Áttörés az orvostudományban: egy sertés veséjét ültették át sikeresen egy emberbe

Ez az első olyan alkalom, amikor a páciens szervezete nem lökte ki magából azonnal a sertésvesét.

Link másolása

A világon először ültettek át sikeresen sertésvesét egy emberbe anélkül, hogy a páciens szervezete azonnal kilökte volna a szervet - számolt be róla a Reuters.

A transzplantációt a NYU Langone Health egészségügyi központban végezték el. Olyan sertés veséjét használták, amelynek génjeit úgy módosították, hogy a szövetei már nem tartalmazták azt a molekulát, amely azonnali kilökődést vált ki. A páciens pedig egy agyhalott beteg volt, akinél már jelentkeztek a veseelégtelenség jelei. Családja beleegyezett a kísérletbe, amely után a nőt lekapcsolták az őt életben tartó gépekről.

Az új vesét három napig a beteg ereihez rögzítették, de a testén kívül tartották, így a kutatók megfigyelhették. Azt látták, hogy

a sertésvese meglehetősen normálisan működött, sőt, a páciens túl magas kreatinszintje pedig újra normális lett az átültetés után.

Dr. Robert Montgomery transzplantációs sebész elmondása szerint a szerv annyi vizeletet termelt, amennyire egy transzplantált emberi vese képes, és nem volt semmilyen jele az erőteljes, korai kilökődésnek, amit eddig tapasztaltak a génmódosítatlan sertésvesék más főemlősökbe való átültetésekor.

A kutatók évek óta dolgoznak azon, hogy állati szerveket használhassanak beültetésre, de eddig nem tudtak megoldást találni arra, hogy hogyan lehetne megakadályozni az azonnali kilökődést. Montgomery kutatócsapata szerint azonban a génmódosítás jó módszer lehet. Ebben az esetben a United Therapeutics Corp's (UTHR.O) Revivicor egysége fejlesztette ki a GalSafe névre keresztelt genetikailag módosított sertést. Más kutatók szerint

az ilyen sertések más szerveit is fel lehetne használni átültetésekhez a szívbillentyűktől kezdve a bőrig. Ez pedig óriási segítség lenne a szervtranszplantációkhoz.

A világon rengeteg embernek lenne szüksége új szervre, de a várólista általában mindenhol elég hosszú. Csak az Egyesült Államokban nagyjából 107 ezer ember vár átültetésre, csak vesetranszplantációra pedig több mint 90 ezren, miközben az új vesére 3-5 évet kell várni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk