Brandt Viktornak van a legszebb másodállása a világon: álmokat valósít meg. Leírva nagyon is túlzónak tűnhet, de arra, amit már évek óta fáradhatatlanul, kitartóan, rengeteg humorral és kreativitással csinál, nincs és nem is kell jobb szó. Viktor mozgássérülteknek segít elhinni, hogy az ő vágyaik is legalább annyira megvalósíthatóak, mint egy átlagos járókelőé - legyen szó akár sárkányrepülésről vagy motorozásról -, és hogy ezek valóra váltásában senkit nem akadályozhat az, ha kerekesszékben kénytelen leélni az életét.

Az Álomszállító története jó néhány évvel ezelőttre nyúlik vissza. Viktor életében meghatározó tapasztalat volt nagymamája hosszú küzdelme a szklerózis multiplexszel; kisgyermekként tehetetlenül nézte és bántotta, hogy nem tud rajta segíteni. Érzékenysége vezette később, fiatal felnőttként a Marczibányi téri mozgássérült-otthonba. Eldöntötte: hivatása mellett (1993 óta vezet trolit a fővárosban) szüksége van egy olyan tevékenységre, amellyel tudja kamatoztatni segíteni akarását, humorát, mentalitását és szakképzettségét.

Önkéntes alapon, mikrobusszal vitte úszni, kirándulni, színházba, moziba az intézet lakóit. Eleinte, ahogy ő fogalmaz, csak sodródott az árral, de amikor egy-egy jól sikerült, tartalmas nap után többen is megkérdezték, hogy lesz-e máskor is ilyen, egyre komolyabban elgondolkodott rajta: miért is ne lehetne? Jóleső érzés volt látnia az örömüket, ahogy élménnyel gazdagodtak és – gyakran saját határaikat feszegetve – tudatosult bennük: amiről addig csak álmodoztak, igenis valósággá válhat.

„Olyan egyszerű az egész: csak oda kell vinni és ki kell őket venni a kerekesszékből.

Ha nekünk vannak megvalósítható álmaink, nekik miért ne lennének?” Az egész akkor kapott nagy svungot, amikor elvitt egy csoportnyi mozgássérültet a Jégteraszra korcsolyázni és gumikerekű, műkorcsolyázókkal guruló kerekesszékek özönlötték el a pályát. Egyre többen figyeltek fel rájuk, a médiában is gyakran szerepeltek.

Viktor azóta már négy olyan buszos kirándulást szervezett, amelyeken alkalmanként 50-60 fő vett részt. Volt, hogy Szilvásváradon siklottak hegyeken-dombokon át csilingelő lovasszánnal, de olyan is, hogy háromkerekű motorokkal „száguldoztak”, sárkányrepültek és gokartoztak. Szeptemberben mozgássérült barátnőjével fergeteges, kifejezetten mozgássérültek számára rendezett bulit vezényelt le a Pecsában, amelynek költségeit – közel 200 ezer forintot, gyakorlatilag egyhavi fizetését – ráadásul saját zsebből fizette.

Tavaly Mikulás-napi gyűjtést szervezett, órákon keresztül állt kint a Nyugati téren, de nem is hiába: december 5-én, estére 27 kilónyi édesség gyűlt össze. Másnapra feldíszítették a BKK-tól ingyen kölcsönkapott trolibuszt, és barátait krampusznak beöltöztetve elindul Budapest utcáin. A Mikulás-troli élőzenés kísérettel és ajándékcsomagokkal rótta a köröket a városban, fantasztikus hangulatban. Az idei akció sem maradt el, a különbség csak annyi volt, hogy az adományozók száma megduplázódott, a troli utasait pedig gofrival és palacsintával várták.

Viktor akcióinak az álmok valóra váltásán túl az a legfőbb célja, hogy az elméket „akadálymentesítse”. „Sok esetben arról van szó, hogy teljesen hiányzik a kommunikáció sérültek és nem sérültek között. A mozgáskorlátozott nem kérdez a járótól, a járó nem próbál segíteni a mozgáskorlátozotton, nem is mernek nyitni egymás felé.” Szerinte a kerekesszéket nem betegséggel, hanem egy állapottal kellene azonosítani. Azt azonban pozitív tendenciának tartja, hogy egyre többen veszik észre a sérülteket, egyre több helyen akadálymentesítenek.

„Mindegy, milyen a politikai nézete, a vallása, a bőrszíne – nem tud járni, ezért segíteni kell rajta, ha egyszer ő is a társadalom része.

A mozgássérült emberek belülről erősek: el kell viselniük, hogy nincs lábuk, hogy súlyos gerincferdüléssel kell leélniük az életüket.”

Viktor egyelőre magánszemélyként, alapítvány, iroda és vállalkozás nélkül teszi a dolgát és szervezi fáradhatatlanul a sokszor valóban extrémnek tűnő akciókat. Azt, hogy miért csinálja, sokan nem is értik, támogatókat sem könnyű szereznie, ugyanakkor ma már egyre több önkéntes segítője és követője van a Facebookon is. „Jó érzés adni a másiknak. Felkelek reggel és újabb és újabb ötleteim vannak. Az élet engem igazolt: ha mersz hatalmasat álmodni, megvalósul, csak akarnod kell!”

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!