KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egyedülálló ingyenes állatvédelmi jogsegélyszolgálat indult

Telefonon, e-mailben vagy a Facebook-oldalukon éppúgy tanácsot kérhet az, aki egy rosszul tartott kutya sorsa miatt aggódik, mint aki fél kilépni az utcára, mert a szomszéd pitbullja rendszeresen megsétáltatja magát.

Link másolása

Állatvédelemben járatos állatorvosok és jogászok Bojtár néven teljesen ingyenes állatvédelmi jogsegélyszolgálatot hoztak létre a közelmúltban.

Két állatorvos és két jogász, az Állatorvosok az Állatvédelemért Alapítvány kezdeményezésére az országban elsőként hoztak létre és működtetnek – önkéntes alapon, vagyis térítésmentesen, pusztán elhivatottságból – állatvédelmi jogsegély-szolgálatot.

Az ötletgazda, Markus Gabriella, az alapítvány elnöke, a Magyar Állatorvosi Kamara Etikai Bizottságának volt elnöke azt mondja,

nagyon sokan nem tudják, hogy az állattartással, állatvédelemmel kapcsolatos ügyekben hova lehet, kell fordulniuk, mikor kell szólni valamilyen hatóságnak, rendőrségnek, vagy esetleg valamelyik állatvédő szervezet segítségét érdemes-e kérni.

Ők ugyan csak kérdéseket fogadnak, bejelentéseket nem, és nem is intézkednek, de tanácsokat adnak, mégpedig a legjobb tudásuk és az eddig felhalmozott tapasztalataik alapján. A hasonló jellegű ügyekhez egységes sorvezetőül szánt összegzéseket, szakmai cikkeket pedig folyamatosan közzéteszik honlapjukon és a közösségi oldalukon, ezzel is segítve az érdeklődőket.

A szakembereket nem kis részben az motiválta, hogy nagyon sokszor hallani, mennyire nem jók a magyar állatvédelmi jogszabályok, holott azok európai szinten is kellően átfogóak és szigorúak – csak éppen nem ismerjük, ezért nem tartjuk, illetve tartatjuk be azokat. A jogszabályok ismerete mellett a szakértelem is nagyon lényeges - mutat rá egy másik önkéntes, Fodor Kinga, az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Osztályának docense -, mert ez segít megállapítani, hogy melyik bejelentéssel kell, vagy nem kell érdemben foglalkozni. Mert simán előfordul, hogy miközben súlyosan lesoványodott vizslákról érkezik bejelentés, valójában az illető agarakat tart, csak ilyen kutyát a bejelentő még életében nem látott.

Ennél bonyolultabb ügy, amikor azt kell eldönteni, hogy amikor például a szomszéd kutyája éjjel-nappal megállás nélkül ugat, azt vajon tűrniük kell-e a környék lakóinak. Az ilyen esetekben ugyanis egyaránt otthon kell lenni az állatvédelmi és a birtokvédelmi jogszabályokban – magyarázza a docens.

Nagy Csilla jogász, politológus, a Magyar Birtokvédelmi Szövetség Főtitkára szerint alap, hogy ilyen esetekben a helyi jegyzőhöz kell bejelentést tenni, mégpedig írásban, mert azt köteles kivizsgálni és arra reagálni.

A jegyző ilyenkor mint első fokú állatvédelmi hatóság először állattartási szempontból vizsgálja meg az esetet, vagyis, hogy ne azért ugat-e megállás nélkül a szerencsétlen állat, mert nem gondoskodnak róla megfelelően (nem kap enni, láncra verik vagy nincs elég mozgástere stb.).



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk