Ijesztő baleset történt kedden délután az egyik kecskeméti kétsávos elkerülőn - számolt be róla az RTL Híradó. Két kamion ütközött össze, az egyik daruja beakadt egy felüljáróba, majd lándzsaként döfte át a másik teherautó vezetőfülkéjét.
A sofőrnek óriási szerencséje volt, hiszen csak centikkel kerülte el a fejét a letört mázsás vas. Így is megsérült, súlyos koponya és felsővégtagi sérülésekkel szállították kórházba, miután feszítővassal kivágták a kamionjából a tűzoltók.
A vezetőfülke teljesen összeroncsolódott. A kormány úgy tört el, hogy a rúdja is elhajlott, a műszerfalból nem maradt semmi.
A másik kamion vezetőjének nem esett baja. A közútkezelő munkatársai órákig vizsgálták a felüljárót, amit végül biztonságosnak nyilvánítottak.
Részegen, a gyalogátkelőn gázolt el hat gyereket egy autós Erdélyben, a Hunyad megyei Petrozsényban – adta hírül a Főtér.hu romániai magyar hírpotál.
Az áldozatok egyike olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen kellett újraéleszteni, a többieket is kórházba kellett szállítani.
Később a Hunyad megyei rendőrség azt közölte: az egyik elgázolt gyerek belehalt sérüléseibe.
A gázoló elmenekült a helyszínről, de a rendőrök hamarosan rábukkantak Aninósza városában. Megszondáztatták, és kiderült: a 19 éves fiatalember ittasan vezetett, a leheletében literenként 0,81 milligramm alkoholt mutatott ki a szonda. Arra is fény derült, hogy még jogosítványa sincs, ennek ellenére száguldozott részegen az autóval a város utcáin.
Az elkövető ellen már gondatlanságból elkövetett emberölés miatt zajlik büntetőeljárás.
Folytatólagosan, bűnszövetségben elkövetett lopás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség három férfival és egy nővel szemben, akik több alkalommal, szervezetten fosztották ki az egyik siófoki áruházat.
A Somogy Megyei Főügyészség csütörtöki közleménye szerint a húszas és harmincas éveikben járó vádlottak a bűncselekmény elkövetésekor nem rendelkeztek munkahellyel és rendszeres jövedelemmel sem. Így
megállapodtak abban, hogy a nő által összeírt, túlnyomórészt minőségi italokat, drágább desszerteket, húskészítményeket és műszaki cikkeket ellopják, majd azok egy részét felélik, a nagyobbik részét pedig eladják.
Az tolvajok még a szerepeket is kiosztották maguk között: amíg ketten a parkolóban várakoztak, társaik egy bevásárlókocsival fizetés nélkül hozták ki az áruházból a kiválasztott termékeket, amelyeket ezt követően közösen pakoltak az autójukba.
Az ügyészség megosztotta az áruházi biztonsági kamera felvételét is. Ezen látható, ahogy a banda tagjai gond nélkül kitolják a dugig pakolt a bevásárlókocsit az üzletből.
Ezzel a módszerrel,
három alkalommal összesen 787 510 forint kárt okoztak az áruháznak.
Negyedszer azonban már nem sikerült a manőver, ugyanis a lebukástól tartva végül az áruházban hagyták a telepakolt bevásárlókocsit, amiben közel 125 ezer forintnyi árut szedtek össze.
A siófoki nyomozók a kamerafelvételek alapján azonosították és elfogták az elkövetőket. A vádiratában az ügyészség három vádlottal szemben végrehajtandó, negyedik társukkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság egyúttal valamennyi vádlottat tiltsa el a közúti járművezetéstől, illetve kötelezze őket a sértett kárának megtérítésére is.