KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Aki havi 57 ezer forintból él, egy arcmasszázs után is olyan, mintha kicserélték volna

Megnéztük a nemrég nyílt zuglói Tükörkép Műhelyt, ahol ingyenes fodrászattal és kozmetikával várják a rászorulókat, hogy így állítsák helyre önbizalmukat.
Láng Dávid - szmo.hu
2017. január 13.


Link másolása

Tükörkép Műhely néven szépségszalont nyitott a zuglói önkormányzat, elsősorban a mélyszegénységben élő és a tartósan munkanélküli helyi lakosok számára.

A rászorulók itt ingyen vehetnek igénybe szépségápolási szolgáltatásokat: fodrászt, kozmetikát, manikűrt, emellett pedig tanácsokkal is segítik őket abban, hogy visszatérjen az önbizalmuk, és sikeresek legyenek az álláskeresésben.

Emellett azokat a fiatalokat is várják, akik kellemetlenül érzik magukat a külsejük miatt, de szüleik anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy fodrászhoz vagy kozmetikushoz menjenek.

Az ötlet Szabó Rebekától, Zugló alpolgármesterétől származik, aki a Szeretlek Magyarországnak elmondta: Erzsébetvárosban már évek óta létezik egy hasonló elven működő szalon, ezt szerette volna saját kerületében is megvalósítani. A hátrányos helyzetűeket eddig is több módon támogatták: munkalehetőségeket kerestek nekik, segítettek önéletrajzuk megírásában, illetve tanácsokat adtak abban, hogyan készüljenek egy állásinterjúra.

IMG_9814k
Fotók: Mervai Márk
IMG_9817k

Következő lépésként adta magát a gondolat, hogy ne csak fejben tegyék őket helyre, a külső megjelenésükkel is kezdjenek valamit, hiszen ezt a többség önerőből aligha tudná kifizetni. A Tükörkép Műhelyben viszont nem kell emiatt aggódniuk: fodrászat és kozmetika mellett öltözködési tanácsokkal is segítik a hozzájuk fordulókat, mindezt az önkormányzat költségvetéséből finanszírozva.

"
Utoljára 2001-ben voltam szépségszalonban, az 57 ezer forintos nyugdíjamból egyszerűen nem engedhetem meg magamnak. Egyik barátnőm vágja és festi a hajam pár száz forintos festékkel, sajnos csak ennyire futja

– mondja a 65 éves Kati. Eddig közel 50 önéletrajzot küldött be, de sehonnan se méltatták még csak válaszra se. Holnap viszont végre lesz egy állásinterjúja, ezért van most itt. Először a körmeit teszik rendbe, majd gyors hajvágás és hajmosás következik, végezetül pedig arcmasszázst és egy szolid sminket is kap. Egyik sem nagy dolog, mégis olyan a végén, mintha kicserélték volna.

IMG_9878kIMG_9857k

A szalon vezetője és egy személyben mindenese Rózsa Magdolna, aki 17 éve dolgozik kozmetikusként, 10 éve fodrászként és lábmasszőrként, 5 éve családpedagógiai mentorként, nemrég pedig szociális munkás végzettséget is szerzett. Számára voltaképpen igazi álommunkahely ez, hiszen mindegyik szakmáját kamatoztathatja, amire máshol aligha lenne lehetősége.

Aki szeretné igénybe venni a Tükörkép Műhely szolgáltatásait, annak a családsegítőnél kell igényelnie egy kupont, ami vagy komplex, vagy SOS szépségápolásra szól. A jelentkezőkkel egyénileg elbeszélgetnek, hogy kicsivel jobban megismerjék a helyzetüket, és ha tényleg indokoltnak tartják a kérést, Magdi időpontot egyeztet velük telefonon.

"

Mindenkit szeretnék kicsit megismerni már azelőtt, hogy belép a szalonba. Korábban is mindig beszélgettem a vendégeimmel, itt viszont még nagyobb jelentősége van ennek. Emiatt fontos, hogy fel tudjak készülni belőlük előzetesen, így olyan irányba terelhetem a társalgást, ami leginkább a hasznukra válik. A célom, hogy a végén úgy menjenek el, hogy itt többet kaptak egy szimpla hajvágásnál vagy arcmasszázsnál.IMG_9840kIMG_9899k

A komplex csomag ára egy hagyományos szalonban legalább 15 ezer forint lenne, ha pedig egy egész család kap lehetőséget, ennek akár a többszörösét is megspórolhatják.

Ennyivel több jut nekik a mindennapi megélhetésükre. A szalonban a ruhaadományok is szépen gyűlnek, ezekből szintén szabadon válogathat, akinek szüksége van rá.

Magdi szerint a szociális szempontokon túl anyagilag is jó befektetés az önkormányzatnak a Tükörkép Műhely. Elég csak arra gondolni, hogy ha valaki épp annak köszönhetően kap meg egy állást, hogy itt rendezett külsőt varázsoltak neki, onnantól nem szorul majd munkanélküli segélyre.

"Nagyon örülnék, ha ragadós lenne a példa és minden kerületben, sőt más városokban is nyílnának hasonló helyek" – mondja, majd azzal búcsúzik: keressük meg egy év múlva, hiszen minden hozzájuk forduló ügyfél utóéletét nyomon követik, így remélhetőleg idővel egyre több pozitív példáról tud majd beszámolni.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk