KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Dr. Lala: Sokan tekintik jó ügynek, amit mi, bohócdoktorok csinálunk

Balogh László azt mondja, az utóbbi két évben rengeteg segítőkész emberrel találkozott, és sokan támogatják a munkájukat.

Link másolása

2014 novemberében beszélgettünk utoljára Dr. Lala bohócdoktorral, vagyis Balogh Lászlóval, akit az egész ország ismer. Akkor a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány fennmaradása volt a cél. Most ismét találkoztunk, hogy megtudjam, azóta mi történt, volt-e változás az alapítványnál, tudják-e folytatni eddigi munkájukat.

„Sokan gondolják úgy, és sokan mondják, hogy Magyarországon nem karolnak fel jó ügyeket, és nincsenek jó emberek” - mondja Dr. Lala. „Pedig engem ezalatt a két év alatt csak ilyen segítőkész emberekkel hozott össze a sors. Nagyon örülök neki, hogy igenis vannak olyan emberek ebben az országban, akik tenni akarnak másokért, és a jó ügy mellé odaállnak.

"
Az elmúlt két és fél évben jelentős összegű magánadományt kapott az alapítvány belföldről, de a külföldön élő magyarok is rengeteget segítenek nekünk anyagilag.

De hogyan kezdődött a sikersorozat? Egy tévéműsorral. Legutóbbi beszélgetésünk után, 2014 karácsonyán a Duna Televízió levetítette Halász Glória dokumentumfilmjét, a Dr. Lalát. „A film egy beteg gyermek sorsán keresztül mutatja be a bohócdoktori munkámat és a nevetésterápiánkat.” A Dr. Lala a horvátországi Opuzenben megnyerte a nemzetközi dokumentumfilm fesztivál fődíját, és a Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, a Cinefesten is elhozta a fődíjat a dokumentum kategóriában.

VIDEÓ: A Dr. Lala előzetese

2015-be, az új évbe már úgy lépett a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, hogy a dokumentumfilmet a 61. Országos Független Film Fesztiválra is nevezték, és ott is megkapta a fődíjat. Így lett háromszoros díjas az alkotás.

"
„Az év tavaszán még egyszer vetítette a filmet a Duna Televízió, éppen az egy százalékos kampány kellős közepén. Azt hiszem, nem kell mondanom, mekkora segítség volt!”

Ugyanekkor Dr. Novák Hunor is interjút készített Lalával a filmmel kapcsolatban a Családinetre. Rengetegen olvasták a cikket, sokan érdeklődtek az alapítványnál.

"
„Akkora visszhangja lett, hogy eljutott Sebestyén Balázsékhoz, az azóta már megszűnt Class FM Morning Show című műsorába. Be is hívtak az egyik reggeli adásba beszélgetni.”lala5

A Morning Show-nak óriási hallgatótábora volt - így a beszélgetés hatására több adományozó is jelentkezett Dr. Lalánál az adás után. Köztük egy névtelenséget kérő férfi, aki felhívta a bohócdoktort azzal, hogy szeretne vele találkozni.

"
„Majd közölte, hogy őt annyira meghatotta a beszélgetés és Dr. Lala személyének varázsa, hogy nem szeretné, ha biciklivel járnék Székesfehérvárra. Úgyhogy ő vesz egy autót az alapítványnak.”

Így kapta meg a 2016. év autóját, egy Opel Astra K-t a fenti felajánlásából a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány.

„Azon a beszélgetésen jó hogy ültem! Nem akartam hinni a fülemnek. Végre lett az alapítványnak egy autója. De a felajánlás legfontosabb üzenete az volt, hogy vannak, akik jó ügynek tekintik azt, amit csinálunk.”lala1

Dr. Lala lassan 20 éve bohócdoktor

A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítványnál dolgozik. Az alapítvány az adó 1% felajánlásokból és adományokból tartja fenn magát.

A Hunter Adams életéről szóló film, a Patch Adams után döntötte el Balogh László, hogy az amerikai orvos által lefektetett alapelvek szerint szeretné végezni a bohócdoktori tevékenységet.

Dr. Lalát 2014-ben muttatuk be nektek, amikor elkísértük a Heim Pál Gyermekkórházba egy vizitre.

Felajánlanád az egy százalékodat? A Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány adószáma: 18238657-1-43.

Támogatást küldenél az alapítvány számára? Utalni a K&H Bank 10403136 – 31306553 – 00000000 vagy a MagNet Bank 16200182 – 00067410 – 00000000 számlaszámokra tudtok.

Amennyiben külföldről utalnátok, a számlavezető bank neve, címe: K&H Bank, 2030. Érd Budai út 26., a számlatulajdonos neve: Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, 1222. Budapest Mező u. 17. A nemzetközi számlaszáma (IBAN): HU51104031363130655300000000. A SWIFT kód: OKHBHUHB.

A költségvetést tekintve igazi áttörést a 2014-es adó 1 százalék hozott – ennek mértékét az alapítvány 2015 szeptemberében tudta meg. Az előző évekhez képest ötször annyi összeget ajánlottak fel a javukra. 2015 októberében már Dr. Laláék már előre tudtak tervezni.

Mivel sok adományozó arra adta a támogatást, hogy az alapítvány munkája bővüljön, és minél több bohócdoktor dolgozzon, az alapítvány bohócdoktor képzést hirdetett. Negyvenen jelentkeztek, Laláék négy jelentkezőt választottak ki, közülük hárman sajátították el a feladathoz szükséges ismereteket.

„Az én elképzelésem az ezzel kapcsolatban, az, hogy aki valóban el akarja sajátítani ezt a feladatot - nem csak fizikailag, hanem lelkileg is -, aki ezt szeretné csinálni, annak időt kell erre szánnia” - mondja Dr. Lala.

„Fontos, hogy a leendő bohócdoktor kitartó legyen és alaposan készüljön fel a munkára. Nem lehet három nap alatt megtanulni, és show-ként felfogni, mert akkor lehetséges, hogy a beteg gyermek rosszabb állapotba kerül, mint amilyenben előtte volt.

"
Kizárólag olyan embereket engedek a beteg gyerekekhez, akik minden szituációban képesek segítséget nyújtani, és nem hátráltatják sem a nővérek, sem az orvosok, sem a hozzátartozók munkáját.”lala2
lala3
A bohócdoktor csapat 2017-ben:

Dr. Jázmin, Zboray Antónia táncművész, színművész, drámapedagógus.

Dr. Maszat, Heit Zsófia, aki két gyermek édesanyja, de színésznő volt alternatív színházaknál.

Dr. Pötyi, Tóth-Horváth Renáta, a Csillagházban értelmi fogyatékos és mozgássérült gyermekek mellett pedagógus.

Dr. Traktor, Oldal István, aki színművész, táncművész, kellékeket és díszleteket is készít.

Dr. Lala, Balogh László okleveles artistaművész.

15875559_1254914261261649_5234098607475364853_o

"Ha hétfő, akkor Heim Pál Gyermekkórház. A hidegtől sem riadt vissza a két Bohócdoki." - Forrás: a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány Facebook-oldala

Jelenleg négy kórházuk van: hétfő Heim Pál, Orosháza, csütörtökön a Heim Pál Gyermekkórház, Kedden Székesfehérvár, szerdán Tűzoltó utcai II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika.

A múlt évtől kezdve öten járják a kórházakat. A bohócdoktori vizitek számát akkor még nem növelték, mert nem látták előre, mennyi támogatást kapnak és mire lesz lehetőségük. Dr. Lala el is magyarázza, miért lényeges ez: „Csak akkor indítok új kórházat, ha látom, hogy folyamatosan, rendszeresen, legalább egy éven keresztül biztos, hogy tudjuk folytatni a viziteket.”

"
„Olyan nincs, hogy a beteg gyerek vár bennünket, de nem megy a bohócdoktor, mert nincs rá anyagi keret. Neki nem mondhatjuk azt, hogy most azért nem jövök, mert nincsen rá pénz.”lala4

2016 októberére ismét jelentős összeg érkezett a felajánlott az egy százalékokból az alapítvány számára. Sőt, az is kiderült, hogy emellett nem csökkent az adományozó kedv a magánszemélyek részéről sem.

„Hadd dicsekedjek még egy kicsit!” - mosolyog Dr. Lala. „2016-ban az Új Európa Alapítvány tíz éves lett, azóta támogatnak alapítványokat. Jubileumi évet hirdettek, és tizedmagunkkal elnyertük az év jubileumi arca helyezést. Számunkra ez azért is volt nagyon nagy kitüntetés, azon felül, hogy a szervezetek közül a legtöbb szavazatot kaptuk, mert személyesen egy olimpiai bajnok, Szilágyi Áron adta át az oklevelet. Csodálatos élmény volt, itt szeretném megköszönni az Új Európa Alapítványnak a támogatást. Mellesleg a pályázatukon is nyertesként kerültünk ki, így abban az évben a segítségük hatalmasat lendített az anyagi helyzetünkön.”

A pihenés, feltöltődés sem szokványos a bohócdoktor-csapatnak. Ezért az előző évet az alapítvány azzal zárta, hogy háromnapos, munkával összekötött csoport-összetartási tréninget tartottak Orosházán, teljes létszámmal. Persze azért tartottak egy vizitet az ottani kórházban is. Szombaton pihentek egy kicsit, majd a művelődési házban szerveztek ingyenes bohócműsorral, arcfestéssel egybekötött délutánt. Dr. Lala azt mondja, mindenütt szeretettel fogadták őket és az alapítvány csapatának tagjai is jobban megismerték egymást.

A bohócdoktorok meglátogatták a helyi Vadvirág Esély Klubot, ahol középsúlyos értelmi fogyatékosok fejlesztésével, képzésével foglalkoznak. Az otthon nagyon jó eredményt ért el a fejlesztésben, a lakók kijárnak a helyi Tescóba dolgozni.

„A sikeres orosházi program után úgy döntöttünk, hogy az idén februártól hetente egyszer ott is beindítjuk a kórházi viziteket.A Vadvirágnál pedig megkérdeztek bennünket, hogy ha úgyis leutazunk Orosházára, akkor nem férne-e bele, hogy hozzájuk is elmenjünk.

Gondolkodtam azon, mi legyen a program, mivel akkora repertoárunk nincsen, hogy minden héten új műsort adjunk elő. Bevállaltam, hogy művészetterápiás oktatást végzek az otthon lakóinál. Mivel foglalkoztam már értelmi sérült, mentálisan sérült emberekkel, megbeszéltem a vezetővel, hogy a csoport tagjainak hetente egyszer órát tartok. Meglepetéssel is készülünk velük április 20-ra, az értelmi fogyatékosok tagszervezeteinek országos találkozójára.”lala_oroshaza

Vizit Orosházán - Forrás: a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány Facebook-oldala

Megkérdezem, ma már jobban elfogadják-e a bohócdoktorok jelenlétét az orvosok? „Abszolút" – hangzik a válasz. Rengeteget segített az alapítványon az, hogy például Dr. Novák Hunor maximálisan mellettük áll, és támogatja a bohócdoktorokat, amiben csak tudja.

Az orosházi gyermekkórház vezetője, Dr. Varga Sándor, az orosházi kórház főorvosa is nagy szeretettel és tisztelettel állt a kérdéshez. „Amikor felhívtam, hogy főorvos úr, úgy döntöttünk, hogy rendszeresen fogunk járni Orosházára, akkor Facebookon azt írta: 'Látja, Lala, én tudtam az első találkozás után, hogy ebből szerelem lesz.' Ez annyira megható volt, ezt jobban nem is lehet megfogalmazni.”

És a nővérek számára nem jelent terhet, hogy a betegek között ott vannak a bohócdoktorok is? Dr. Lalától megtudom, hogy egyáltalán nem. „Most már ott tartunk, hogy megkérdezik, miért kell Lalának hétfőnként Orosházára lejárni, mi lesz akkor a Heim Pállal?” Bár ott vannak a többiek, a Lala nem tűnhet el Budapestről.lala6

„Azokon a helyeken, ahol viziteket tartunk, már nem vendégek és művészek vagyunk, a nővérek befogadtak bennünket. Magától értetődő, hogy bemegyünk a kórházba, átöltözünk. Úgy próbálom a bohócdoktorokat is tanítani a havi tréningeken, hogy mi sem játsszuk ám az előadóművészt! Beállunk a sorba, és ha a gyereket tisztába kell tenni, de a nővér nem ér rá, mert 3 másikkal foglalkozik, akkor be kell szállni. Már azt is megtanultuk, hogyan kell ágyat húzni. Amiben tudunk, és amire kérnek, abba besegítünk.”

Dr. Lala lassan húsz éve azon dolgozik, azt szeretné elérni, hogy ne kuriózum legyen, amikor a bemegy a bohócdoktor a kórházba, hanem természetes dolog.

"
Hiszen mi azon dolgozunk, hogy a magunk módján, a magunk kellékeivel, a magunk tulajdonságaival hozzá tudjunk tenni a gyógyításhoz."
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk