A Rovatból

Beszólt az anyuka egy koszos férfinak a boltban – a válaszát már 163 ezren osztották meg

Tanulságos történet arról, miért ne ítélj a külső alapján.

Link másolása

Egy hétköznapi, ám mégsem mindennapi sztori terjed a Facebookon, ami az amerikai Andy Ross-szal történt múlt hónapban.

A férfi egy nap a munkából hazafelé menet beugrott a boltba, ahol felkeltette egy kislány figyelmét. Sejtette, hogy azért bámulta őt ennyire, mert elég koszos volt, elvégre egyenesen a munkahelyéről jött. Amikor sorban álltak a kasszánál, a lány még mindig nem vette le a szemét Andyről, ekkor már az anyja is rászólt, hogy ne bámulja. Aztán amikor már kifelé mentek a boltból, halkan ezt mondta a 7 éves kislányának:

"Látod, ezért kell iskolába járnod!"

Andy Ross

So I had a very interesting "educational" conversation with a woman and her daughter today. As I entered the store before I got home, a little girl kept staring at me. Which is fine. I know that kids...

Ekkor a férfi odament hozzájuk és megmondta nekik a magáét.

"Először is, egy piszkos, de nagyon tanult ember vagyok. Nem csak érettségim van, de főiskolai diplomám és több orvosi bizonyítványom is. A külsőm alapján azt feltételezni, hogy műveletlen vagyok, elég nagy tudatlanságra enged következtetni."

Ross ezután elmondta, hogy büszke a tetoválásaira, mert ezek jelképezik azt a munkát, amit az országáért végzett katonai orvosként. Később társtulajdonosa lett egy cégnek, amely a szabadban való túlélésre és vadászatra tanítja az embereket. Kipróbálta az irodai munkát is, de az nem jött be neki, így végül az építőiparban találta meg a helyét. Most már büszke arra, hogy részt vehet Amerika építésében, és minden egyes nap élvezi a munkáját.

"Szeretem a kétkezi és a szabadtéren végzett munkát. Ez azzal jár, hogy néha piszkos leszek. Jól keresek, így probléma nélkül tudok gondoskodni a családomról. Tehát a külsőm egyáltalán nem tükrözi az intelligenciaszintemet vagy azt, hogy mennyi ideig tanultam."

Végül szép napot kívánt nekik, az anyát pedig megkérte, hogy a jövőben próbáljon meg ne előre ítélkezni az emberekről.

A férfi végül 8 tanulságot fogalmazott meg a történtek után:

1. Ne ítélj első látásra!

2. Csináld és élvezd, amit szeretsz, így az sosem tűnik munkának.

3. A fizikai munka a legjobb, mert jól megfizethetik.

4. A tanulás fontos, de a felsőoktatás nem garantál semmit.

5. A tapasztalat, a kemény munka és az elhivatottság kell ahhoz, hogy sikeres karriered legyen.

6. Ne legyél s.ggfej szülő, aki s.ggfejt csinál a gyerekeiből!

7. Amikor valakit az intelligenciászintje és a tanultsága alapján akarsz sértegetni, ne hagyd, hogy egy koszos ember kioktasson.

8. Szükségem van egy zuhanyra.

Andy Ross a Facebookon is közzétette a tanulságos történetét, amelyet már több mint 300 ezren kedveltek és 160 ezernél is többen osztottak meg. Az biztos, hogy sokan tanulhatnak az esetéből...

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk