A Kutyaovi már első ránézésre is más, mint a legtöbb menhely. Itt a mentett kutyusok nem szűk kennelekben töltik a mindennapjaikat és nem egy ingerszegény közegben várják azt, hogy valaki magával vigye őket – a családjuk legújabb tagjaként. Itt az önkéntesek gyakran viszik őket sétálni vagy éppen futni, rágcsálhatják a játékaikat, szaladgálhatnak a velük együtt bekerült testvéreikkel, hétvégente pedig játszhatnak a látogatókkal a babzsákfoteleken, esetleg – szezontól függően – süteményt vagy éppen dinnyét lopkodhatnak le az asztalokról.

Mégis: a kölyökkutyamentés közel sem egy egyszerű műfaj. Épp ellenkezőleg rengeteg kihívás, stressz, fájdalom, lemondás és félelem van a világ legaranyosabb kiskutyaszempárjai és kerekedő kutyapocakjai mögött. Ezekről Adrienn, a Kutyaovi egyik alapítója mesélt.

Eleinte nem volt egyszerű dolguk, hiszen nem voltak támogatóik, de a kezdeti nehézségek és a korábbi tapasztalatok is segítették őket abban, hogy kialakuljon a saját szabályrendszerük, amihez a mai napig tartják magukat. Ennek az első és legfontosabb eleme egyértelműen a minőségi mentés, azaz a kutyák jólléte: minden akciójukat ennek vetik alá. Ezért teszik mindig közzé, hogy pontosan milyen adományokat várnak a támogatóktól, ezért veszik komolyan, hogy mindenki betartsa az örökbefogadás menetét (ide kattintva találod a lépéseit) és ezért van az is, hogy nem mindenkinek adnak örökbe kutyát.

Mivel ma még mindig sokan csak a kutyázás „szép” részét látják, fontos kiemelni, hogy a kutyatartás óriási felelősség, és még egy tökéletesen bejáratott életbe is hatalmas macera egy kutya érkezése, ez pedig egy kölyökkutyánál különösen nehéz. Őket ugyanis még mindenre meg kell tanítani a szobatisztaságtól kezdve a pórázfegyelmen át egészen a szocializációig – teljesen az alapoktól.

Nem könnyű tehát az élet a kölyökkutyákkal, és pont ez az oka, amiért Amanda és Adrienn úgy döntöttek, hogy kifejezetten nekik szeretnének szentelni egy menhelyet.

Ezek a kölykök ugyanis általában nem kívánt almokból jönnek a világra, ami azt jelenti, hogy már a kutyamamák sem megfelelő körülmények között élnek, nem egy felelős gazdi mellett vemhesek, aki figyelne a féreghajtásra vagy a megfelelő tápra. A születésük után a kicsiket gyakran azonnal kidobják, az anyjuk nélkül, így soványan, iszonyú fertőzésveszélyben, kifejlődött immunrendszer nélkül kerülnek az utcára. Ezek miatt speciális igényeik vannak, amelyek speciális tudást és fokozott odafigyelést igényelnek.

A kicsik mellett van néhány kamasz és idősebb négylábú is a Kutyaoviban. Köztük vannak, akik valamelyik alom kutyamamájaként kerültek be, de olyanok is akadnak, akik itt nőttek fel az évek alatt, mert senki sem vitte őket haza. Ez az egyik oka annak, hogy a kényelmesen 30-40 férőhelyes Kutyaoviban most 60 kutyus keres gazdit.

Azért persze pozitív számokat is fel tudnak mutatni: 2020-ban több mint 300 kutya talált gazdára az alapítvány segítségével. És bár az idei évnek még nincs vége, az biztos, hogy idén is 300-nál több kutya fordult meg a gondozásukban. A tavalyi év ezzel együtt egy szomorú tendenciát is magával hozott: a szokottnál több kutya került vissza a menhelyre. A koronavírus és a home office miatt az átlagosnál többen döntöttek úgy, hogy örökbefogadnak, közülük viszont sokan vissza is vitték a mentvényeiket, amint elkezdett számukra kényelmetlenné válni a gazdilét.

És bár ez világszinten jellemző tendencia volt 2020-ban, nem jelenti azt, hogy nem viselte meg mind a kutyákat, mind a menhelyet. Így érthető, hogy egyre szigorúbb szabályok mellett lehet örökbefogadni a Kutyaoviban – ez pedig a karácsonyi időszakra különösen igaz.

Ebből is látszik, hogy Magyarországon még bőven van mit fejlődni, ami a felelős állattartást illeti, hiszen nálunk még mindig nem jellemző az intézményes – vagy bárminemű – érzékenyítés, vagy egyáltalán az alapos tájékoztatás. Emiatt sokan humanizálják a kutyákat, így például azt gondolják, hogy számukra öröm, ha kölyköket hoznak a világra, pedig itt puszta ösztönről van szó. Ez a fajta tájékozatlanság pedig elképesztően nehéz helyzetbe hozza a hazai állatvédő és -mentő szervezeteket.

Ezek a nonprofit egyesületek eközben nem győznek melléjük gondozókat vagy ideiglenes gazdikat keresni, hiszen nem tudnak eleget fizetni ahhoz, hogy könnyen találjanak munkaerőt.

A nehéz fizikai munka mellett pedig talán még nehezebb a mentés érzelmi részével megbirkózni. A kutyamentők ugyanis nap mint nap szembesülnek az emberi közönnyel, azzal, hogy a legtöbben ugyanúgy elmennek egy rászoruló ember és egy rászoruló állat mellett is. Ők azok az emberek, akik azt gondolják, hogy valaki más majd úgyis kezeli a problémát, aminél ők elfordítják a fejüket.

Mégis, egyrészt ezek a negatív élmények azok, amelyek arra ösztönzik a Kutyaovit és a többi hasonló alapítványt, hogy ne adják fel a munkájukat, akármennyire kimerítő is az minden szempontból. Másrészt pedig természetesen a gondolat, hogy minden mentvényük egyszer boldog, gazdis kutya lesz. Adrienn és Amanda legalábbis errefelé terelgetik őket, azzal az alapelvvel, hogy tőlük csak jobb helyre mehetnek – pedig náluk is igazán jó dolguk van.

Mindezek mellett pedig amiben még részük van, az a végtelen türelem. A Kutyaoviba ugyanis olyan kiskutyák kerülnek, akiket az egészen rövid életük során már rengeteg trauma ért, ezért a legtöbbjük sérült, bizalmatlan és félős. Emiatt lehetetlen csak azért is boldog leszel és rehabilitálódsz-hozzáállással kezelni őket – ez ugyanis náluk nem működik. Működik viszont a gyengédség, az odafigyelés, a szeretet, a pozitivitás és természetesen a türelem.

Ha te is szeretnél találkozni a Kutyaovi mentvényeivel, elvinni őket sétálni, megajándékozni őket valamivel, vagy hozzájárulnál a menhely fejlesztéséhez, akkor keresd fel a Kutyaovi Facebook-oldalát, ahol mindig megtalálod az aktuális támogatóknak szóló eseményeiket!