KÖZÖSSÉG
A Rovatból

13 ezren fognak borozni ma este a Várban?

Ennyien jelölték vissza a Facebookon rohamosan terjedő eseményt. De mit szól ehhez a rendőrség és az önkormányzat?

Link másolása

Ma estére hatalmas iszogatós flash mob szerveződik a Facebookon. Az esemény leírása szerint este hat óra környékén egy üveg borral kell megjelennie a résztvevőknek a Budai Vár területén. Elsőre ez egy igazán kellemes, fiatalos nyáresti programnak ígérkezik, ám - mivel több, mint 13 ezren jelölték vissza eseményt - komoly jogi és biztonsági kérdések merültek fel.

Egy üveg borral a Várban

3 éve az első 'Egy üveg borral a várban' megmozdulás után most elérkezett az ideje a második felvonásnak.

A koncepció szinte változatlan: azon az egy estén egy "üveg borral" felmegyünk a várba sokan vagy többen.

Ahogy 3 éve, most is minden csak rajtatok múlik. Akkor sikerült igencsak meglepnetek... a létszám és a barátságos hangulat, összefogás példaértékű volt. Idén a cél, hogy újra lepjük meg egymást . :)

Nem titok, készül egy két meglepetés is de ezt majd idejével.

Most az első és legfontosabb, hogy ahogyan akkor, mindenről Te döntesz!

Nincs semmi konkrét, nincsenek kötöttségek, korlátok.

Lehet hozni gitárt vagy valami tábortüzes hangszert, csillagvizsgáló egységet (az állítólag a városból a legjobb :D), piknikkosarat, a piknikkosárban házisütit, összeköthettek 100 Twister játékot :D,

lehet vizespóló versenyt is rendezni, vagy szárazfarmer versenyt, breaktáncbemutatót (már aki tud, nehogy aztán valakinek kimenjen a bokája :D), freestlye rapesek álljanak össze beatboxosokkal, a határ a csillagos ég, ennyi embernél már akad kreativitás bőven ;)

A lényeg, hogy mindenről ti döntötök, ne szalasszátok el :D

Bízom bennetek, legyél okos, fundálj ki valamit!

Csáó :D

Persze azért sejthető, hogy a 13 ezer visszajelölőből nem mindenki fog ténylegesen megjelenni, de ha csak a felével, sőt csak a negyedével számolunk az is hatalmas tömeget jelent. A szervezők egy a kérdéssel kapcsolatos - már törölt - komment folyamban azzal érveltek, hogy nem feltétlenül kell az embereket minden esetben egy falka vadállatnak nézni. - írja a Borászportál.

Az állítás önmagában igaz is, ám egy ekkora tömeg puszta jelenléte is balesetveszélyes, valamint biztonságos mozgatása, irányítása is komoly előkészületeket igényel. Gondoljunk csak a torlódásokra, tülekedésekre és az abból eredő feszültségekre. Mindennek ellenére az esemény létrehozói makacsul ragaszkodnak a szervezetlenséghez, és a "spontaneitáshoz".

"
Az Erzsébet téren minden szombat este több ezer ember iszogat, és az sincs hivatalosan szervezve, rendezve. A Margit-sziget ugyanez a kategória

- érveltek az esemény meghirdetői.

Budai_Var_Palota_Bodis_Krisztian

fotó: Bódis Krisztián

Az emberi felelősségvállaláson kívül jogi szempontok is felmerülhetnek az eseménnyel kapcsolatban. Hiszen bár a gyülekezési törvény kimondja, hogy a gyülekezési jog gyakorlásához nem szükséges semmilyen hatóság engedélye, azonban a közterületen tartandó gyülekezést előzetesen be kell jelenteni annak érdekében, hogy a rendőrség megállapíthassa, nem áll-e fenn valamely előzetes tiltási ok.

Ez alól a kötelezettség alól persze kivételt jelentenek a spontán gyülekezések, de a jog értelmezésében egy több hónapja meghirdetett esemény nem tekinthető spontánnak. A szervezők a ezt a kifejezést inkább laza, szervezetlen értelemben használják.

budaibor

Megkerestük a kerületi önkormányzatot, hogyan készülnek az eseményre, illetve mi a helyzet a közterületi alkoholfogyasztással, hiszen ezt majdnem egész Budapesten szigorúan szabályozzák - nemrég a Madách tér környékéről érkeztek olyan hírek, hogy a közterület-felügyelők tömegesen büntették meg a gyanútlanul iszogatókat.

Blázsovics Lívia, az I. kerület sajtóreferense kérdésünkre elmondta, hogy a rendőrség és a közterület-felügyelet egyaránt fokozott ellenőrzéssel készül a ma estére. Így tehát könnyen lehet, hogy igazoltatják majd a résztvevőket - erre egyébként az esemény létrehozói is felhívták a figyelmet.

Ugyanakkor

attól nem kell tartania senkinek, hogy közterületi alkoholfogyasztás miatt megbüntetik.

A Vár területén ez ugyanis nem tilos, kivéve a boltok bejáratától számított 5 méteres körzetben, a lakóépületek kapualjaiban, valamint a játszótereken. Így tehát ha kulturáltan viselkedtek, vigyáztok egymásra és nem tesztek kárt semmiben, nincs okotok aggodalomra.

Ha tetszik az esemény ötlete, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk