KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Az egész város siratja a hetvenéves hajót

Hozzátartozott Dunaföldvár életéhez és látképéhez a Botel Admirál nevű állóhajó, amelynek 1941-ben kezdődött pályafutása véget ért.

Link másolása

Január végén utolsó vízi útjára indult, hogy a part szélére húzva várta sorsa beteljesülését, a szétdarabolását. Az idő vasfoga eljárt a Botel felett, a javítások, helyreállítások egyre komolyabb erőfeszítéseket igényeltek, míg végül az egyesület saját komoly anyagi forrás híján kénytelen volt meghozni a fájdalmas döntést: nincs tovább! Így több évtizedes állomáshelyét egy februáli reggel elhagyta, hogy külső segítséggel megtegye utolsó, legnehezebb pár száz méterét. A manővert sokan figyelték a partról, s azt is, hogy egy, majd két erőgép segítségével miként húzzák ki a part menti kisvízbe, hogy kiköthessék.

Egy bójakitűző hajó segítségével érkezett meg a Botel Admirál a vízitúra sportklub bázisa előtti partszakaszra. Itt kötötték ki és várta mindaddig sorsát, amíg el nem kezdődik a bontása.

A Botel Admiral utolsó útja

botel1

botel2

botel3

botel4

botel5

botel6

botel7

"
Egy történetnek most vége, ezentúl már csak az emlékeinkben és fotókon él tovább a hajó – fogalmazott az egyik nézelődő, míg valaki csendesen megjegyezte, a múltja egy fontos darabja fog szó szerint darabokra hullani...

Február 11-én délelőtt kezdték el lángvágókkal szétdarabolni a sokak számára oly kedves emléket…

Sziszegő lángvágók hangja, a flexkorong sivítása és a lemezdarabok hangos csattanása verte fel a Duna part békés csendjét, ezzel jelezve az elkerülhetetlen véget: az 1978 óta Dunaföldváron állomásozó hajó befejezi vízi pályafutását, szétvágott darabjai pedig – a helyszínen kapott információk alapján – a vasműben végzik. A helyi vízisportkör elnökének erős kötődése van a Botelhez, hiszen édesapja, mint régi hajósdinasztia tagja, az akkori tanácsi vezetőkkel együtt, a MAHART segítségével egy forintért szerezte meg a hajót, érthető, hogy neki talán jobban fájt a szíve a látvány miatt.

A hajó története

1941-ben Németországban, a deggendorfi hajógyárban készült, majd 1942-ben több társával Magyarországra került, méghozzá több forrás szerint, mint Adolf Hitler Horthy Miklósnak szánt ajándéka. Itthon Kenderes néven kezdte meg pályafutását, majd 1944-ben a német csapatok Ausztriába vitték, ahonnan 1947 májusában tért vissza, ekkor gyorsan átkeresztelték Győrnek.

1977-ban egyik motorja megsérült, majd rá egy évre leállították, ekkor került a Dunaföldvári Vízisportkör Egyesület tulajdonába, s lett annak bázisa, egészen utolsó napjáig. Ám az utolsó keresztségben a Botel Admirál nevet kapó vontató nem csak a sportkör, hanem az egész település igényeit is szolgálta, hiszen többek között rendeztek rajta diszkót, üzemelt itt bár, s számos rendezvénynek adott páratlan helyszínt.

Generációk nőttek fel úgy, hogy természetes volt jelenléte a méltóságteljesen hömpölygő Dunán, hátterében a híddal kihagyhatatlan eleme volt a turisták tájképeinek és az átutazók is rendre vetettek rá egy pillantást, mintegy nyugtázva jelenlétét.

A bontási munkákat végző cégnek nem ez az első vízi járműve, daraboltak már szét több hajót, uszályt. Ügyvezetője, Kalányos Renátó Péter azt mondta, még nem tudják mennyi idő alatt végeznek, mert annak függvényében tudnak haladni, ahogy az egyesület a belső szigetelést, faborítást, elektromos vezetékeket bontja. Felülről haladnak lefelé, de merülési szint alá nem vágnak, mert egy esetleges ár elsodorhatná a testet.

Terveik szerint ebben az ütemben nyolc-tíz nap alatt végezhetnek, a hajót adagolható, kis méretű darabokra kell szabni, ami ötvenszer ötvenszer százötven centisnél nem nagyobb táblákat jelent. Ezeket Dunaújvárosba szállítják, hogy majd a Vasműben dolgozzák fel őket.Ám nem csak annak nehéz, akinek helyben van kötődése a hajóhoz, az egyik munkás, Kolic Krisztián is bevallja, a szíve szakad meg miközben a hajó testébe vág: – "Otthon még fényképem is van róla, s a hídon átkelve mindig ránéztem."

"
Ahogy telik az idő, lekerül a tető a kormányállásról, a mellvédek hangos csattanással esnek a homokba, a fedélzeten is egyre nagyobb rés tátong, ahogy haladnak a munkások. Majd én is felmászok a hajóra, bejárom a kabinokat, a kibelezett, vasig lecsupaszított tereket, kinézek az ablakokon a Dunára – oly sokak után talán utolsóként...- írja Gallai Péter a Dunaújvárosi Hírlap cikkében

Február 11-én lángvágóval kezdték szétdarabolni a Botelt

bontas1

bontas3

bontas4

bontas5

bontas6

bontas7

bontas8

bontas9

bontas10

bontas11

bontas12

bontas13

bontas14

Így próbálták megmenteni a Botelt...

Ugyan nyertünk pályázatot, a város is adott anyagi támogatást a felújításhoz, de már olyan mértékű a vízalatti részeken a hajószerkezet károsodása, hogy folyamatosan szivárgott, folyt be a víz és félő volt, hogy tovább süllyed. A teljes rekonstrukcióhoz szárazdokkba kellett volna szállítani a Botelt, a munkák pedig több tízmillió forintos tételt jelentenek, a rendelkezésre álló forrásunk viszont ennek töredéke. Megkerestük német nyelvű hivatalos levélben a deggendorfi hajógyárat is, ahol annak idején Hitler megrendelésére elkészítették, írtunk több kormányzati szervnek, a hajózási felügyeletnek, de nemhogy segítséget, legtöbbször választ sem kaptunk... - mondta Kiss Lajos Csaba önkormányzati képviselő.

Ha te is sajnálod a 70 éves hajót, oszd meg a cikket barátaiddal!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk