KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Emberkereskedőket leplezett le a hős légiutas-kísérő

Elképesztő történetet osztott meg a világgal egy nem mindennapi légiutas-kísérő.
Forrás: BBC - szmo.hu
2017. február 07.


Link másolása

Megdöbbentő történetet osztott meg egy amerikai stewardess. Az Alaska Airlines-nak dolgozó Shelia Fedrick éppen a munkáját végezte, amikor az utasok között feltűnt neki egy zilált külsejű fiatal lány, aki egy idősebb, jól öltözött férfi mellett ült. Fedrick megérezte, hogy valami nem stimmel:

"
Úgy nézett ki, mint aki a poklok poklán ment keresztül

- mondta az NBC-nek. Szintén nagyon gyanús volt, hogy a vele utazó férfi egyszerűen nem hagyta, hogy beszéljen vele.

Fedrick azonban nem hagyta annyiban a dolgot: üzenetet hagyott a fiatal nőnek a mosdóban, amelyben arra bátorította, írja le neki, hogy mi a baja, árulja el, hogyha veszélyben van és nem beszélhet. Mint kiderült, a lány

emberkereskedők áldozatává vált,

és kizárólag Fedricknek köszönhetően tudott megmenekülni.

A nem mindennapi lélekjelenléttel bíró légiutas-kísérő egyből szólt a kapitánynak, aki pedig a hatóságokat értesítette - így a rendőrség leszálláskor azonnal őrizetbe vette a fiatal lányt kísérő férfit.

16473433_134209770426648_4363060340501813378_n

Az eset 6 évvel ezelőtt, még 2011-ben történt, de az újságok csak ezen a héten szereztek tudomást róla. A történetet az Airline Ambassadors nevű jótékonysági szervezet hozta nyilvánosságra: a céljuk az, hogy felkészítsék a légitársaságok munkatársait a hasonló esetekre.

Honlapjukon pontosan leírták, hogyan lehet felismerni valakit, aki emberkereskedelem áldozata lett. Szerintük az áldozatok tipikusan félnek az egyenruhás emberektől, idegesnek tűnhetnek és gyakran az úti céljukkal sincsenek tisztában. Emellett

válaszaik betanultnak tűnhetnek, a ruházatuk pedig sokszor nem az úti célnak megfelelő.

Helyettük sokszor a kísérők válaszolnak, akik áldozataik minden mozdulatát megfigyelik. Ugyanakkor sokszor még a nevükkel, illetve a személyes adataikkal sincsenek tisztában.

Az Airline Ambassadors alapítója, Nancy Rivard szerint arra kérik a légiutas-kísérőket, hogy ne próbálják meg saját maguk megmenteni az áldozatokat, mivel ezzel nemcsak a saját, de az áldozat testi épségét is kockára teszik. Ehelyett azt ajánlják, viselkedjenek úgy, mintha semmit nem vettek volna észre, és szóljanak a pilótának, aki értesíteni fogja a repülőteret.

Pontosan úgy, ahogyan azt a hős stewardess, Shelia Fedrick tette. Segítségével a fiatal lány megmenekült, most pedig már egyetemre jár. A BBC szerint még mindig tartja a kapcsolatot a megmentőjével.

Kép: Facebook

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk