KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Egy leukémiás kedvesének naplója

Szabolcsról, a 33 éves, erős tűzoltóról váratlanul kiderült, hogy rákos. Hajnalka és kedvese máig tartó küzdelmének szívbemarkoló krónikája.

Link másolása

Szívbemarkoló szembesülni vele, amikor az egyik hozzátartozónkról kiderül, hogy halálos betegsége van. Az egyik nap még együtt nevettünk, sétáltunk, bolondoztunk, aztán egyik pillanatról a másikra, villámcsapásként érkezik a hír: az illető beteg, és ki tudja, meggyógyul-e valaha...

Pontosan ez történt Szabolcs párjával, Hajnalkával, amikor 2015 tavaszán váratlanul kiderült, hogy az általa rajongásig szeretett férfinek a legsúlyosabb leukémiája van. Hajnalka egy blogot kezdett írni Egy leukémiás kedvesének naplója címmel. A blogban szívszorító bejegyzéseket olvashatunk arról, hogyan szembesül vele, amikor Szabolcsot, az ereje teljében lévő, 33 éves tűzoltót ledönti a lábáról a betegség, amikor kiderül, hogy leukémiája van. Megindító pillanatokba avat be bennünket ez a napló: hogyan reagál valaki, aki egészen eddig makkegészségesnek tudta magát, egy ilyen hírre? Hogyan viselkednek az orvosok, a hozzátartozók, az ismerősök, a barátok - vagy akikről eddig azt hitték, hogy azok? Hogyan képes folytatni egy rákos beteg és a párja az életét, miközben a férfit kemoterápiával kezelik a kórházban?

A blog a "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" filozófiáját követve teszi részesévé az olvasókat ezeknek a mindennapi küzdelmeknek, beavatva bennünket a legbizalmasabb részletekbe is. Felemelő olvasmány, amely nem csak a hasonló helyzetben lévő betegeknek és hozzátartozóiknak adhat nagyon sok megerősítést és vigaszt, de mindenki másnak is példaként szolgálhat, hogy soha, még a legkilátástalanabb helyzetben sem szabad feladni a küzdelmet.

leu3

Részletek a naplóból:

Így kezdődött...

(...) Szabolccsal meglátogattuk a szüleimet vidéken. (...) Szabolcs majdnem elájult. Azt mondta, úgy érzi, ha azonnal nem ihat egy kólát, elájul. Aztán megint kedvetlen, étvágytalan volt, és egész nap hőemelkedése volt, legszívesebben átaludta volna a napot. Nagyon izzadt minden éjjel. Azt mondta, úgy érzi, valami nincs rendben. Anyukám ápolónő, és azt javasolta Szabinak, hétfőn menjen el egy vérvételre, röntgenre, lehet még az előző megfázásából nem gyógyult meg, az is lehet, tüdőgyulladás. (...)

Mikor megint csörgött a telefonom, tudtam, hogy valami baj van. Majd ezt mondta: "Nagy baj van, a labor elküldte a háziorvosomnak a vérképem, ő azonnal behívatott a rendelőbe, és azt mondta, 90%, hogy vérrákom van. Beutalt a Szent László Kórházba, jössz velem?" (...) Hevesen dobogni kezdett a szívem, fogalmam nem volt, ez most álom, vagy valóság.

(...) Aztán megjött a doktornő, a lehető legrosszabb hírrel, amit valaha hallottam életem során. Akut leukémia. (...)

Eddig bírtam tartani magam. A többi tájékoztatásra nem emlékszem. Elfordultam az ablak felé, azon meredtem kifelé és ömlöttek a könnyeim. Ahogy a testvérének és az apukájának is. Az az ember, aki nem sírt, akin nem látszott a fájdalom és a sokk, az Szabolcs volt. Az egyetlen megnyilvánulása ennyi volt: "Azt a kurva." (...)

Nekem is azt mondta, hogy menjek haza, de képtelen lettem volna rá. Nem tudtam és nem is akartam otthagyni! Belenéztem a szemébe és olvastam belőle: "Kérlek, ne hagyj magamra!"

Kettesben maradtunk. Nem tudtam beszélni. Sírtam. Magához ölelt, szorosan. Megkért, hogy ne sírjak. Azt mondta, nem szabad sírni, ne sirassam, ne sajnáljam őt. Az én bátor és erős tűzoltómnak még csak könnyes sem volt a szeme. Csak kérlelt, hogy ne sírjak. Most ez a feladat, ezt kell csinálni. (...)

Én kisétáltam a Nagyvárad térre az éjjel-nappaliba venni néhány dolgot, Szabolcsnak valami ennivalót, mert aznap nem evett semmit, és keveset is ivott. Az oda-vissza vezető utat végigzokogtam.

Mikor [visszatértem, és] bementem abba a helyiségbe, ahol Szabit kezelték, megrázó látvány fogadott. Szabolcs egy ágyon feküd, a karjai a teste mellett kinyújtva, és mindkét karjában tűk voltak, mindenhol vezetékek, és egy hatalmas gép hangos, zúgó hangja, vér, és Ő.(...)

Első bejegyzés

Sosem felejtem el a pillanatot, amikor először láttam meg a Nagyvárad téren. (...) Ott rögtön, akkor beleszerettem. (...)

A pillanat, amikor először megsimogatta a kezem…a pillanat, amikor először megcsókolt, a pillanat, amikor először szeretkeztünk…pillanatok, amikor együtt nevettünk, pillanatok, amikor együtt sírtunk, pillanatok, amikor együtt veszekedtünk, amikor kibékültünk, mikor együtt utaztunk, olvastunk, tanultunk, főztünk, ettünk, ittunk, dolgoztunk, aludtunk, horgásztunk…vagy amikor semmit sem tettünk, csak halkan ültünk egymás mellett, s értettük egymást szavak nélkül is.

Most is halkan ülök…itt mellette. A szemei csukva, fáradt és gyenge, megviselte a mai nap, aminek még nincs vége…mindkét karjából csövek lógnak ki, mellettünk pedig egy hatalmas gép zúgó hangja jelzi, hogy itt valami komoly dolog történik.

leu1

Nézem őt, nézem a szobát, ahol vagyunk, és nem értem… nem értem, hogy mit keresünk mi itt, nem értem, hogy miért fekszik azon az ágyon, miért ordít a gép, miért látok mindenhol csöveket, gépeket, ápolókat, orvosokat, és steril felszereléseket???(...)

"
Leukémia. Reggel oly távolinak tűnt, egy egyszerű ostobaságnak, egy buta diagnózisnak egy háziorvos szájából. 90%, hogy vérrák…ugyan már! Leukémia? Egy 33 éves felnőtt, életerős, imádni való férfinél? Az én szerelmemnél?! KIZÁRT!

Másnap

(...) Megint kettesben maradtunk. Ekkor sírt először előttem. Nem az a kiborulós zokogós sírás volt, csak folytak a könnyei. Túl gyenge voltam ahhoz, hogy tartsam magam, és én is sírtam vele együtt. Fogtam a kezét, simogattam a haját, az arcát, és azt mondtam neki, minden fejben dől el! Minden!

Azt mondta, itt nem lesz el hagyom magam, meg jaj de rosszul érzem magam, nincs étvágyam, nem mozgok, stb...MEGGYÓGYUL! Eldöntötte, kijelentette, meggyógyul! Ekkor tette azt, amit azóta minden nap többször tesz meg: megszorította a kezem, és azt mondta: MEGCSINÁLOM!

Végtelenül örültem ezeknek a mondatoknak. (...)

A véradás

Szabolcs, már az első kórházban töltött éjszakán vért kapott. Ekkor tudtuk meg, hogy a vércsoportja B Rh +.

Tájékoztattak, hogy sokszor fog sor kerülni hasonlóra, de sajnos nem bővelkednek sem az ő vércsoportjának megfelelő, sem más vérrel.(...)

Kiadtak egy belső közleményt a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon (FKI), melyben tájékoztatták az állományt, hogy egy tűzoltó bajtársuknak súlyos betegsége miatt vérre van szüksége, ezért az Országos Vérellátó Központ célzott véradást kér. A közleményt aztán számos kolléga és ismerős osztotta meg közösségi hálón, majd felkerült a lánglovagok honlapjára is. Ezáltal gyakorlatilag eljutott a hír országunk valamennyi tűzoltójához. (...)

A május 15-ig tartó véradásra több száz ember jelentkezett. Nem csak a fővárosi tűzoltók, hanem családtagok, barátok, ismerősök, és több tucat vidéki tűzoltó, rendőr, civilek. Napokig csörgött a telefonom reggeltől estig a véradás miatt. (...)

leu-veradas

Azt hiszem, ekkor tudatosulhatott Szabolcsban, hogy mennyien szeretik és támogatják. Szinte minden egyes hívás után együtt sírtunk. Annyira megható volt, mikor felvettem a telefont és a tatabányai, miskolci, pécsi, veszprémi, és még ki tudja melyik tűzoltóságokról hívtak, hogy szeretnének Szabolcs gyógyulásához hozzájárulni egy véradással. (...)

A legérzékenyebben az érintette az én Drágaságom, hogy a falujából a polgármester személyesen kisbusszal szállította a véradásra a segítő helybelieket a területi vérellátóhoz, ahol 4 órás sorban állás volt, és az emberek 85%-ának az ő nevével ellátott papír volt a kezében. Zokogott…én is.

I. kezelés

„Ez már az?” – kérdeztük az ápolónőtől. Ő pedig válaszolt: „Ez már az.” És csöpögött…

Daunorubicin. Ezzel kezdtük.(...)

Tudjátok, a legmegdöbbentőbb az volt, mikor azt mondta könnyekkel teli arccal, hogy Ő úgy érzi, megérdemelte ezt a pofont az élettől. Nem feltétlen bánt úgy a szeretteivel, ahogy megérdemelték volna, nem úgy élt és nem olyan életvitelt folytatott, amilyet kellett volna. Egyik percről a másikra értékelődött át benne minden, tudja, hogy hosszú és nehéz út áll előtte, de megcsinálja! Megcsináljuk!

leu2

Én azt mondtam neki, azzal is legyen tisztába, milyen kiváltságosak vagyunk. Mi azon kevesek közé tartozunk ezen a Földön, akik kaptak még egy lehetőséget az újra kezdésre ezzel a hatalmas pofonnal arra, hogy úgy éljék ezt a csodálatos életet, ahogy mindenkinek kellene: Boldogságban! Szeretetben! Szerelemben! Családban! Egészségben! Tisztességben! Becsületben! Mert ez mindennek az értelme!

Szabolcsról

(...) Gondoltál a halálra? – Sokat.

"
Féltem tőle. De már nem. A halál felett nincs hatalmunk. Ha jön, akkor jön, és próbálhatunk bármit tenni ellene, magával ragad. Ha itt lesz majd az ideje, állok elébe. De még nincs itt. Nekem még rengeteg dolgom van a Földön.

Tudom, érzem. Nem félek a haláltól, de nem félek az élettől sem! Szóval maradok! :) De fejben eljutni idáig nem egyszerű folyamat.(...)

Szabolcs és párja a mai napig fáradhatatlanul küzdenek, nem adják fel, és nap mint nap példát mutatnak kitartásból, hitből, elhivatottságból. Sok erőt és hitet kívánunk nekik, hogy ezután is folytassák!

A naplót ezen a linken olvashatjátok.

Ha te is drukkolsz Szabolcsnak és a párjának, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Gyász: elhunyt Farkas Ricsi
A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiú 19 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Farkas Ricsi - közölték a 19 éves fiú szülei szerda délelőtt az Összefogás Farkas Ricsikéért és a beteg gyermekekért Facebook-oldalon.

"Egyetlen drága kisfiunk, Ricsike ma reggel az angyalok közé költözött"

- írták.

A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiúról többször is írtunk már korábban. Másfél éves koráig egészséges, eleven baba volt, majd máj, tüdő, csontvelő problémák állították komoly feladatok elé az orvosokat és nagy kihívások elé a családot. Ricsi több műtéten is átesett, nehéz harcot folytatott a betegségével. 19 évesen hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
„A pokolból jöttek” – Újra lát a bombázás miatt megvakult ukrán család egy lengyel orvosnak köszönhetően
Éppen belépett a konyhába az anyuka, amikor észrevette, hogy egyenesen az ablak felé repül egy rakéta.

Link másolása

Még március 11-én reggel csapódott bomba a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városának egyik lakóházába. Az egyik lakásban egy fiatal nő és két gyereke tartózkodott, a becsapódás után mindhárman megvakultak. A családot kiemelték a romok alól, majd egy közeli kórházba szállították őket, de sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy továbbküldték őket Lvivbe.

A kórház szemspecialistája segítséget kért korábbi lengyel tanárától, akinek átküldte az Olenáról és két fiáról készült fotókat. Tisztában volt azzal, hogy a nőnek és gyerekeinek azonnali segítség kell, de a háború miatt csak egy hét múlva érhettek volna Lengyelországba, írja a család kálváriájáról riportot is forgató BBC.

Olena, Nazar és Timur végül sikeresen megérkeztek Lublinba. Robert Rejdak professzort az első találkozásról azt mondta: az ukrán család úgy nézett ki, mint akik egyenesen „a pokolból jöttek”. A nő semmit sem látott, a gyerekek eközben egyfolytában ettek, aludtak és sírtak.

A professzor Olenán kétoldali szürkehályogműtétet hajtott végre, de a szeme belsejében lévő üvegdarab nehezítette a dolgát. A nő két nappal később már újra látott. Az ikrek is súlyos szemsérüléseket szenvedtek, de a műtétek és a kezelés után van esély a felgyógyulásukra. Ha csak néhány nappal később értek volna a klinikára, már nem tudtak volna segíteni rajtuk. Szemsérüléseknél ugyanis döntő tényező az idő.

A fiúk közül Nazar egyik szemét már így sem tudták megmenteni. Ennek ellenére Timur jóval félénkebb bátyjánál. A fiúkat pszichológus kezeli az átélt traumák miatt, ami nem is csoda: néhány nappal korábban végignézték, ahogy becsapódik otthonukba egy bomba.

Az Ukrajnában szakácsként dolgozó Olena aznap éppen belépett a konyhába, amikor látta, hogy pont az ablakuk felé repül egy rakéta. Az egész jelent annyira gyors volt, hogy szinte fel sem fogta, mi történik, csak nézte, ahogy hihetetlen tempóban közeledik a rakéta.

A nőnek esze ágában sincs a történtek után hazamenni. Azt mondja, hogy semmije sem maradt Ukrajnában, a lakását porig rombolták. Ráadásul Lengyelországban mindenki nagyon kedves vele, így inkább ott telepedne le az ikrekkel.

Az ukrán család megrázó történetről készült riport egy részletét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ugyanolyan a babát kapott egy menekült kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia
Veronika és édesanyja egy jótékonysági szervezettől kapott ételeket, ruhákat és játékokat. Amikor ezeket adták át nekik a raktárnál, akkor vették észre a babát.
Fotó: StripeyStork/Twitter - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Pontosan ugyanolyan babát kapott egy ukrán kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia, miután megérkezett az Egyesült Királyságba - írja az Indy100.

Veronika és édesanyja, Tatyana csütörtökön érkeztek, és a Homes for Ukraine programon keresztül szálltak meg egy támogató családnál a Surrey állambeli Epsomban és Ewellben.

Mindössze egy bőrönddel és egy babakocsival érkeztek, így a család felvette a kapcsolatot a Stripey Stork bababank jótékonysági szervezettel, hogy segítséget kérjen néhány praktikus cikk beszerzésében.

Pénteken anya és lánya a jótékonysági szervezet raktárához utaztak, hogy átvegyék a számukra előkészített készleteket, köztük ruhákat, cipőket, játékokat, etetőszéket, ágyvédőt, bili oktatókészletet, szalvétákat és piperecikkeket.

Veronika és édesanyja nagyon izgatottak lettek, amikor észrevették a babát, ami éppen olyan volt, mint amilyet a kislánynak otthon kellett hagynia. Nicola Dawes, a Stripey Stork alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Különleges élmény volt felfedezni, hogy ez a baba ugyanolyan, mint amilyet Veronika nem tudott otthonról elhozni. Ez a pillanatnyi öröm és kapcsolódás feldobta a napunkat, amikor Veronika távozóban puszit adott nekünk."

A Stripey Stork 2013-as megalakulása óta az élelmiszerbankokhoz hasonló modellel segíti a kisgyermekes családok ellátását, jelenleg pedig a térségbe érkező ukrán menekülteket. Egy tweetben a jótékonysági szervezet azt írta:

"Tudjuk, hogy Surrey-ben több mint 700 család jött össze, és igyekszünk minden hozzánk érkező kérésnek eleget tenni."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elaltathatják egy harkivi állatpark ragadozóit, nehogy kiszökjenek a városba az orosz bombázás miatt
Az állatkert több lakója is elpusztult vagy elmenekült a rakétatámadások miatt. A tulajdonos szeretne minden állatot megmenteni, ehhez kér anyagi támogatást.

Link másolása

Szívszorító döntésre kényszerülhetnek egy harkivi állatkert dolgozói: meg kell ölniük az ott élő tigriseket, oroszlánokat és medvéket, hogy ha az orosz bombázás miatt lehetőségük nyílik kiszökni a parkból, ne veszélyeztessék a lakosságot - írja a Daily Mail.

Már így is csoda, hogy még nem sérültek meg annyira az állatkert kenneljei, hogy a ragadozók kijuthassanak onnan. Ukrajna második legnépesebb városát ugyanis a háború kezdete óta folyamatosan ostromolják az orosz erők.

"Még egy rakétatámadás, és lehet, hogy az oroszlánok, a tigrisek és a medvék kiszabadulnak, és bemennek a városba és a környéken lévő településekre. Ezt nem engedhetjük. Sajnos most nincs megoldás erre a problémára"

- mondta az állatkert tulajdonosa, Alexander Feldman.

A Feldman Ökopark dolgozói már számos állatot átszállítottak máshová a bombafenyegetés miatt, és szeretnék, ha a ragadozókat is átköltöztethetnék egy régi lovaskomplexumba Poltava régióban, de a tulajdonos attól tart, hogy nem lesz rá lehetőségük. Így csak az marad az egyetlen opció, hogy elaltatják az állatokat.

"Elképzelhetetlen fájdalom még csak beszélni is róla. De a fő prioritás most az emberek élete"

- fogalmazott.

Egy videóüzenetben elmondta, hogy az állatpark már részben megsemmisült az újabb rakétatámadások miatt. A madárházak tönkrementek, és a ketrecek és a kennelek is nagyon megrongálódtak.

"A Feldman Ökopark már nem létezik - ezt már határozottan kijelenthetjük. Tegnap és ma ismét hatalmas ágyúzásnak voltunk kitéve. Az infrastruktúrának vége, a burkolatok is megsemmisültek"

- közölte Feldman.

Az állatparkban több mint 300 állatfaj élt. A március 17-én történt bombázásban két orángután és több csimpánz is elpusztult, két nappal később kilenc szarvas vesztette életét, 20 pedig elmenekült az erdőbe.

A tulajdonos abban reménykedik, hogy legalább a jaguárkölyköket és a párduckölyköket meg tudják menteni, de úgy látja, hogy a többi állat el fog pusztulni, ha ez így megy tovább.

Feldman most anyagi támogatást kér, hogy minden állatot kimenekíthessenek az állatkertből, mielőtt az oroszok rakétái végeznek velük, csak ők lesznek kénytelenek elaltatni a lakosság védelme érdekében. Ide kattintva lehet adakozni nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: