta megoldás kidolgozása.

“Senki nem veszi meg a dobozokat, hanem a vendéglátóhelyek és a vendégek is bérlik őket egy alacsony összegért. Nem kell, hogy mindenki felhalmozzon tizenötöt, inkább legyen két darab, amit valóban használnak. Ha nem, akkor viszont vigyék vissza, és használja más” - mondja Sarolta, és kiemeli: az előfizetés lejárta után mindenkinek hét napja van visszavinni a dobozt, különben 3 ezer forintot levonnak a számlájáról.

A RAKUN ma már országszerte, összesen 14 városban és 87 vendéglátóhelyen van jelen. Mint mondják: van, akit ők keresnek meg, de magától is sok vendéglátó jelentkezik. Az éttermek mintegy négyötödének szimpatikus a fenntartható dobozok ötlete. Még szerencse, hiszen az összehasonlító elemzés szerint a többször használható ételtárolók környezeti lábnyoma 13-szor kisebb, mint az egyszer használatos társaiké.

Vannak még itthon jó gyakorlatok

Ha apránként is, de kialakulóban vannak olyan nemzetközi szabályozások, amelyek idővel nálunk is véglegesen visszaszoríthatják az egyszer használatos termékeket és csomagolásokat.

“Az ENSZ környezetvédelmi ülésén előirányoztak egy kötelező erejű szerződés kidolgozását, ami két éven belül érvénybe léphet, és a műanyag teljes életciklusára vonatkozóan mond ki konkrét célokat” - emeli ki Szabó György, és hozzáteszi, a Humusz egy hatékony betétdíjas rendszer bevezetése mellett foglalt állást, számos szakértővel és civil szervezettel közösen.

“A tisztítószereket illetően is vannak jó hazai kezdeményezések, például csomagolásmentes boltok, ahol újratölthető csomagolásban vásárolhatunk. Vannak e-kereskedelmi cégek is, ahol betétdíjas üvegben vehetünk termékeket, ilyen például a kifli.hu, vagy a Cupler a kávé szerelmeseinek, de olyan borászatot is ismerünk, ahol szinte csak újratölthető csomagolásban forgalmazzák a bort. Jó lenne, ha egyre többen az újrahasználatra helyeznék a hangsúlyt.”


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Gyász: elhunyt Farkas Ricsi
A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiú 19 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Farkas Ricsi - közölték a 19 éves fiú szülei szerda délelőtt az Összefogás Farkas Ricsikéért és a beteg gyermekekért Facebook-oldalon.

"Egyetlen drága kisfiunk, Ricsike ma reggel az angyalok közé költözött"

- írták.

A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiúról többször is írtunk már korábban. Másfél éves koráig egészséges, eleven baba volt, majd máj, tüdő, csontvelő problémák állították komoly feladatok elé az orvosokat és nagy kihívások elé a családot. Ricsi több műtéten is átesett, nehéz harcot folytatott a betegségével. 19 évesen hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
„A pokolból jöttek” – Újra lát a bombázás miatt megvakult ukrán család egy lengyel orvosnak köszönhetően
Éppen belépett a konyhába az anyuka, amikor észrevette, hogy egyenesen az ablak felé repül egy rakéta.

Link másolása

Még március 11-én reggel csapódott bomba a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városának egyik lakóházába. Az egyik lakásban egy fiatal nő és két gyereke tartózkodott, a becsapódás után mindhárman megvakultak. A családot kiemelték a romok alól, majd egy közeli kórházba szállították őket, de sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy továbbküldték őket Lvivbe.

A kórház szemspecialistája segítséget kért korábbi lengyel tanárától, akinek átküldte az Olenáról és két fiáról készült fotókat. Tisztában volt azzal, hogy a nőnek és gyerekeinek azonnali segítség kell, de a háború miatt csak egy hét múlva érhettek volna Lengyelországba, írja a család kálváriájáról riportot is forgató BBC.

Olena, Nazar és Timur végül sikeresen megérkeztek Lublinba. Robert Rejdak professzort az első találkozásról azt mondta: az ukrán család úgy nézett ki, mint akik egyenesen „a pokolból jöttek”. A nő semmit sem látott, a gyerekek eközben egyfolytában ettek, aludtak és sírtak.

A professzor Olenán kétoldali szürkehályogműtétet hajtott végre, de a szeme belsejében lévő üvegdarab nehezítette a dolgát. A nő két nappal később már újra látott. Az ikrek is súlyos szemsérüléseket szenvedtek, de a műtétek és a kezelés után van esély a felgyógyulásukra. Ha csak néhány nappal később értek volna a klinikára, már nem tudtak volna segíteni rajtuk. Szemsérüléseknél ugyanis döntő tényező az idő.

A fiúk közül Nazar egyik szemét már így sem tudták megmenteni. Ennek ellenére Timur jóval félénkebb bátyjánál. A fiúkat pszichológus kezeli az átélt traumák miatt, ami nem is csoda: néhány nappal korábban végignézték, ahogy becsapódik otthonukba egy bomba.

Az Ukrajnában szakácsként dolgozó Olena aznap éppen belépett a konyhába, amikor látta, hogy pont az ablakuk felé repül egy rakéta. Az egész jelent annyira gyors volt, hogy szinte fel sem fogta, mi történik, csak nézte, ahogy hihetetlen tempóban közeledik a rakéta.

A nőnek esze ágában sincs a történtek után hazamenni. Azt mondja, hogy semmije sem maradt Ukrajnában, a lakását porig rombolták. Ráadásul Lengyelországban mindenki nagyon kedves vele, így inkább ott telepedne le az ikrekkel.

Az ukrán család megrázó történetről készült riport egy részletét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ugyanolyan a babát kapott egy menekült kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia
Veronika és édesanyja egy jótékonysági szervezettől kapott ételeket, ruhákat és játékokat. Amikor ezeket adták át nekik a raktárnál, akkor vették észre a babát.
Fotó: StripeyStork/Twitter - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Pontosan ugyanolyan babát kapott egy ukrán kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia, miután megérkezett az Egyesült Királyságba - írja az Indy100.

Veronika és édesanyja, Tatyana csütörtökön érkeztek, és a Homes for Ukraine programon keresztül szálltak meg egy támogató családnál a Surrey állambeli Epsomban és Ewellben.

Mindössze egy bőrönddel és egy babakocsival érkeztek, így a család felvette a kapcsolatot a Stripey Stork bababank jótékonysági szervezettel, hogy segítséget kérjen néhány praktikus cikk beszerzésében.

Pénteken anya és lánya a jótékonysági szervezet raktárához utaztak, hogy átvegyék a számukra előkészített készleteket, köztük ruhákat, cipőket, játékokat, etetőszéket, ágyvédőt, bili oktatókészletet, szalvétákat és piperecikkeket.

Veronika és édesanyja nagyon izgatottak lettek, amikor észrevették a babát, ami éppen olyan volt, mint amilyet a kislánynak otthon kellett hagynia. Nicola Dawes, a Stripey Stork alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Különleges élmény volt felfedezni, hogy ez a baba ugyanolyan, mint amilyet Veronika nem tudott otthonról elhozni. Ez a pillanatnyi öröm és kapcsolódás feldobta a napunkat, amikor Veronika távozóban puszit adott nekünk."

A Stripey Stork 2013-as megalakulása óta az élelmiszerbankokhoz hasonló modellel segíti a kisgyermekes családok ellátását, jelenleg pedig a térségbe érkező ukrán menekülteket. Egy tweetben a jótékonysági szervezet azt írta:

"Tudjuk, hogy Surrey-ben több mint 700 család jött össze, és igyekszünk minden hozzánk érkező kérésnek eleget tenni."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elaltathatják egy harkivi állatpark ragadozóit, nehogy kiszökjenek a városba az orosz bombázás miatt
Az állatkert több lakója is elpusztult vagy elmenekült a rakétatámadások miatt. A tulajdonos szeretne minden állatot megmenteni, ehhez kér anyagi támogatást.

Link másolása

Szívszorító döntésre kényszerülhetnek egy harkivi állatkert dolgozói: meg kell ölniük az ott élő tigriseket, oroszlánokat és medvéket, hogy ha az orosz bombázás miatt lehetőségük nyílik kiszökni a parkból, ne veszélyeztessék a lakosságot - írja a Daily Mail.

Már így is csoda, hogy még nem sérültek meg annyira az állatkert kenneljei, hogy a ragadozók kijuthassanak onnan. Ukrajna második legnépesebb városát ugyanis a háború kezdete óta folyamatosan ostromolják az orosz erők.

"Még egy rakétatámadás, és lehet, hogy az oroszlánok, a tigrisek és a medvék kiszabadulnak, és bemennek a városba és a környéken lévő településekre. Ezt nem engedhetjük. Sajnos most nincs megoldás erre a problémára"

- mondta az állatkert tulajdonosa, Alexander Feldman.

A Feldman Ökopark dolgozói már számos állatot átszállítottak máshová a bombafenyegetés miatt, és szeretnék, ha a ragadozókat is átköltöztethetnék egy régi lovaskomplexumba Poltava régióban, de a tulajdonos attól tart, hogy nem lesz rá lehetőségük. Így csak az marad az egyetlen opció, hogy elaltatják az állatokat.

"Elképzelhetetlen fájdalom még csak beszélni is róla. De a fő prioritás most az emberek élete"

- fogalmazott.

Egy videóüzenetben elmondta, hogy az állatpark már részben megsemmisült az újabb rakétatámadások miatt. A madárházak tönkrementek, és a ketrecek és a kennelek is nagyon megrongálódtak.

"A Feldman Ökopark már nem létezik - ezt már határozottan kijelenthetjük. Tegnap és ma ismét hatalmas ágyúzásnak voltunk kitéve. Az infrastruktúrának vége, a burkolatok is megsemmisültek"

- közölte Feldman.

Az állatparkban több mint 300 állatfaj élt. A március 17-én történt bombázásban két orángután és több csimpánz is elpusztult, két nappal később kilenc szarvas vesztette életét, 20 pedig elmenekült az erdőbe.

A tulajdonos abban reménykedik, hogy legalább a jaguárkölyköket és a párduckölyköket meg tudják menteni, de úgy látja, hogy a többi állat el fog pusztulni, ha ez így megy tovább.

Feldman most anyagi támogatást kér, hogy minden állatot kimenekíthessenek az állatkertből, mielőtt az oroszok rakétái végeznek velük, csak ők lesznek kénytelenek elaltatni a lakosság védelme érdekében. Ide kattintva lehet adakozni nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: