KÖZÖSSÉG
A Rovatból

15, mellrákból felépült nő osztotta meg, hogy mi volt a legmeglepőbb a betegsége során

Meséltek az emberek viselkedéséről, az önképük változásáról, az implantátumokról, és figyelmeztettek az emlőrákszűrések fontosságára.

Link másolása

Az emberek nem tudják átérezni a betegséget – annak ellenére sem, hogyha weboldalakat böngésznek, és elolvasnak minden tünetet és orvosi szakvéleményt – nem érthetik meg, hogy milyen emlőrákkal élni. A felállított diagnózis után találják a nők szembe először magukat olyan kérdésekkel, tapasztalatokkal, amik még csak soha fel sem merültek azelőtt bennük. Ennek a betegségnek vannak olyan árnyoldalai, amit csak azok ismerhetnek, akik már túléltek egy ilyen mellrákot.

A Women’s Health beszélt egy olyan női közösséggel, aminek tagja ezen túlestek. Ők mesélték el, hogy milyen jó és rossz tapasztalatokat gyűjtöttek.

Soha többet nem kell melltartót viselned

„A mellrákdiagnózis után mindkét mellem el kellett távolítani, és implantátumokkal helyettesíteni. A legnagyobb meglepetés az volt, hogy nem kellett ezután melltartót hordanom. Be kell vallanom, hogy egy kicsit megdörzsöltem a helyét, mikor a barátnőim a merevítőről és a kényelmetlen melltartókról beszéltek.” – Marry S.

A nulladik stádiumú rák is rák

„A rákdiagnózis nem egyszerű, az orvosok se egyből feltételezik azt, hogy ez az. Ezért fontos, hogy kapjunk második szakvéleményt is. A nulladik stádiumú rák is rák.

Ne várd meg, míg zöld folyadék kezd szivárogni a mellbimbódból, én ezt már megtanultam.” – Meghan H.

Az orvosoknak se könnyű elmondani

„Nehéz volt tudat, hogy emlőrákom van, és ezt az orvosomnak is nagyon nehéz volt elmondani. Ők se tudják, hogy mondják el a fiataloknak, hogy rákosak, mert ők is veled együtt remélik, hogy ez nem az.” – Megan H.

A kemoterápia megzavarja a testet, fura dolgokra vágysz

„A mellrák előtt fogalmam se volt, hogy hányféle kemó létezik. Nem mind olyan, mint a filmekben, hogy hánynak, lefogynak, kihullik a hajuk. Valójában nagyon sok ember, mint én is meghízik a kemoterápia alatt – főleg, mivel az ízlelőbimbók főként csak az édesre aktiválódnak, és a szteroidok növelik az étvágyat. Utáltam, hogy mennyire vágytam a gyors kajára, mikor az az általános étkezési szokásim szöges ellentéte volt.” – Garian V.

Mindenkinek van egy mellrákos története

„Amikor először diagnosztizáltak, meglepődtem, hogy hány embernek volt tapasztalata rákos barátnőjén, nővérén, anyján, munkatársán keresztül ezzel a betegséggel. Sajnos mindig olyan dolgokat mondtak, mint például: „Ő első stádiumban volt, és meghalt!” vagy „Csak hat hónapja volt hátra, de egy évvel később még mindig ezzel küzd!”Minden rák más, ahogy mi emberek is.

Betegen nem azt akarjuk hallani, hogy valakinek 99% esélye volt a túlélésre, és meghalt.” - Jen E.

Az emberek meg akarják dörzsölni a fejed

„Kicsit megdöbbentő volt számomra, hogy sok ember meg akarta érinteni a fejem, vagy ha sapkát hordtam, akkor levetetni azt velem, hogy megnézhessék a csupasz fejbőröm. Tudtam, hogy a véletlenszerű érintésnek sok terhes nő ki van téve, de nem tudtam, hogy ez kiterjed a rákos betegekre is. Meglepő, hogy emberek azt gondolják, hogy rendben vannak a kéretlen érintések!” – V. Gerian

A rákezelések elpusztíthatják a rákot, de később más egészségügyi problémákat okozhatnak

„A műtét kevésbé ijesztett meg, mint a sugárzással járó mellékhatás lehetősége, a szív- és tüdőkárosodás. Ha a szívkárosodás nem jelentkezik 15-20 éven belül, akkor azután már késő lesz tenni bármit is. Belefáradtam a rákba. Az elmúlt két évben a szüleimet, egy maroknyi barátom és még a macskámat is ez a betegség vitte el! Csak túl akarok lenni ezen…” – Nicholle C.

Ha beteg vagy, csak a saját statisztikáid számítanak

„ Az hittem, ha minél több dolgot megtudok a betegséggel kapcsolatban, akkor annál jobb lesz. Például azt mondták, hogy a mell rekonstrukció esetén csak 3-5% esélye van fertőzés fellépésének. Nos, amikor megkaptam az implantátumom utána elfertőződött a terültet. Ez az esély így az én esetemben 100%-ra emelkedett.” – Kelly F.

Lapozz a folytatásért



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívmelengető videó egy kamionosról, aki igazi hősként viselkedett
Amíg vártak a zöld lámpára, a fülkéjéből vette észre a motorost, aki azonnal kapott a felajánlott segítségen.

Link másolása

Egy igazán szívmelengető videót küldött be a Bpiautósok.hu egyik olvasója.

A piros lámpánál készült felvételen látszik, hogy a Könyves Kálmán körút-Gyáli útnál lévő lámpánál egy motoros futár és egy kamion várt a zöldre. A motoros folyamatosan dörzsölgette a hideg miatt elgémberedett kezét. Ezt a kamionos a fülkéjéből észrevette és a zöld lámpára váltás előtt lehúzta az ablakot és leadott egy pár kesztyűt a motorosnak.

“A sok anyázás és gyűlölet között néha azért történnek a fővárosban igazán szívmelengető, léleksimogató dolgok is, a valódi hősök pedig köztünk élnek! Ez esetben a kamionsofőr, aki megajándékozta a szegény, fázós kezű kajafutárt egy pár kesztyűvel a -3 fokban”

– írta az olvasó.

VIDEÓ: Ez a kamionos egy VALÓDI HŐS! Ez 2022 legcukibb videója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A szülés után tudta meg, hogy áttétes rákos, három hetet adtak a fiatal ausztrál anyának
Végül még másfél évig élt, kislánya első születésnapját is megünnepelhette a 39 évesen elhunyt nő.

Link másolása

Rákban halt meg egy 39 éves ausztrál édesanya, aki éppen azután tudta meg, hogy négyes stádiumú, áttétes emlőrákkal küzd, hogy megszülte a babáját - írja a Daily Mail.

A brisbane-i Karyn Love a terhessége 29. hetében járt 2021 májusában, amikor sürgősségi császármetszéssel világra hozták a kislányát, Billit. Elviselhetetlen hátfájással küzdött, amiről azt hitte, hogy a várandósság okozza. A vizsgálatok során viszont az orvosok más választ találtak a fájdalmaira: sajnos rákban szenvedett, amely ráadásul már átterjedt a csontjaira, a májára és a szemére is.

Állapota miatt csak három hetet adtak az akkor 37 éves, újdonsült anyukának. Ő viszont az esélyekre rácáfolva még másfél évig élt a szörnyű diagnózis után.

Karyn már a terhessége alatt érezte, hogy valami nem stimmel, attól félt, hogy elveszítheti a gyermekét. A szüés után is mindent megtett, hogy meggyógyuljon: naponta kemoterápiára járt, hormonblokkoló és számos más gyógyszert szedett, holisztikus kezeléseken vett részt, de meditációval és lúgosító étrenddel is próbálkozott. Eközben próbált minél több időt tölteni a kisbabájával, aki koraszülöttként a születése után két hónapig még kórházban volt.

Az anya alig várta, hogy hazavihesse a kislányt. Felcsillant számára a gyógyulás reménye, amikor számos daganata zsugorodni kezdett, és a májműködése is újra normálissá vált. Amikor végre a kis Billi is elég jól volt ahhoz, hogy elhagyhassa a kórházat, Karyn nem is lehetett volna boldogabb.

Nem volt számára könnyű a rák elleni kemény küzdelmet összehangolni az anyasággal, de szerencsére voltak, akik segítettek neki ebben. Természetgyógyásza adománygyűjtést indított Karyn számára, amely során több mint 200 ezer dollárt adakoztak neki. Ezt az összeget az anya a kórházi költségekre költötte, és ebből fizette azt a bébiszittert, aki az első néhány hétben besegített neki a baba körüli teendőkben éjszakánként.

Idén májusban anya és lánya már a kicsi első születésnapját ünnepelhették meg együtt. Karyn akkor ezt írta Instagram-oldalán:

„Micsoda megtiszteltetés, hogy megünnepelhetem a lányom első születésnapját és magát az életet. A szeretetet választottam a titkos fegyveremnek. A kislányom iránt érzett szeretetet, a saját életem iránt érzett szeretetet. Azt a szeretet, amit egy nagyobb közösségtől kaptam. A rák iránti szeretetemet. Mindig is hittem abban, hogy érezni kell a gyógyuláshoz. Én határozottan éreztem fájdalmat és szomorúságot, de örömet és a tiszta jelenlétet is. Ez az, amire mindannyian vágyunk. Jelen lenni és hálás életet élni. Az élet ajándék, én pedig tárt karokkal fogadom ezt az ajándékot.”

A 39 éves nő végül december 12-én hunyt el. A szomorú hírt Instagram-oldalán közölték a szerettei:

„Mosolyogjatok értem, már szabad vagyok. Köszönöm a szereteteteket és a kedvességeteket az utam során. Emlékezni fogok rátok.”

Az anya utolsó posztja egy videó volt, amin az látható, milyen boldogan öleli meg a kislányát, miután hazatért Németországból Ausztráliába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Elnézést kért a mentőktől egy mozgássérült nő, mert kiabált velük fájdalmában
A mentősök a közösségi oldalukon osztották meg a történetet, és azt is megírták, mit reagáltak rá.

Link másolása

Szükségtelenül kért elnézést a mentőktől egy mozgássérült nő - írja közösségi oldalán az Országos Mentőszolgálat.

Posztjuk szerint egy nő levelet írt neki:

"Levélben kért elnézést egy nő, aki fájdalmában és kétségbeesettségében kiabált az őt ellátó mentőkkel.

Mivel eleve mozgássérült vagyok, várható volt a valamilyen esésem - írta, de erre a helyzetre lehetetlen volt felkészülnie. Olyan szerencsétlenül esett el, hogy lábszártörést és bokaficamot is szenvedett.

A mentők perceken belül helyszínre értek és csillapították a nő hatalmas fájdalmát, addig azonban elhangzott pár válogatott indulatszó, amit a tapasztalt életmentők kellő rutinnal kezeltek.

Helyszíni ellátást és végtag rögzítést követően, a sérültet stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink.

“Bocsánatot és elnézést szeretnék kérni a csütörtökön történt esésem miatt történő kiabálásomért a mentősökkel... Előre is köszönöm szépen, ha elfogadják a bocsánatkérő levelem!"

- írta Adrienn.

A mentősök pedig azt válaszolták neki:

"Kedves Adrienn!

Megkeresését továbbítottuk bajtársainknak, akik szükségtelennek érzik a bocsánatkérést és az Országos Mentőszolgálat nevében is mielőbbi felépülést kívánnak!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Könnyekig hatódott az anya, amikor meglátta, milyen cetliket tett a férje a gyerekeik uzsonnás dobozaiba
Az amerikai gyerekek minden üzenetet megőriztek, amit az ebéd mellé csomagolt az apukájuk.

Link másolása

Teljesen meghatódott egy amerikai feleség azon, amit a gyerekei asztalfiókjában talált, írja a Daily Mail. Sabrina Clendenin a fiókokban megtalálta az összes cetlit, amit a férje írt a gyerekeknek az uzsonnás doboz mellé arról, hogy mennyire büszke rájuk.

A 33 éves asszony videóját már kétmilliónál is többen látták a TikTokon. A felvételen látható, ahogy két asztalt is telerakott a színes papírfecnikkel. A Good Morning Americának a háromgyerekes anyuka elmondta, hogy

nemcsak azon sírta el magát, amiket a férfi írt a gyerekeknek, hanem azon is, hogy a kicsik egytől egyig mindent megőrizték.

Az asztalokra kipakolt cetlihalom azonban nem is az összes, ami a fiókokban lapult. Az anyuka szerint valójában elképzelhetetlen mennyiségű üzenetet talált a gyerekeknél. Szerinte mindennél többet jelent az, hogy az apjuktól kapott kis üzeneteket a lányok nem dobták ki.

Sabrina elmondta, hogy férjével korábban is hagytak üzeneteket a gyerekek uzsonnás dobozaiban. Azonban nemrég felfigyelt arra, hogy Jordan milyen kreatív lett az utóbbi időben.

A férfi időnként a szövegek mellé kis rajzokat is készít, vagy találós kérdésekkel szórakoztatja a gyerekeket. A lényeg az, hogy folyamatosan bátorítja és biztatja őket.

Az asszony szerint az ilyen ösztönzésre pedig minden gyereknek szüksége van a felnőtté váláshoz.

@sabrinamatata Why am I crying ? he was meant to be a girl dad #lucky #bestdad #girldad #lovehim #luckywife #dadlife #pickedawinner #lunchnotes ♬ what falling in love feels like x turning page - alex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk