KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Borravalót szeretett volna adni a BKK-ellenőrnek, mert megbírságolta

Pontosabban azért, mert annyira korrekt, tisztességes, becsületes volt az ellenőr. Egy hihetetlen történet a mai Budapestről.

Link másolása

Kovács András jegy nélkül utazott - állítása szerint feledékenységből -, és találkozott egy ellenőrrel. Ami ezután történt, az már-már mesébe illő. A történetet András a Facebookra posztolta, a beleegyezésével, változtatás nélkül közöljük.

ellenor

"Ma több nehezen elképzelhető, szívderítő dolog történt. Amit igazán meg akarok osztani az az, hogy egy BKK-ellenőrrel találkozva annyira elégedett voltam a megbírságolásom minőségével, hogy a 8000 forinton felül borravalót is akartam adni (de nem fogadta el).

* * *

Elfelejtettem lyukasztani - nem eufemizmus ez, általában nagyon is jól tudom, ha nem lyukasztok, most viszont akkor gondoltam először jegyre, amikor hirtelen fel kellett volna mutatnom. Csak 5000 forint volt nálam - megkérdeztem rendezhetjük-e ezt a megállóban (ez egy eufemizmus, amire nem vagyok büszke). Kedvesen megrázta a fejét, és azt mondta: "Nem, mert akkor sérülne az egyenlő bánásmód elve, és az nekem fontos." Erre elkerekedtek a szemeim, és arra gondoltam, hogy nagyon helyes, k..ra nem fogok kevesebbet fizetni, mint az a tucat többgyerekes szülő, akit ma megbírságoltak, mert elfelejtette meghosszabbítani a bérletét. Bólintottam, hogy "Ezt tisztelem."

Az ellenőr felajánlotta, hogy eljön velem a legközelebbi olyan megállóig, ahol van bankautomata, és megvár, hogy ne kelljen 8 helyett a csekken 16 ezret fizetnem.

Így is történt, de azzal kellett visszatérnem hozzá, hogy nincs a kártyámon pénz. Még 3000 sem volt. "Nem lehet két napon belül befizetni a 8000-et?" "Nem" - válaszolta. "Azt még én javasoltam a BKK-nak, mert nagyon jól jött az embereknek. Képzelheti, milyen ideges voltam, mikor eltörölték. De most már nem lehet." Huh... hát a 16 ezer az azért nagyon sok - gondolkodtam, és gondolkodott ő is, ő ment többre vele.

"El tud menni készpénzért?" Ez a felajánlás olyan irreálisnak tűnt, hogy magamtól nem vetettem volna fel, de igen, el tudtam. Gondolkodott, rágta az ajkát, számolta az útvonalát, s végül azt mondta: "Akkor legyen itt ötkor. Én itt leszek."

Két óra múlva, másodpercre pontosan ötkor leszállt a csapatával - ugyanannál az ajtónál, hogy gyorsan megtaláljam, még erre is figyelt. Azt mondja: "Ne tudja meg, mennyire aggódtam, hogy nem érünk ide. Leállt az egész villamosforgalom. Körbejöttünk."

Körbejöttek azért, hogy nekem ne 16, hanem 8000-et kelljen fizetnem. Visszajöttek, mert tudták, hogy a 16 ezer, az egy átlagembernek sok.

Meg azért is, mert az egyenlő bánásmód elve ezt is diktálja: senki se akarjon kibújni a 8000 alól, de senki se fizessen 16000-et csak azért, mert nincs nála elég pénz. Semmibe nem telt volna magamra hagynia a 16 ezres csekkel - de ötkor itt volt, és áthúzta. Mert velem ellentétben az elvei szerint él. Vonom le a tanulságokat.

Nyomj egy lájkot, ha úgy érzed, több ilyen ellenőrre és utasra lenne szükség!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk