KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Egy kétéves kisfiú mindkét szülője meghalt a chicagói lövöldözésben, több mint 700 milliót gyűjtöttek már neki

A kis Aident – aki karcolásokkal megúszta a támadást – számára idegenek vitték biztonságos helyre lelőtt szülei mellől, majd felkutatták a családját.
Címkép: Twitter - szmo.hu
2022. július 06.


Link másolása

Mint azt megírtuk, lövöldözés történt egy függetlenség napi rendezvényen Chicago egyik külvárosában hétfőn. A támadó egy 21 éves fiú volt, aki hat embert lőtt agyon a felvonuláson, egy sérült pedig kedden vesztette életét.

A halálos áldozatok között volt egy fiatal házaspár, a 35 Irina McCarthy és a 37 éves Kevin McCarthy, akik kétéves kisfiúkkal vettek részt az ünnepségen. A szülőket lövés érte, azonnal meghaltak, a kis Aiden azonban sértetlenül megúszta.

A magára maradt kisgyereket egy pár vette észre, akik egy közeli parkolóházból siettek a sérültek segítségére. Az édesapja teste alól emelték ki, akit lábon lőtt a támadó. Miközben a pár férfi tagja másokkal együtt igyekezett elállítani a vérzést, a nő elvitte onnan Aident, akinek a lábát vér borította, és csak egy cipője volt.

Folyton azt kérdezgette a számára idegen nőtől, hogy a szülei hamarosan visszajönnek-e, amit szívszorító volt hallani.

A nő lemosta a vért a kisfiúról, majd átadta egy másik párnak, akik kórházba vitték. Mivel semmit nem tudtak róla, készítettek egy képet, amit megosztottak az interneten, hogy megtalálják a családját. Szerencsére sikerrel jártak, Aidenről most a nagyszülei gondoskodnak.

A GoFundMe közösségi finanszírozásos oldalon a helyiek adomángyűjtést indítottak az elárvult kisfiú és családja számára.

Ötszázezer dollárt (200 millió forint) szerettek volna gyűjteni neki, ehhez képest alig 12 óra alatt már több mint 1,8 millió dollár (740 millió forint) összejött.

Már több mint 34 ezren adakoztak a kisgyerek számára: volt, aki 10 dollárral (4000 forint) járult hozzá a gyűjtéshez, de olyan is, aki 18 ezer dollárral (7,2 millió forint) támogatta a fiút és családját.

"Kétévesen Aiden egy elképzelhetetlen helyeztbe került: a szülei nélkül kell felnőnie. Szerető családja gondoskodik róla, de hosszú út áll előtte, hogy meggyógyuljon, stabilizálódjon az élete és árvaként boldoguljon. A családja mellett szerető barátok is körbeveszik, akik együtt minden rendelkezésükre álló eszközzel biztosítják, hogy mindene meglegyen, amire csak szüksége van"

- írja az adománygyűjtés szervezője a GoFundMe oldalon.

Forrás: Daily Mail

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk