KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Az első oltás után pár nappal derült ki, hogy covidos, meghalt egy várandós kismama

Az oltás másnapján rosszul lett, a kórházban kiderült, hogy elkapta a vírust. Az édesapa végig mellette volt, miközben gyerekét is féltette, a felesége kezét is fogta. Most egyedül kell helytállnia, gyűjtést indítottak a megsegítésére.

Link másolása

Egy egyedül maradt gyászoló édesapa közeli barátai, munkatársai fordultak segítségért az Anyák az Anyákért Alapítványhoz, akik felvették a kapcsolatot az édesapával. A család drámáját a közösségi oldalukon írták meg.

"Első babájukat várták. Az édesanya 7 hónapos várandós volt, amikor kiderült, hogy kisfiuk lesz. Az édesanya megkapta a covid-oltás első adagját. A második oltásra már sajnos nem kerülhetett sor. Másnapra nagyon rosszul lett, belázasodott, olyan végtagfájdalmai lettek, hogy szó szerint nem tudott lábra állni sem. Mentő vitte kórházba, ahol azonnal megkezdték az ellátását, illetve közben tesztelték, és bebizonyosodott hogy covidos.

Az állapota 2 nap alatt annyit rosszabbodott, hogy úgy döntöttek, lélegeztetni kell. Előtte viszont császármetszéssel világra hozták a kisfiát. Sajnos az állapota miatt szinte magához sem tudta ölelni…

- írják a megrendítő történetet a Anyák az Anyákért Alapítvány Facebook-oldalán.

Az édesapa végig mellette, mellettük volt. Itt jött el a pillanat, amikor nem tudta, hogy a koraszülött kisfiát féltse és próbáljon örülni az új kis életnek, vagy a felesége kezét fogja és búcsúzzon... talán örökre. A szavak elfogynak... Sajnos még aznap meghalt az édesanya…"

Az özvegyen maradt édesapa teljesen összetört. Anyai ágról van egy nagymama, aki idős, beteg, más segítsége nincs. A babaszoba már berendezve, apróbb dolgok hiányoznak csak, amit még ezután terveztek beszerezni. Május közepe-vége lesz, mire a kisfiát hazaviheti. Talán ennyi időre most biztosan szüksége is lesz, hogy elkezdje feldolgozni a történteket. Hivatalos szervnél dolgozik/dolgozott, és szolgálati lakásban élnek. Egyelőre biztosan nem fog tudni dolgozni.

Szakember kezdi el segíteni a napokban a gyász feldolgozásában és abban, hogy fel tudjon készülni az APA és ANYA szerepre, egyedüli támaszt nyújtva a pici életnek. Minden segítségre szüksége lesz, hogy az életüket tudja normalizálni. Az apuka többnyire egyedül marad a magatehetetlen csecsemővel, aki teljes mértékben rá van utalva.

A tragédia feldolgozása, a lelki teher is nagy teher, és az is hogy kiesik a stabilan kereső fél, jelen helyzetben az apa a kereső tevékenységből, az újszülött ellátása pedig az eddiginél nagyobb kiadással jár.

Nagyon nehéz helyt állni ebben a helyzetben, és sokak számára nem marad más megoldás, minthogy idegen emberek segítségét kell kérjék.

A személyiségi és kegyeleti okok miatt arra kérik az érintett család rokonait, ismerőseit, hogy jószándékú hozzászólásaikat most mellőzzék. Ez a család kérése a nyugalmuk érdekében, mert ezáltal elérhetővé válnak.

Ha segítenél: Anyák az Anyákért Alapítvány

MagNet Bank 16200120-18534991

Ha külföldről utalnál:

SWIFT: HBWEHUHB

IBAN: HU 61 1620 0120 1853 4991 0000 0000

A közleménybe írjátok be: Anya nélkül projekt


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk