hirdetés

KÉK HÍREK

Vizsgálják, hogy küldött-e meztelen képeket magáról az úszóedző

Az egyik magyar klubnál dolgozó edzőt azzal vádolják, hogy kiskorú tanítványait pucér fotókkal zaklatta. Az edző cáfol.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. április 01.

hirdetés

Az MTK egyik úszóedzőjéről azt írta a Fullánk.hu, hogy saját magáról készült meztelen fotókat küldözgetett fiatal lányoknak.

A Kiss László ügyet is kirobbantó lap információja szerint a dologról tudtak az úszószövetségben is, de eddig nem történt semmi.

Most a hvg.hu arról számolt be, hogy a szövetséget megkeresték, ám ők közleményt adtak ki.

A közlemény:

A Magyar Úszó Szövetséghez bejelentés érkezett egy, a sportágban dolgozó edzővel kapcsolatban – az abban megfogalmazottak egy esetleges bűncselekménnyel hozhatók összefüggésbe. Bár az állítólagos eset évekkel ezelőtt történt – melyről a médiában megjelentekkel ellentétben a szövetség jelenlegi vezetésének semmiféle információja nem volt –, a MÚSZ elnöke azonnali vizsgálatot rendelt el.

A vizsgálatra felkért testület tagja Tausz Katalin, az UNICEF magyarországi szervezetének gyerekjogi igazgatója, Sós Csaba szövetségi kapitány és Wildner Domonkos, a szövetség jogi igazgatója.

hirdetés

Minderről az elnök tájékoztatta az edzőt foglalkoztató MTK úszószakosztályát, illetve a klub elnökét.

A MÚSZ a vizsgálat eredményéről és az esetleges következő lépésekről haladéktalanul beszámol a tagszervezeteknek és a közvéleménynek.

A hvg.hu-val az edző klubja azt közölte, hogy a nyilvánosságra került fotó hat éve készült, akkor még egy másik egyesületnél dolgozott a férfi. Ezért a kérdésekre majd az edző küldi meg a választ.

Az ATV megkérdezte az edzőt is, aki egy közleményt küldött. Ebben azt írta, hogy

a fénykép valóban őt ábrázolja, de nem küldte el senkinek.

A volt barátnője részére készítette, és a képet csak neki küldte el. A kapcsolatuk viszont azóta megromlott.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk