Cukiság mindenekfelett? Belepusztulnak az állataink, hogy túlszeretjük őket
Kiből ne váltana ki jóleső érzéseket egy kiscica képe? Nem is csoda, hogy a macskák az internet sztárjai: a közismert mém szerint a világháló csupán a cicás képek cserélgetésére jött létre. Arra ugyanakkor már kisebb az esély, hogy ilyen ösztönös ellágyulással reagáljunk egy földigiliszta látványára is.
De vajon miért állnak bizonyos állatfajok közel a szívünkhöz, és miért kezelünk közömbösen, netán undorral másokat? - tette fel a kérdést a Guardian szerzője, ahogyan számos tanulmány is. Ezekben azt vizsgálták: mennyire befolyásolja az állatok külleme a népszerűségüket, és azt, mekkora hangsúlyt fektetünk az egyes fajok szaporítására?
Az eredmények elkeserítőek: “Egy állat vonzereje nagyban meghatározza, milyen mértékű erőfeszítéseket teszünk a faja fennmaradásáért” - állítja egy tanulmány. Egy másikból az is kiderül, mindössze néhány, kedves megjelenésű állatfajra irányul minden figyelmünk és környezetvédelmi erőfeszítésünk.
Meglepő, milyen mélyen belénk kódolt preferenciákról van szó: egy kutatás még arra is fényt derített, hogy az énekesmadarakat jobban szívleljük, mint az összes többi kerti madarat.
Így például a feketerigónak és a vörösbegynek több szimpátiát szavazunk, mint a galamboknak vagy a seregélyeknek. Utóbbiakat ugyanis zajosnak, versengőnek, sőt, a hangjuk miatt perlekedőnek tartjuk - miközben ez a viselkedés a vadmadarak természetes jellemzője.
A földigilisztákra visszatérve: meg sem fordul a fejünkben, milyen jelentőséggel bírnak az ökológiai folyamatokban, többek közt az élelmezési láncban. És habár a giliszták sem karakteres, sem aranyos állatnak nem számítanak, maga Charles Darwin írt lelkes, sőt, szeretetteli tanulmányt a férgek intelligenciájáról és meghökkentő képességeiről.
A világ állatainak egyébként 95 százalékát teszik ki a gerinctelenek, így a jelentőségük valójában felbecsülhetetlen - ha nekünk nem is, a bolygónk számára mindenképp. A darazsak például kordában tartják a kertünkben honos kártevőket, míg a szúnyogok a fecskék fontos táplálékai. Az atkák és kullancsok is komplex ökológiai szerepet töltenek be, annak ellenére, hogy mi tudomást sem veszünk a létezésükről.
És ne feledjük azt sem: még a dögevő keselyűk "munkája" is nélkülözhetetlen az anyag körforgásában.
Mindez azonban nem jelenti, hogy a kutyák jobban jártak volna velünk, mint a csótányok, kígyók vagy denevérek. Annak idején a munka- és vadászkutyákat a gyorsaságukért, erejükért és reflexeikért tenyésztették - ez vezetett a ma ismert fajták kialakulásához.
Ma már azonban a külsőben és viselkedésben is elvárt jegyeket hordozó, értsd: cukiságbomba ebeké a főszerep. Így aztán az egyébként is szűkös génállományból történő, szelektív tenyésztés eredményeképp a kedvenceink gyakran krónikus, fájdalmas és élethosszig tartó betegségeknek vannak kitéve.
A francia bulldogok és a mopszok bőrredőiben például sok esetben alakul ki gennyesedéssel járó fertőzés. Kidülledő szemeiket gyakran érinti szaruhártyafekély, míg keskeny felső légutaik miatt már kölyökkoruktól sípoló nehézlégzéssel küzdhetnek. A nagyobb testű kutyákat, így a rottweilereket, bernáthegyiket és a retrievereket csontrák, ízületi gyulladások és degeneráció sújthatja, míg az angol vérebek és a sharpeiek “gyűrött” bőre betegségre és gyulladásra hajlamos.
A King Charles spánielek, majompincsik és a csivavák gyakran szenvednek a gerincvelőt pusztító syringomyeliában, amit az agyuk méretéhez túlságosan parányi koponyájuk okoz. Nem jobbak a kilátások a boxerek és dobermannok számára sem, ezek az állatok ugyanis elsősorban szívproblémákra örököltek hajlamot.
A tenyészkutyák egy részénél mesterséges megtermékenyítést alkalmaznak, bizonyos fajták kölykeit pedig - az állatok nagy feje és keskeny csípője miatt - csak császármetszéssel lehet világra segíteni.
De a túltenyésztett cicák sorsa sem könnyebb: sok fajta küzd szülési nehézséggel, ezért nagy arányban veszítik el a kölykeiket. A rövid farkú, vagy faroktalan macskákat gerincdeformitás és emésztési gondok kínozhatják. A burmai és sziámi macskák az asztmától a cukorbetegségig számos betegség kockázatát hordozzák, míg a skót lógó fülűeknél porc- és ízületi deformitások alakulhatnak ki.
És ha mindez még nem lenne elég, a cukiságvágyunkat a bolygó is megszenvedi: a macskák és kutyák felelősek világszinten a húsfogyasztás 25-30 százalékáért. Mintegy 5,1 millió tonna ürülékükkel évente 64 millió tonna szén-dioxidot és metánt juttatnak a légkörbe. Az állattartás így jelentősen hozzájárul napjaink ökológiai kríziséhez.
Az állatok gazdái kiváló fogyasztók, amit a kedvenceink vélt vagy valós igényei köré épült iparág is bizonyít. Az online áruházak kínálatában cicák és kutyák részére készült söröket és borokat, luxuságyakat, elektronikus játékszereket, zoknikat, cipőket, körömlakkot, habfürdőt, csokornyakkendőket és kalapokat találunk. De meglephetjük őket szőrfestékkel, aromaterápiás gyertyával, parfümmel, cápa- és szumóskosztümmel, vagy éppen egy másik állattal is.
De vajon szabad-e egyáltalán árcédulát akasztani egy másik lényre?
Canetti talán egy kis műanyag dobozban éldegélő sivatagi ugróegérre gondolt. Talán egy többszázezer forintos, retinasorvadásban szenvedő bengáli macskára. Netán azokra az állatokra, amelyek párban érzik jól magukat, mégis magányosan tartjuk őket. Amik éjjel aktívak, mégis nappal kényszerülnek gyerekeket szórakoztatni. Esetleg arra a 74 ezer állatra, amit csak Angliában évente kidobnak - és ezek csupán az ismert számok.
A háziállatok kiszolgáltatottsága totális függőségi helyzetet teremt - hívja fel rá a figyelmet egy másik szerző, a jogprofesszor és etikus Gary Francione. Hatalmat gyakorlunk az állataink fölött, ami minden döntésünkben megmutatkozik.
Mi még hozzátehetjük: jól csak akkor bánhatunk velük, ha mégsem a magunk vonatkozásában tekintünk rájuk, és nem kezelünk autonóm, érző és kötődő élőlényeket a mi szórakoztatásunkra létező cukiságbombaként.
