KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Egy légiutas-kísérő, aki végre elmondta az igazságot

Potenciális terroristák, rasszista vagy molesztáló utasok, a pilóta alkalmatlansága – mindet tudniuk kell kezelni.

Link másolása

A stewardess-személyzet tagjainak minden helyzetet megtanítanak kezelni, legyen az akár szülés segítése, vízen landolás, tűzoltás vagy elsősegélynyújtás. Egy korábban légiutas-kísérőként dolgozó hölgy 12 év munka után könyvet írt élményeiről.

Mandy Smith 12 évig dolgozott a szakmában, a Virgin Atlantic munkatársaként számos nehéz helyzetet élt meg.

Fogdosták, étellel dobták meg, de ellátott szívrohamot szenvedett utast is.

Smith a Daily Mailnek mesélte el bizarr és veszélyes élményeit a kiképzéstől a felmondásig.

Milyen szokatlan vészhelyzeteket kell kezelni a levegőben?

Túlélés a sivatagban, gyermekszületés: a személyzetnek tudnia kell kezelni. „A kiképzés során minden lehetséges forgatókönyvre felkészítenek minket: a gép zuhanásától a tűzoltáson keresztül a gép kiürítéséig.” – meséli Smith. „A terroristák kiszúrását és a szülés segítését is el kell sajátítanunk. Egykori különleges egységekben szolgáló katonák tanítják meg, hogyan kell féken tartani a veszélyt jelentő, engedetlen vagy részeg utasokat.”

„Ráadásul a képzés során túlélési technikákat is tanítanak, ha a kényszerleszállás miatt esetleg sivatagban, vízen, jégen vagy egy dzsungelben kötnénk ki. Rangsorolni is megtanulunk a baleseti felkészítés során az alapján, hányan sérültek meg és hány halott van a fedélzeten.” - mondja.

„Megtanulunk cápákkal bánni, mert megtörténhet, hogy mellettünk szállunk le, jobb felkészülni rá. A szemeik és az orruk a gyenge pontjuk, ezekre érdemes a túlélő felszerelésben tartott evezővel támadni.”

(A Virgin Atlantic tweetje, ahol Mandy korábban dolgozott)

Mi a teendő, ha a pilóta képtelen tovább irányítani a gépet?

Szolgálatai éveiben Smith egyszer azzal is szembesült, hogy a pilóta szívrohamot kapott. Egy fiatal kísérő segített a másodpilótának letenni a gépet, míg ő a szívrohamot szenvedett pilótát látta el. Így mesél a történekről: „Ugyanúgy láttuk el a kapitányt, ahogy bármelyik másik utasunkkal tettük volna. Enyhe szívrohama volt, nem tudta folytatni a munkáját, ezért be kellett ültetnünk egy személyzeti tagot a másodpilóta mellé. Egy pilóta képes egyedül is letenni egy gépet, de a Virgin Atlantic előírja, hogy valakinek asszisztálnia kell leszálláskor.”

Mi a legfurcsább forgatókönyv, ami előfordulhat?

Több száz repülés után Smith legfurcsább élményeként azt emeli ki, mennyire különbözőképpen kell kiszolgálniuk különböző kultúrákból és régiókból származó utasaikat. „A tanfolyamon megtanították, hogy sokan nem szeretik, ha egy olyan nő szolgálja ki őket, akinek éppen megjött. Ezen nem szabad megsértődnünk, előfordult sokszor, hogy megkérdezték, a hónap „azon időszakában” vagyok-e. Erre udvariasan azt válaszoltam mindig, hogy tisztában vagyunk az aggodalmaival, és orvosoljuk a problémát. Nem kellene kiszolgálnunk azt, aki ilyesmit kér, de egy idő után észrevesszük, ki hajlamos ilyesmire, és egy férfi kolléga megy oda hozzá először.”

„Az is előfordult, hogy valaki nem volt hajlandó a helyére ülni, mert más bőrszínű ember mellé került volna. Helyre tettem az illetőt, tudattam vele, hogy a rasszizmusra zéró toleranciánk van.”

Austrian_Airlines_flight_attendant_and_passenger

(forrás: Wikipedia)

Mi történik, ha valaki rosszul lesz?

Mindenki számára rémisztő egy szívroham a fedélzeten Smith szerint.

"
Ha magabiztosan lépsz fel, az megnyugtatja a szenvedő utast és a többieket is.

- mondja.

„Egyszer egy krónikus szívritmuszavarral küzdő utast élesztettem újra defibrillátorral. Szerencsére a feleségénél ott volt a betegtörténetét tartalmazó dosszié, így könnyebben kezeltem a helyzetet. Az is előfordult, hogy tűz ütött ki az utastérben: ha az ilyen problémákat kellő profizmussal és nyugalommal kezeltük, általában megoldódtak.”

Mi a helyzet a terroristákkal és a bűnözőkkel?

Szeptember 11-e előtt mindenkivel visszafogottan kellett viselkednie a személyzetnek.

A tragédia után viszont változtak a szabályok: ha valaki gyanús, minden módszerrel meg kell próbálni lekötni és megakadályozni, hogy esetleg bejussanak a pilótafülkébe. 2002-ben történt, hogy Smith és kollégái két gyanús – később kiderült, hogy az FBI körözési listáján szereplő – férfit buktattak le. „Két kollégámmal figyeltük a férfiakat, mert szokatlan volt a viselkedésük. Feszültek, idegesek voltak, és megállás nélkül bámulták a többi utast. A leggyanúsabb az volt, mikor megtudtuk, hogy ugyanazzal a bankkártyával vettek jegyet, de egymástól távol lévő helyekre ültek le. Értesítettük az illetékeseket, és nem sokkal később tele lett rendőrökkel a gép, bilincsben vitték el a két férfit.”

„Nem csak ekkor fordult elő, hogy terroristák ültek a gépen – egyszer együttműködtünk az FBI-jal, akik éppen a mi gépünk utasai után nyomoztak.”

(Mandy könyvét olvassa egy Instagram felhasználó)

Hogyan értesítik egymást a személyzet tagjai anélkül, hogy pánik törjön ki a gépen vészhelyzet esetén?

Smith szerint vészhelyzetben is fontos a nyugodtság. Akár egy szimpla rosszullétről, akár egy tűzesetről van szó, a személyzetet arra képzik ki, hogy az utasok megfélemlítése nélkül tudjanak egymással kommunikálni. „Több kód van, amivel jelezni tudunk egymásnak, akkor is, ha éppen a mikrofonba beszélünk az utasokhoz. Ha például egy baba van születőben a gépen, akkor erre nem kell felhívni az egész utazóközönség figyelmét, csak diszkréten, a személyzet tagjainak szólunk. Csak kritikus esetben használjuk a mikrofont, vészhelyzet esetén, így mindenki egyből tudni fogja, mi a dolga.”

Hogyan maradsz nyugodt vészhelyzet esetén?

„Éveken keresztül tanuljuk, hogy ne ragadjon el minket a pánik és maradjunk nyugodtak vészhelyzetben is. Szerepjátékokkal képeznek ki, és szó szerint tanítják meg azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyeket ilyen helyzetekben használnunk kell. Ez bizonyítottan javítja a személyzet reagálási képességeit.”

„Ezek egy idő után természetessé válnak és már észre sem veszed, mekkora a nyomás rajtad. Voltak félelmetes helyzeteim, és csak akkor jöttem rá, hogy én sem voltam biztonságban, mire elmúlt a veszély. Mindenféleképpen képben kell lenned minden szituációban, általában azok pánikolnak, akik nincsenek felkészülve valamire.”

Ha érdekesnek találtad a cikket, oszd meg másokkal is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Gyász: elhunyt Farkas Ricsi
A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiú 19 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Farkas Ricsi - közölték a 19 éves fiú szülei szerda délelőtt az Összefogás Farkas Ricsikéért és a beteg gyermekekért Facebook-oldalon.

"Egyetlen drága kisfiunk, Ricsike ma reggel az angyalok közé költözött"

- írták.

A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiúról többször is írtunk már korábban. Másfél éves koráig egészséges, eleven baba volt, majd máj, tüdő, csontvelő problémák állították komoly feladatok elé az orvosokat és nagy kihívások elé a családot. Ricsi több műtéten is átesett, nehéz harcot folytatott a betegségével. 19 évesen hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
„A pokolból jöttek” – Újra lát a bombázás miatt megvakult ukrán család egy lengyel orvosnak köszönhetően
Éppen belépett a konyhába az anyuka, amikor észrevette, hogy egyenesen az ablak felé repül egy rakéta.

Link másolása

Még március 11-én reggel csapódott bomba a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városának egyik lakóházába. Az egyik lakásban egy fiatal nő és két gyereke tartózkodott, a becsapódás után mindhárman megvakultak. A családot kiemelték a romok alól, majd egy közeli kórházba szállították őket, de sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy továbbküldték őket Lvivbe.

A kórház szemspecialistája segítséget kért korábbi lengyel tanárától, akinek átküldte az Olenáról és két fiáról készült fotókat. Tisztában volt azzal, hogy a nőnek és gyerekeinek azonnali segítség kell, de a háború miatt csak egy hét múlva érhettek volna Lengyelországba, írja a család kálváriájáról riportot is forgató BBC.

Olena, Nazar és Timur végül sikeresen megérkeztek Lublinba. Robert Rejdak professzort az első találkozásról azt mondta: az ukrán család úgy nézett ki, mint akik egyenesen „a pokolból jöttek”. A nő semmit sem látott, a gyerekek eközben egyfolytában ettek, aludtak és sírtak.

A professzor Olenán kétoldali szürkehályogműtétet hajtott végre, de a szeme belsejében lévő üvegdarab nehezítette a dolgát. A nő két nappal később már újra látott. Az ikrek is súlyos szemsérüléseket szenvedtek, de a műtétek és a kezelés után van esély a felgyógyulásukra. Ha csak néhány nappal később értek volna a klinikára, már nem tudtak volna segíteni rajtuk. Szemsérüléseknél ugyanis döntő tényező az idő.

A fiúk közül Nazar egyik szemét már így sem tudták megmenteni. Ennek ellenére Timur jóval félénkebb bátyjánál. A fiúkat pszichológus kezeli az átélt traumák miatt, ami nem is csoda: néhány nappal korábban végignézték, ahogy becsapódik otthonukba egy bomba.

Az Ukrajnában szakácsként dolgozó Olena aznap éppen belépett a konyhába, amikor látta, hogy pont az ablakuk felé repül egy rakéta. Az egész jelent annyira gyors volt, hogy szinte fel sem fogta, mi történik, csak nézte, ahogy hihetetlen tempóban közeledik a rakéta.

A nőnek esze ágában sincs a történtek után hazamenni. Azt mondja, hogy semmije sem maradt Ukrajnában, a lakását porig rombolták. Ráadásul Lengyelországban mindenki nagyon kedves vele, így inkább ott telepedne le az ikrekkel.

Az ukrán család megrázó történetről készült riport egy részletét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ugyanolyan a babát kapott egy menekült kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia
Veronika és édesanyja egy jótékonysági szervezettől kapott ételeket, ruhákat és játékokat. Amikor ezeket adták át nekik a raktárnál, akkor vették észre a babát.
Fotó: StripeyStork/Twitter - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Pontosan ugyanolyan babát kapott egy ukrán kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia, miután megérkezett az Egyesült Királyságba - írja az Indy100.

Veronika és édesanyja, Tatyana csütörtökön érkeztek, és a Homes for Ukraine programon keresztül szálltak meg egy támogató családnál a Surrey állambeli Epsomban és Ewellben.

Mindössze egy bőrönddel és egy babakocsival érkeztek, így a család felvette a kapcsolatot a Stripey Stork bababank jótékonysági szervezettel, hogy segítséget kérjen néhány praktikus cikk beszerzésében.

Pénteken anya és lánya a jótékonysági szervezet raktárához utaztak, hogy átvegyék a számukra előkészített készleteket, köztük ruhákat, cipőket, játékokat, etetőszéket, ágyvédőt, bili oktatókészletet, szalvétákat és piperecikkeket.

Veronika és édesanyja nagyon izgatottak lettek, amikor észrevették a babát, ami éppen olyan volt, mint amilyet a kislánynak otthon kellett hagynia. Nicola Dawes, a Stripey Stork alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Különleges élmény volt felfedezni, hogy ez a baba ugyanolyan, mint amilyet Veronika nem tudott otthonról elhozni. Ez a pillanatnyi öröm és kapcsolódás feldobta a napunkat, amikor Veronika távozóban puszit adott nekünk."

A Stripey Stork 2013-as megalakulása óta az élelmiszerbankokhoz hasonló modellel segíti a kisgyermekes családok ellátását, jelenleg pedig a térségbe érkező ukrán menekülteket. Egy tweetben a jótékonysági szervezet azt írta:

"Tudjuk, hogy Surrey-ben több mint 700 család jött össze, és igyekszünk minden hozzánk érkező kérésnek eleget tenni."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elaltathatják egy harkivi állatpark ragadozóit, nehogy kiszökjenek a városba az orosz bombázás miatt
Az állatkert több lakója is elpusztult vagy elmenekült a rakétatámadások miatt. A tulajdonos szeretne minden állatot megmenteni, ehhez kér anyagi támogatást.

Link másolása

Szívszorító döntésre kényszerülhetnek egy harkivi állatkert dolgozói: meg kell ölniük az ott élő tigriseket, oroszlánokat és medvéket, hogy ha az orosz bombázás miatt lehetőségük nyílik kiszökni a parkból, ne veszélyeztessék a lakosságot - írja a Daily Mail.

Már így is csoda, hogy még nem sérültek meg annyira az állatkert kenneljei, hogy a ragadozók kijuthassanak onnan. Ukrajna második legnépesebb városát ugyanis a háború kezdete óta folyamatosan ostromolják az orosz erők.

"Még egy rakétatámadás, és lehet, hogy az oroszlánok, a tigrisek és a medvék kiszabadulnak, és bemennek a városba és a környéken lévő településekre. Ezt nem engedhetjük. Sajnos most nincs megoldás erre a problémára"

- mondta az állatkert tulajdonosa, Alexander Feldman.

A Feldman Ökopark dolgozói már számos állatot átszállítottak máshová a bombafenyegetés miatt, és szeretnék, ha a ragadozókat is átköltöztethetnék egy régi lovaskomplexumba Poltava régióban, de a tulajdonos attól tart, hogy nem lesz rá lehetőségük. Így csak az marad az egyetlen opció, hogy elaltatják az állatokat.

"Elképzelhetetlen fájdalom még csak beszélni is róla. De a fő prioritás most az emberek élete"

- fogalmazott.

Egy videóüzenetben elmondta, hogy az állatpark már részben megsemmisült az újabb rakétatámadások miatt. A madárházak tönkrementek, és a ketrecek és a kennelek is nagyon megrongálódtak.

"A Feldman Ökopark már nem létezik - ezt már határozottan kijelenthetjük. Tegnap és ma ismét hatalmas ágyúzásnak voltunk kitéve. Az infrastruktúrának vége, a burkolatok is megsemmisültek"

- közölte Feldman.

Az állatparkban több mint 300 állatfaj élt. A március 17-én történt bombázásban két orángután és több csimpánz is elpusztult, két nappal később kilenc szarvas vesztette életét, 20 pedig elmenekült az erdőbe.

A tulajdonos abban reménykedik, hogy legalább a jaguárkölyköket és a párduckölyköket meg tudják menteni, de úgy látja, hogy a többi állat el fog pusztulni, ha ez így megy tovább.

Feldman most anyagi támogatást kér, hogy minden állatot kimenekíthessenek az állatkertből, mielőtt az oroszok rakétái végeznek velük, csak ők lesznek kénytelenek elaltatni a lakosság védelme érdekében. Ide kattintva lehet adakozni nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: