KÖZÖSSÉG
A Rovatból
hirdetés

Anita 48 évesen ment el önkénteskedni Finnországba egy vegán farmra

„Szégyelltem magam, hogy mennyire konzervatívan gondolkodom arról, mi a női és mi a férfimunka” – írja beszámolójában.
Forrás: Neverordinary blog, Fotók: Virág Anita - szmo.hu
2019. augusztus 17.


Link másolása

"A Neverordinary a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. A pasim (most már férjem) kezdte el mondogatni, hogy arról írjál, ami történik veled: 42 évesen elköltöztél (megint) egy új országba, egy emberhez, akit alig ismersz, feladtad az eddigi életed, próbálod megvalósítani az álmaidat, és még öregszel is. Valahogy így jött a képbe, hogy arról kellene írni, hogy igenis 40 felett is van élet! Lehet pasit találni, lehet új karriert építeni és lehet életmódot is váltani. Éljenek a 40 feletti nők!"

Nemrégiben kaptam egy levelet Anitától, amiben ezt írta:

Júniusban 2 hetet töltöttem Finnországban, Helsinkitől 50 kilométerre egy erdőben lévő farmon, ahol gyerekeim lehetnének korú fiatalok társaságában egy vegán szellemiségű farmon állatmenhelyet építettem. Szívesen megírom az élményeimet, ha gondolod! Amúgy 48 éves vagyok.

Fogadjátok szeretettel Anita történetét!

Pár éve elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy meg kellene próbálni az évek óta, munka mellett, nem túl intenzíven tanult angolomat beaktivizálni. Anno a gimiben az orosz mellett németül tanultam, amit a diploma után Németországban, babysitterként eltöltött év alatt csodálatosra fejlesztettem, s aminek manapság nagyjából annyi hasznát veszem, hogy az évi két szakmai út alkalmával tökéletes németséggel tudom mondani a Lufthansa légi kísérőjének: "Für mich eine Cola mit Zitrone und Eis, bitte."

Ezzel szemben az angolom hiányossága már nem csak a privát életemben, de a munkahelyi szituációkban is egyre kényelmetlenebbé kezdett válni, szóval lépnem kellett.

A stratégiám először az volt, hogy

regisztráltam pár olyan oldalra, amelyek hosszabb-rövidebb ideig tartó külföldi munkákat ajánlanak.

Ezek közül a legismertebbek talán a Workaway és a Help Exchange, a böngészésük során hamar rájöttem, hogy ez nem fog menni: egyrészt minimum 1-2 hónapra keresnek embert (én a munka miatt maximum három hetet tudtam volna lecsípni a szabadságomból), másrészt világossá vált, hogy ez a műfaj nem tipikusan az ötven felé ballagók sajátja. Kezdtem feladni a dolgot, amikor egy barátnőm említette az Útilapu Hálózatot, ami egy nemzetközi önkéntes hálózat része.

Mivel róluk már előre tudni lehetett, hogy 2 hetes projektjeik vannak, s hogy a korhatár 18-99 között van, éreztem, hogy ebből lehet valami. Januárban felkerült az éves "bakancslistámra" az út, s írtam is az Útilapu megadott levelezési címére, hogy látnak-e esélyt arra, hogy sikerrel próbálkozhatnék.

Nagyon helyesen,

pontokba szedve megírták, hogy mi a teendő: a legfontosabb a nemzetközi oldalon történő regisztráció volt, majd ki kellett választani, és rangsorolni 5 olyan projektet, ami érdekelne, végül pedig 15 000 Ft megfizetése után ők továbbították a hivatalos felkérőt az első helyen feltüntetett hely felé.

Számomra világos volt, hogy a gyatra angolom miatt kulturális dolgokat, gyerekekkel való feladatokat nem tudok vállalni, ellenben a környezetvédelem, az ökofarmokon végzett munka nagyon érdekelt, s biztos voltam benne, hogy ezen a terepen olyan toleráns emberekkel fogok találkozni, akik számára sem a korom, sem az angolom nem lesz téma.

Elsőre választottam ki a finnországi, vegán szellemiségű, állatmenhely-építő tábort, ahonnan 5 nap múlva meg is jött a válasz, hogy örömmel fogadnak.

A dolog szellemisége ab ovo közel állt hozzám, hiszen 25 éve vagyok vegetáriánus. Ráadásul Skandinávia évek óta vágyott úti cél volt a számomra, s a kéthetes tartózkodás azt is garantálta, hogy nem turistaként, hanem kicsit helyiként tudok majd belekóstolni a finn életformába.

Végül elérkezett a június, amikor is két hetet töltöttem a Helsinkitől 52 kilométerre található Porvooban, azon belül egy, a közeli erdőben meghúzódó farmon, a Saparomakin.

A jövőre megvalósulni remélt bemutató központ csendes, de eltántoríthatatlan megálmodója Evelina, a finn vegán mozgalomban viszonylag ismert személy, miután megjelentetett egy könyvet azon tapasztalatairól, amiket hónapok alatt, titokban szerzett különböző állatfarmokon végzett önkéntes munkája során.

A könyv bestseller lett, s talán ez is segített abban, hogy nagyon sok támogatót szerezett a projektjéhez. Mire az öt másik önkéntessel (egy afgán és egy orosz fiú, és két szlovák és egy olasz lánnyal), illetve a SCI két finn képviselőjével megérkeztünk Saparomakiba (jelentése Pig Tales Hill), már tele voltak a hűtők és a szekrények vegán alapanyagokkal, amikhez csak zöldséget és gyümölcsöt kellett vennünk.

Egy boltban volt egy 250 eurós, szabadon levásárolható számlánk, a festéket a mázoláshoz egy festékbolt adományozta. Ezen kívül a fizikai munkában is segítettek pár napot finn önkéntesek: volt két csaj, aki úgy rakott össze különféle Makita gépekkel egy teraszkorlátot a hétvégén, hogy csak néztünk.

Szerintem ilyen munkának idehaza még a férfiak sem állnának neki, komoly tapasztalás volt, hogy mennyi mindent csinálnak a finnek maguk, nem szakit hívnak mindenhez, ahogy mi tesszük.

A napjaink 7 óra fizikai munkával teltek, de a feladatokat általában zökkenőmentesen osztottuk szét mindig. Többször elhangzott az a mondat, hogy "We are egal", s ezt tényleg volt módom megtapasztalni a munka során is.

Kicsit el is szégyelltem magam, hogy mennyire konzervatívan gondolkodom arról, hogy mi a női és mi a férfimunka (na, talán nem annyira konzervatívan, mint Farhad, az afgán srác), de tény, hogy az épület körüli állványozás azért kiverte nálam a biztosítékot, és inkább aznapra a főzést vállaltam be.

Amúgy nagyon kemény volt a munka, főleg nekem, aki 20 éve gyakorlatilag egy számítógép előtt ülök napi 8 órát. Én zömmel az építési terület megtisztításán, és nem tudom hány folyóméter deszka lefestésén dolgoztam.

Az utánfutóval szinte naponta tettünk egy fuvart a hulladékgyűjtő-telepre, mivel Finnországban csaknem 95%-ban újra feldolgoznak mindent, és az emberek nagyon tudatosak is ezen a téren. 5 euró fejében mindent lerakhattunk (persze szétválogatva), de vihettünk is ezt-azt.

Így került haza egy komplett ikeás étkezőasztal négy székkel, két szuper állapotú bicikli, egy roller Laonánák, Evelina 6 éves kislányának, egy kerti pad, meg pár csetresz nekem. Rengeteg nyírfalével ízesített italt is kaptunk adományként, s először csodálkoztam is, hogy ezek a műanyag flakonos cuccok hogy illenek ebbe az életformába. Aztán persze kiderült, hogy azt is vissza lehet vinni, a fél literesért 20, a nagy flakonért 50 centet kaptunk.

Az előzetes félelmeim leginkább azok voltak, hogy hogy fogadnak el majd a fiatalok, illetve, hogy nem lesz-e nagyon kínos az angolom, ugyanakkor azzal vigasztaltam magam, hogy ha rosszul sülnek el a dolgok, akkor a két hetet csak kibírom valahogy, aztán meg úgy sem találkozunk az életben.

Meg kell mondjam, mindkét dolog hihetetlenül jól működött: a hendikepjeimet elővezettem már az elején, és innentől kezdve csak azt kaptam, hogy "de nem is". Hatalmasakat beszélgettünk esténként a szaunában, a séták alatt, fürdőzés és munka közben. Nem éreztem egyáltalán, hogy ezek a gyerekem korú fiatalok furcsállnák a jelenlétemet, vagy feszélyeznék magukat előttem.

Az utolsó este helyesek voltak, mert mondták a lányok, hogy a saját anyukájukról nem tudnák elképzelni, hogy ilyenen részt vegyenek, de ők így szeretnének megöregedni, mint én.

Azért erre az "öreg" szóra kicsit megrándult a szám széle, de sajnos hiába érzi magát az ember még 48 évesen is húsznak, a fiatalok azért máshogy látnak minket. Mikor átbeszéltük a végén a tábort, akkor az is elhangzott, hogy mennyire jó volt, hogy az én munkamorálomat láthatták, hogy mennyire élvezték a csokrot az asztalon, az általam lefőzött kávét reggelente.

Az angolomról meg csak annyit, hogy az elutazásom előtti napon kijöttek a helyi (svéd nyelvű) laptól, akiknek én adtam interjút.

Azt gondolom, hogy amit szerettem volna, hogy legyűrjem a megszólalástól való félelmemet, az maximálisan sikerült. Most azt mondom, hogy ez egy nem túl magas szintű, de működő angol, amit privát szinten bármikor használni tudok, s ami immáron nem egy halott nyelv, hanem olyan, amit valaki 14 napig, napi 18 órában aktívan használt. Megjött a kedvem, hogy olvassak, hogy filmet nézzek, és a heti angol óráim Sárával sem olyan nyögvenyelősek, mint korábban voltak.

Azt hiszem, hogy áldás volt ezen az úton. Sok mindent tanultam: konkrét munkafolyamatokat, meg persze magamról is.

Abszolút megérte, hogy kiléptem a komfortzónámból, ahogy manapság divatosan mondják, mert megerősödve, és feltöltődve jöttem haza. Látszik, hogy van más, lehet más élet, s tudnám, ha úgy alakulna.

És talán jövőre még bele férne egy következő önkéntes tábor: mondjuk Írországban egy nemzeti parkban nyírnám a rododendronokat, vagy Mongóliában segítenék egy öko farmon. We'll see.

Majdnem 40 éves vagy? Talán már el is múltál? Ha egy olyan társaságra vágysz, ahol korodbeli, okos és jófej nők közösen beszélik meg ügyes-bajos dolgaikat, keresd a Neverordinary csoportot vagy az Instagram oldalt és mindenképp olvasd a blogot is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Gyász: elhunyt Farkas Ricsi
A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiú 19 éves volt.

Link másolása

Elhunyt Farkas Ricsi - közölték a 19 éves fiú szülei szerda délelőtt az Összefogás Farkas Ricsikéért és a beteg gyermekekért Facebook-oldalon.

"Egyetlen drága kisfiunk, Ricsike ma reggel az angyalok közé költözött"

- írták.

A súlyos betegséggel küzdő jászberényi fiúról többször is írtunk már korábban. Másfél éves koráig egészséges, eleven baba volt, majd máj, tüdő, csontvelő problémák állították komoly feladatok elé az orvosokat és nagy kihívások elé a családot. Ricsi több műtéten is átesett, nehéz harcot folytatott a betegségével. 19 évesen hunyt el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÖZÖSSÉG
„A pokolból jöttek” – Újra lát a bombázás miatt megvakult ukrán család egy lengyel orvosnak köszönhetően
Éppen belépett a konyhába az anyuka, amikor észrevette, hogy egyenesen az ablak felé repül egy rakéta.

Link másolása

Még március 11-én reggel csapódott bomba a kelet-ukrajnai Szeverodonyeck városának egyik lakóházába. Az egyik lakásban egy fiatal nő és két gyereke tartózkodott, a becsapódás után mindhárman megvakultak. A családot kiemelték a romok alól, majd egy közeli kórházba szállították őket, de sérüléseik olyan súlyosak voltak, hogy továbbküldték őket Lvivbe.

A kórház szemspecialistája segítséget kért korábbi lengyel tanárától, akinek átküldte az Olenáról és két fiáról készült fotókat. Tisztában volt azzal, hogy a nőnek és gyerekeinek azonnali segítség kell, de a háború miatt csak egy hét múlva érhettek volna Lengyelországba, írja a család kálváriájáról riportot is forgató BBC.

Olena, Nazar és Timur végül sikeresen megérkeztek Lublinba. Robert Rejdak professzort az első találkozásról azt mondta: az ukrán család úgy nézett ki, mint akik egyenesen „a pokolból jöttek”. A nő semmit sem látott, a gyerekek eközben egyfolytában ettek, aludtak és sírtak.

A professzor Olenán kétoldali szürkehályogműtétet hajtott végre, de a szeme belsejében lévő üvegdarab nehezítette a dolgát. A nő két nappal később már újra látott. Az ikrek is súlyos szemsérüléseket szenvedtek, de a műtétek és a kezelés után van esély a felgyógyulásukra. Ha csak néhány nappal később értek volna a klinikára, már nem tudtak volna segíteni rajtuk. Szemsérüléseknél ugyanis döntő tényező az idő.

A fiúk közül Nazar egyik szemét már így sem tudták megmenteni. Ennek ellenére Timur jóval félénkebb bátyjánál. A fiúkat pszichológus kezeli az átélt traumák miatt, ami nem is csoda: néhány nappal korábban végignézték, ahogy becsapódik otthonukba egy bomba.

Az Ukrajnában szakácsként dolgozó Olena aznap éppen belépett a konyhába, amikor látta, hogy pont az ablakuk felé repül egy rakéta. Az egész jelent annyira gyors volt, hogy szinte fel sem fogta, mi történik, csak nézte, ahogy hihetetlen tempóban közeledik a rakéta.

A nőnek esze ágában sincs a történtek után hazamenni. Azt mondja, hogy semmije sem maradt Ukrajnában, a lakását porig rombolták. Ráadásul Lengyelországban mindenki nagyon kedves vele, így inkább ott telepedne le az ikrekkel.

Az ukrán család megrázó történetről készült riport egy részletét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Ugyanolyan a babát kapott egy menekült kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia
Veronika és édesanyja egy jótékonysági szervezettől kapott ételeket, ruhákat és játékokat. Amikor ezeket adták át nekik a raktárnál, akkor vették észre a babát.
Fotó: StripeyStork/Twitter - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Pontosan ugyanolyan babát kapott egy ukrán kislány, mint amilyet Ukrajnában kellett hagynia, miután megérkezett az Egyesült Királyságba - írja az Indy100.

Veronika és édesanyja, Tatyana csütörtökön érkeztek, és a Homes for Ukraine programon keresztül szálltak meg egy támogató családnál a Surrey állambeli Epsomban és Ewellben.

Mindössze egy bőrönddel és egy babakocsival érkeztek, így a család felvette a kapcsolatot a Stripey Stork bababank jótékonysági szervezettel, hogy segítséget kérjen néhány praktikus cikk beszerzésében.

Pénteken anya és lánya a jótékonysági szervezet raktárához utaztak, hogy átvegyék a számukra előkészített készleteket, köztük ruhákat, cipőket, játékokat, etetőszéket, ágyvédőt, bili oktatókészletet, szalvétákat és piperecikkeket.

Veronika és édesanyja nagyon izgatottak lettek, amikor észrevették a babát, ami éppen olyan volt, mint amilyet a kislánynak otthon kellett hagynia. Nicola Dawes, a Stripey Stork alapítója és vezérigazgatója így nyilatkozott:

„Különleges élmény volt felfedezni, hogy ez a baba ugyanolyan, mint amilyet Veronika nem tudott otthonról elhozni. Ez a pillanatnyi öröm és kapcsolódás feldobta a napunkat, amikor Veronika távozóban puszit adott nekünk."

A Stripey Stork 2013-as megalakulása óta az élelmiszerbankokhoz hasonló modellel segíti a kisgyermekes családok ellátását, jelenleg pedig a térségbe érkező ukrán menekülteket. Egy tweetben a jótékonysági szervezet azt írta:

"Tudjuk, hogy Surrey-ben több mint 700 család jött össze, és igyekszünk minden hozzánk érkező kérésnek eleget tenni."

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elaltathatják egy harkivi állatpark ragadozóit, nehogy kiszökjenek a városba az orosz bombázás miatt
Az állatkert több lakója is elpusztult vagy elmenekült a rakétatámadások miatt. A tulajdonos szeretne minden állatot megmenteni, ehhez kér anyagi támogatást.

Link másolása

Szívszorító döntésre kényszerülhetnek egy harkivi állatkert dolgozói: meg kell ölniük az ott élő tigriseket, oroszlánokat és medvéket, hogy ha az orosz bombázás miatt lehetőségük nyílik kiszökni a parkból, ne veszélyeztessék a lakosságot - írja a Daily Mail.

Már így is csoda, hogy még nem sérültek meg annyira az állatkert kenneljei, hogy a ragadozók kijuthassanak onnan. Ukrajna második legnépesebb városát ugyanis a háború kezdete óta folyamatosan ostromolják az orosz erők.

"Még egy rakétatámadás, és lehet, hogy az oroszlánok, a tigrisek és a medvék kiszabadulnak, és bemennek a városba és a környéken lévő településekre. Ezt nem engedhetjük. Sajnos most nincs megoldás erre a problémára"

- mondta az állatkert tulajdonosa, Alexander Feldman.

A Feldman Ökopark dolgozói már számos állatot átszállítottak máshová a bombafenyegetés miatt, és szeretnék, ha a ragadozókat is átköltöztethetnék egy régi lovaskomplexumba Poltava régióban, de a tulajdonos attól tart, hogy nem lesz rá lehetőségük. Így csak az marad az egyetlen opció, hogy elaltatják az állatokat.

"Elképzelhetetlen fájdalom még csak beszélni is róla. De a fő prioritás most az emberek élete"

- fogalmazott.

Egy videóüzenetben elmondta, hogy az állatpark már részben megsemmisült az újabb rakétatámadások miatt. A madárházak tönkrementek, és a ketrecek és a kennelek is nagyon megrongálódtak.

"A Feldman Ökopark már nem létezik - ezt már határozottan kijelenthetjük. Tegnap és ma ismét hatalmas ágyúzásnak voltunk kitéve. Az infrastruktúrának vége, a burkolatok is megsemmisültek"

- közölte Feldman.

Az állatparkban több mint 300 állatfaj élt. A március 17-én történt bombázásban két orángután és több csimpánz is elpusztult, két nappal később kilenc szarvas vesztette életét, 20 pedig elmenekült az erdőbe.

A tulajdonos abban reménykedik, hogy legalább a jaguárkölyköket és a párduckölyköket meg tudják menteni, de úgy látja, hogy a többi állat el fog pusztulni, ha ez így megy tovább.

Feldman most anyagi támogatást kér, hogy minden állatot kimenekíthessenek az állatkertből, mielőtt az oroszok rakétái végeznek velük, csak ők lesznek kénytelenek elaltatni a lakosság védelme érdekében. Ide kattintva lehet adakozni nekik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: