hirdetés

KÖZÖSSÉG

Budapesti vendéglátósok építik újjá egy család otthonát

Május 1-jén összegyűlnek a város legjobb italméréseinek dolgozói és törzsvendégei, hogy a Budapest Bike Maffiával közösen jobbá tegyék egy rászoruló család életét.
welovebudapest.com - szmo.hu
2017. április 12.

hirdetés

Negyedik alkalommal rendezik meg a Dürer Piknik Park 35 000 négyzetméteres területén a Kocsmajálist, Budapest italmérőinek adománygyűjtő bográcsos buliját.

A korábbi rendezvényeken több mint kétmillió forint gyűlt össze a közel 3000 vendég közreműködésével.

A vendégek több mint 50 kocsmacsapat ételeit kóstolhatták végig. Az esemény célja, hogy idén minden eddigi eredményt túlszárnyalva segíthessenek egy családon, melyet a szervezőtárs Budapest Bike Maffia választott ki.

A BBM által életre hívott Sweet Home projekt célja, hogy olyan rászoruló családokat kutasson fel, akik önkormányzati bérlakásba kényszerültek. Céljuk, hogy szórakoztató programokon keresztül teremtsék elő azt az összeget, amivel a fent említett család önkormányzati bérlakását felújítja, a padlótól a plafonig.

Az első család bemutatkozása: Magdi, aki egyedül neveli két gyermekét

hirdetés

Úgy kapták meg az önkormányzati lakást, hogy vállalta: ő állja majd a felújítás költségeit

Az ingyenes Kocsmajálison többek között főzőversennyel és a hagyományosan extrém gasztrolimpiával, valamint rengeteg gyermekprogrammal, koncertekkel készülnek.

A résztvevő csapatok versenyműveit adomány fejében kóstolhatják meg a látogatók. A Bereznay Tamás vezette szakmai zsűri a legjobb három csapatot a szponzorok felajánlásaiból összejött 300 ezer forinttal díjazza majd.

A nevezéseket április 24-ig várják a kocsmajalis@gmail.com címen. A Facebookon pedig ITT található az esemény.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk