KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy pályafutás vége: vidáman ünnepelte 31 év után utolsó munkanapját Robi, a BKV-s buszsofőr

A 32-es járat utasai egy-egy fordulóra megtapasztalhatták, hogy milyen az, amikor egy átlagos utazás igazi közösségi élménnyé válik. Még rögtönzött koncert is volt.

Link másolása

Ritkán gondolunk úgy egy budapesti buszozásra mint kellemes, barátságos, közösségi élményre. Január 9-én délután 3 körül viszont az Örs vezér tere és a Göncz Árpád városközpont között közlekedő 32-es autóbuszon ilyesmiben lehetett része a szerencsés utazóknak.

Gergely Róbert 1990 tavaszán került a BKV-hoz buszvezetőként. Eleinte a Moszkva tér, később a Margitsziget, majd sokáig a Batthyány tér vonzáskörzetében dolgozott, számtalan járaton. Több millió megtett fővárosi kilométer után a fent említett vasárnapi napon indult nyugdíjazása előtti utolsó körére, amit igyekezett minél emlékezetesebbé tenni. A Facebookon is meghirdetett eseménynek köszönhetően sikerült is.

Nem árulok zsákbamacskát, én szegről-végről korábbról is ismerem Robit, de ha nem így lenne, facebookos eseménymeghívásába akkor is belebotolhattam volna, mert azt számtalan helyen megosztották. Egyfelől azért, mert ritka egy ilyen megható és egyben vidám búcsú egy szakmától, másrészt mert Robi nem egy átlagos buszsofőr, aki csak a kilométereket pipálgatja ki a BKV monstrumain. Gyakorta találkozni vele közösségi eseményeken, koncerteken, szabad idejében számos civil tevékenyésgben részt vesz, vagy éppen rövid irodalmi szösszeneteket ír, és ennek is köszönhetően rendkívül széles baráti körrel rendelkezik.

Gergely Róbert:

Rendhagyó óda a szorgos, fáradhatatlanul tevékeny és agilis nyugdíjasokhoz

A nyugdíjas seregek nem tudnak pihenni nyugiban.

Szombaton reggel már fél hétkor

„Szemeresőben” támadják

Banyatankjaikkal a Bosnyák téri piacot.

A sikeres attak bőséges eredményével,

Hadizsákmánnyal buszoznak

Betonbunker bázisukra

Az ím: potens piacozó „panelprolik”.

Látványos légvédelmi karotta Katyusákkal,

Krumpli- és karaláb kézigránátokkal,

Tekintélyes tehéntőgy-tarackokkal,

Tányérnyi tarja taposóaknákkal

És egy jégcsapretek jégcsákánnyal

Gazdagították armadájuk arzenálját.

Na meg gondolatban két oldalashevedert is

Válluk köré kanyarítottak e veteránok a Vaterán.

Brokkoli kötegek,

Cseresznye lövegek.

A hüvelyesek?

De helyesek!

A Róbert Károly körút következik. –

Keményen köpi

A kimondott ká kezdőbetűket

Kézibeszélőjébe a kurvára kimerült

(sok B-s)

Büdös, bunkó, buzi

És borzasztóan buta,

Bizonyíthatóan bolhás, de békés

Békávés buszvezető.

Budapest, 2012. július 21.

Így nem is meglepő, hogy a napokban 61. életévét betöltő sofőr búcsúztatása végül több napon át tartott, és az utolsó napján is sok, apróbb-nagyobb meglepetést rejtett. Utolsó műszakja alkalmából édességet kaptak a járatra felszállók, az utolsó járat utasai egyenként aláírták 2022 januári beosztását, de a búcsúnapon még élő zene is fogadta a Robival utazókat:

Boros Levente és Sabák Péter adott rögtönzött koncertet a 32-es járaton.

A Mercedes Conecto ablakában pedig külön tábla hívta fel a figyelmet a jeles alkalomra.

A pályafutását lezáró napon alig volt olyan forduló, ahol kollégák, barátok ne búcsúzkodtak volna a „visszavonuló” járművezetőtől, de az utasok közül is sokan kívántak leszálláskor mosolyogva boldog és egészséges nyugdíjas éveket. Sőt, BKV-s kollégái egy külön meglepetéssel is készültek.

„[Az NNE-57-es rendszámú] busz volt utoljára a nevemen, és kértem, hogyha lehet, akkor az éjszakás, akit reggel ott a Göncz Árpád városközpont végállomáson váltottam, ezt hozza ki. Este be is telefonáltam emiatt a diszpécsereknek, és kolléganőm azt mondta, hogy valami akadályoztatás miatt nem tudják kiadni a kocsimat a 23:02-kor kezdő éjszakásnak. Direkt becsapott, gondolom azért, hogy reggel meglepődjek és örüljek. A reggel 7 után leváltott Pali kollégám mondta, hogy még ki is takarították ebből az alkalomból a buszt”

– meséli az utolsó nap egyik kedves meglepetését Robi.

Az utolsó érkezés

Az emlékek felidézése közben rengeteg dolog eszébe jut: régi, ma már nem létező járatok, egykori kedvelt és kevésbé kedvelt buszok, és megannyi szép emlék övezte a 31 és fél évet, amit a BKV kötelékében töltött el. Megtudhatjuk például, hogy volt olyan járat, a Rózsadombon közlekedő 11-es, amit egy sofőr sem szeretett igazán. Hosszú időn át ezen a vonalon eléggé feszített menetrend volt hatályban, amit a sofőrök, hogy meglegyen az a kis végállomási pihenőidejük, igyekeztek mihamarabb teljesíteni, emiatt a kanyargós hegyi utakon lefelé is "csapatták" néha a buszt. Ilyenkor Robi sem lett volna utas azon a buszon, amit ő vezetett, főleg nem idős ember, vagy kisgyerekes anyuka. Néhány évvel ezelőtt úgy alakult a büdzsé, hogy kaptak a vonalra plusz autóbuszt, vagy autóbuszokat, és így nyugodtabbá vált ezen a Rózsadombi vonalon is a buszos közlekedés. Egyszerű, mezei BKV-felhasználókként talán nem is mindig gondolunk bele, hogy egy-egy kényelmetlenebb utazásért nem feltétlenül csak a sofőr a felelős... De megtudhattuk azt is, hogy a végül elmaradt, 1996-os Expóra tervezett, végül a BKV által "megörökölt" buszokon miért érezték bizonytalanul magukat olykor a buszvezetők is.

Az utolsó átadás

Persze szép emlék is akad bőven. Mint említettük, Robi több évig járt a Margitszigetre buszaival, ahol egyes kilátogatók az évek alatt jó ismerősei lettek. Sőt akadtak olyan, a szigetre sportolni járó gyerekek is, akiket az évek során nap mint nap látott felcseperedni, komoly, felnőtt sportolóvá válni.

Az önfeledt nyugdíjas ünneplés

Arra, hogy mit fog csinálni nyugdíjas éveiben, Gergely Róbertnek nincs még határozott válasza. Egyelőre mindenképp kiélvezi a szabad pillanatokat, de aki kicsit is ismeri őt, nem hiszem, hogy a céltalanságtól vagy az elkényelmesedéstől féltené. Csak egy példa az aktivitására: beszélgetésünk egy pontján arról elmélkedett, hogy így, 61 évesen már kicsit nehezebben bírta a szilveszteri/újévi 4(!) napos bulizást – amit aztán három napi szabadsággal pihent ki, mielőtt nekivágott volna utolsó munkanapjainak...

Robi külön kérése volt, hogy szerepeljen az írásban, hogy ezt a több mint három évtizedet nem sikerült saját hibás balesetek nélkül megúsznia, de egy miatt most tényleg nagy megkönnyebbülést érez: hogy sikerült elkerülnie azt, amitől minden ilyen, veszélyes üzemben dolgozó tömegközlekedési járművezető tart, a halálos kimenetelű, tömeges közúti közlekedési balesetet, vagy akár csak egy ember halálával járó balesetet. Ennek a felelősségnek és a további elvárásoknak, szabályoknak, előírásoknak való megfelelés terhe most lekerült a válláról, és többek közt emiatt sem tervezi nyugdíjasként ezt a hivatást folytatni – bár már most sejti, hogy hiányozni fog neki ez az a számára olyannyira szeretett tevékenység.

Január 9-én tehát egy olyan ember hosszú pályafutása ért véget, aki nap mint nap nemcsak felelősségtudattal, de kifejezetten nagy örömmel és boldogan szolgálta a budapesti utazóközönséget.

Robi egy kicsit részletesebben beszélt munkájáról és gondolatairól kedvenc adója, a Tilos Rádió műsorában, amit EZEN A LINKEN (48:37-től) tudtok meghallgatni.

További videók Robi utolsó útjairól ITT és ITT találhatók.

Tisztelgés a zenész barát, Balázsovics Mihály "Tink", a Slow Village és a Mulató Aztékok rappere előtt, aki személyesen nem tudott ott lenni Robi utolsó buszútján
Robi 2022 januári beosztási lapja, rajta utolsó utasainak aláírásaival
Robi utolsó munkanapjának különleges uniformisa

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk