KÖZÖSSÉG
A Rovatból

800 gyereke van, és még büszke is rá

Simon Watson nem fizet gyerektartást, és még büszke is arra, hogy 16 éve minden héten születik egy gyereke.

Link másolása

Simon Watson története a Daily Mailen jelent meg, a férfi még nyilatkozott is a lapnak arról a valószínűleg a világon egyedülálló teljesítményéről, hogy

megközelítőleg 800 gyermek édesapja.

119948

Hogy ez hogy történhetett? Nos, Simon Watson lelkes spermadonor és nagyon büszke arra, hogy 16 éve folyamatos igény van az ő örökítőanyagjára. Olyannyira, hogy újabban a Facebookon is elkezdte árulni a spermáját, méghozzá 50 fontért, azaz körülbelül 21 ezer forintért.

Simon Watsonnak egyébként van három "eredeti", - vagy hogy is fogalmazzunk - "hagyományos" gyereke is, egy 19 és egy 17 éves fia az első házasságából és egy 10 éves lánya a másodikból. Simon azonban másodszor is elvált, így most szingli üzemmódban gyártja a gyerekeket. Ismerősei tudnak róla, hogy mit csinál, elfogadják olyannak, amilyen.

Elmondása szerint néha mosolyognak rajta, de maximum ennyi megaláztatás éri.

– Szeretném, ha egyszer az enyém lenne a világrekord. Ha így haladok, akkor még négy év, és meglesz az ezer utódom – mesélte a Daily Mailnek. – Elege lett belőlem és a spermadonori munkából, megvetett érte, hogy egyfolytában „adományoztam” és emiatt ide-oda kellett szaladgálnom - mesélte az első házasságának végéről.

match-106366_1280

- Az első házasságom után úgy döntöttem, hogy még több gyereket akarok, anélkül, hogy a költségeket nekem kellene állnom. A második feleségem elfogadta, amit csinálok, de elég furcsának tartotta, hogy műanyag tégelyek vannak mindenhol a lakásban. Egy ideig egy spermabanknak dolgoztam, de az, hogy most már saját magam útját járom, egy egészen új szintre emelt - dicsekedett.

A férfit sok támadás éri, hogy válogatás nélkül olyanoknak is ad a spermájából, akiknek veszélyes lehet a gyerekvállalás, például alkoholistáknak - a spermabankban ugyanis ilyen ember nem kaphat. A férfi azzal védekezik, hogy sokakat visszautasított már, például drogfüggőket.

Simon nem tartja a kapcsolatot gyermekei anyjaival, csak "fogja a pénzt és lelép". Azt viszont tudja, hogy születtek már ikrei és hármasikrei is.

Bar Simon tevékenységére nem rendelkezik semmilyen engedéllyel (erre nem is köteles, mert nem fagyasztva, hanem "frissen" kínálja a spermáját), tehát nem is lenne neki kötelező, a jó üzleti hírnév érdekében rendszeresen egészségügyi vizsgálatokon esik át. És egyelőre nem szeretné abbahagyni azt, amit csinál.

Ha érdekes volt, oszd meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk