KÖZÖSSÉG
A Rovatból

98 éves a legnagyobb amerikai civil madármentő, aki 40 ezer kékmadarat nevelt fel

Közel 350 kis házával könnyen lehet, hogy ő Idaho állam legnagyobb ingatlantulajdonosa. Ám minden lakóhelyet szigorúan rászorulóknak tart fenn.

Link másolása

Al Larson majdnem átlagosnak mondható amerikai állampolgár. 1922-ban született Idaho állam fővárosa, Boise mellett, szolgált a II. világháborúban, majd hazatérve családot alapított, és 1978-ig egy fatelepen dolgozott. Ekkor nyugdíjba ment - és élete innentől tér el egy átlag amerikai kisnyugdíjasétól. Dönthetett volna a passzív öregkor mellett, ám ő élete utolsó évtizedeit teljes mértékben hobbijának, egy igen nemes cselekedetnek szánja:

minden szabadidejében madárházakat épít egy veszélyeztetett madárfajnak,

a magyarul “amerikai barázdabillegetőként” is emlegetett kékmadaraknak. (Az elnevezés a hímek gyönyörű kék színű fej-, hát- és szárnytollára utal.)null

A bluebird, azaz a kékmadár

 

Larson úr gyerekkora óta kedveli a kékmadarakat. Mindig is szerette szabadidejét a természetben tölteni, így adta magát, hogy nyugdíjas korában aktív és “madaras” hobbit válasszon magának. Bár ő úgy fogalmaz: igazából nem ment nyugdíjba, csak hivatást váltott.

Több mint negyven év alatt túl van a 350. apró házikóján, de még mindig aktív,

98. életévét betöltve sem lankad lelkesedése. Még néhány éve is évi 5000 mérföldet utazott, hogy ellenőrizze a madárházakat. Mindig tart magánál szerszámokat, hogy amennyiben problémát lát valamelyik ház körül, lelkiismeretes gondnokként helyrehozza azt.

”Minden élő teremtménynek épp annyi joga van az élethez, mint akár nekem”

- vallja, és komolyan is veszi hitvallását. Becslések szerint eddig közel 40 ezer madarat nevelt fel, főként Idaho délnyugati részén, ami által az amerikai kékmadár újra erős populációt mondhat magáénak. A 19. században ugyanis az európai seregélyek és verebek elkezdték kiszorítani természetes élőhelyükről az őshonos madarakat. Nem segített a populáción a mára már betiltott DDT-rovarméreg sem - óvatos becslések szerint is százával haltak meg miatta kékmadarak az 1970-es években. A vesztésre álló meccset a faj valószínűleg nem tudta volna megnyerni az elkötelezett idahoi madármentő tevékenysége nélkül.

Al Larson
Al Larson "Bluebird Man"

Természetesen nem mindent végez egyedül. Hozzá hasonló lelkes amatőrök segítik időnként munkáját, a házikók felmérését, a madarak ellenőrzését.

Félő azonban, hogy idővel egyre kevesebben érdeklődnek majd a kékmadármustra iránt,

és Larson után már nem lesz, aki ilyen lelkesedéssel viselje gondját a madaraknak.

Al Larson tevékenységét nem pusztán saját szórakoztatására végzi: adatait megosztja a Boise-i állami egyetemmel, egy marylandi madárgyűrűző laboratóriummal, de bárki mással is, akinek szüksége lehet az adatokra. Így civil környezetvédőként is sokat tesz a tudományos kutatások előre mozdításáért.

”Van bennem egy kíváncsiság, egy szenvedély a vadvilág iránt. Olyasmi ez nekem, mint a vallás”

- vallja magáról Larson.

A tündérmese azonban sajnos nem tökéletes. Van olyan tényező, amivel még egy Larson-féle fanatikus sem tud mit kezdeni: az éghajlatváltozás. Szakértők szerint

a klímaváltozás közel 73%-kal csökkenti a faj állományát,

és a csökkenés nagy része Idaho állam területére esik. Néhány módszer már van a kutatók tarsolyában: az már biztosnak látszik, hogy Larson kedves kis fa etetőit hamarosan más, a szélsőséges éghajlati viszonyoknak jobban ellenálló anyagra kell cserélni. Azt azonban minden tudós kiemeli, hogy az ő elkötelezett munkája nélkül szinte lehetetlen volna a változásokat felmérni és a szükséges intézkedéseket előkészíteni.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk