A Punnany Massif legújabb videoklipjében debütáltak a magyar olimpiai ruhák

A zenekar mellett olyan élsportolók tűnnek fel benne, mint Kozma Dominik, Kovács Saci, Kazi Tamás, Szilágyi Liliána, Márton Anita, Szabó Gabi vagy Baji Balázs.

Link másolása

Pörgős ütemek, sokatmondó szöveg, igazi közösségi szurkolás - ez a TOKIIIOOOOO, a Punnany Massif legújabb, Olimpiára hangoló dala. A kitartást, nemek közötti egyenlőséget, erőfeletti teljesítményt éltető számhoz látványos, sportolókat felvonultató klip is készült, amiben rendhagyó módon bemutatkozik a magyar delegáció 2021-es Olimpia ruházata.

“Gyermekkori álmunk vált azzal valóra, hogy egy ilyen rangos eseménynek lehetünk kicsit a nagykövetei. Az elmúlt év számunkra is olyan volt, mintha kihúzták volna a lábunk alól a szőnyeget, de most akárcsak az élsportolók, mi is nagy levegőt veszünk és újrakezdjük. Ennek fontos része ez a dal és az adidas kooperáció is, ami már több mint egy éve csőben van. Reméljük, hogy időtálló lesz, és nemcsak ezen a nyáron, de bármikor amikor előadjuk, vagy hallgatja a közönség, együtt szurkolunk majd a sportolóknak általa - mondja Farkas Roland, Wolfie, a Punnany Massif frontembere. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, mi is a mondanivaló: ahhoz, hogy sikereket érj el, dolgoznod kell, függetlenül attól, milyen területen mozogsz.”

VIDEÓ: Punnany Massif - TOKIIIOOOOO (Official Music Video)

A klipet Miki357 rendezte, és a zenekar mellett olyan élsportolók tűnnek fel benne, mint Kozma Dominik, Kovács Saci, Kazi Tamás, Szilágyi Liliána, Márton Anita, Szabó Gabi vagy Baji Balázs. A sportolók ezúttal rendhagyó módon egyben modellekké is váltak, hiszen rajtuk mutatkozik be a magyar Olimpiai delegáció hivatalos ruházata, az adidas kollekciója.

A kollekció tervezése során fontos szempont volt a nemzeti identitáshoz való kapcsolódás mellett az is, hogy a sportolók kifejezhessék az egyéniségeiket is a változatos színek és grafikák által. Így tervezési koncepció átfogó eleme a UNITY IN DIVERSITY volt, hiszen egy ilyen nagy eseményen mint az olimpia, ahol több nemzet, több sportoló és több sportág egyesül, ott fontos, hogy az egység mellett a diverzitás is szerepet kapjon. – tette hozzá Oláh Ildikó, az adidas Sport Marketing Vezetője.

Június elején a boltokba kerülő kollekció fotózásában az olimpiára készülő sportolók közül a többszörös magyar bajnok középtávfutó Kazi Tamás, a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Szabó Gabi, a világbajnok öttusázó Kovács Sarolta, a többszörös magyar bajnok rövidtávfutó és távolugró Nguyen Anasztázia, és a világbajnok párbajtőrvívó Siklósi Gergely vett részt.

És hogy mennyire igaz a dal mondanivalója, hogy az élet minden területén a kitartás és elszántság a legfontosabb, azt egy most induló mozgalom is tükrözi. Az Olimpikon vagyok Instagram oldal célja, olyan ismert és hétköznapi emberek bemutatása, akik függetlenül a “versenyszámtól” képesek inspirálni másokat, példát mutatni a saját történetük által. A mozgalomhoz, így az élsportolók és ismert emberek köréhez, bárki csatlakozhat egy megosztással.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk