KÉK HÍREK

Veiszer Alindát is kirúgták a Hír TV-től

Távoznia kell a csatorna egyik legismertebb arcának. Kálmán Olga műsora, valamint Szabadfogás viszont megmarad.

Link másolása

"Az, hogy egy csatornán olyan műsort készíthetek, amelyet szeretek, amelyben hiszek, és amelynek szerkesztése során nem tapasztalok cenzúrát, sőt sokkal inkább partnerként kezelnek, mint eddig valaha bármikor, szerencsés helyzet. De nem tudhatom, meddig tart." - mondta egy korábban készült interjúban Veiszer Alinda, aki csütörtökön kirúgtak a Hír TV-től.

A műsorvezető megerősítette az Indexnek, hogy őt is elbocsátják a Hír TV-től, gazdasági okokra hivatkozva. Úgy fogalmazott:

„még csak haragban sem váltunk el, még az ajtót sem csaptam rájuk, igazából korrektül intézik az egészet".

Hozzátette: egy kicsit azért meglepődött, mert Alinda című műsora nézettsége folyamatosan nőtt, "ekkora sikert kultúrában még sehol nem tudtam elérni" - jelentette ki.

Saját Facebook-oldalán ezekkel a szavakkal búcsúzott a műsortól:

"Kedves Ti!

Igazak a hírek, sajnos megszűnik a műsor. Egyelőre azzal foglalkozunk, hogy a május végéig adásba kerülő beszélgetéseken ne érezzétek, hogy megrázott a hír engem is.

Ugyanakkor fontos ide írni, hogy amikor elhívtak erre a csatornára, nem ígértek többet. Pontosan három évadot. Én pedig

kivételes lehetőségnek éltem meg, hogy már nem kezdőként, de még fiatalon műsort készíthetek olyan témákról, olyan emberekkel, akik és amik érdekelnek. Imádtam ezt a három évet.

Büszke vagyok arra, amit létrehoztunk Rieger Johannával, Józsa Mártával, László Pállal és Csáka Eszterrel. Szerettem a megrázó beszélgetéseket, szerettem a bátor mondatokat, szerettem kérdezni kritikusan és néha indulatosan is. Nem tudom, hogy lesz-e még ilyen. Remélem.

Nektek pedig köszönöm, hogy egyre többen virrasztottatok velem. Szuperek vagytok."

Az Index információi szerint elbocsátották a csatornától M. Kiss Csabát, Szöllősi Györgyit, D. Bányász Gergőt és Pataky Enikőt is. A hvg.hu úgy tudja: Péterfi Juditnak is felmondtak. Marad viszont Kálmán Olga műsora, és a Szabadfogás is Dévényi Istvánnal.

A nézők május végéig látják majd Alinda műsorát a Hír TV-n.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Horrorisztikus gázolást rögzített egy térfigyelő kamera a Bécsi úton
A felvételen látszik, hogy piros volt a lámpa a gyalogosoknak, egy férfi mégis úgy döntött, átkel az úton.

Link másolása

A Szépvölgyi út és a Bécsi út kereszteződésében, a villamostól indult el egy középkorú férfi az út másik oldalára. A piros jelzés ellenére is lelépett az úttestre, ahol elütötte egy nagy sebességgel érkező fehér autó. A Bp-i Autósok Közössége megtudta, hogy

a férfit súlyos sérülésekkel kórházba szállították, miután több métert repült.

Az alábbi videót csak erős idegzettel rendelkezőknek ajánljuk megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

22 éves, ismert nógrádi vállalkozó halt meg a zagyvaszántói balesetben
Gáspár Győző is megemlékezett róla a közösségi oldalán, ugyanis jó viszonyban van B. Tamás családjával.
Címkép: Unsplash - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

A 22 éves férfi április 9-én, dél körül sodródott le a 16-os főút Zagyvaszántóhoz közeli szakaszáról. A Porsche sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Bp-i Autósok portál azt írja, egy Salgótarjánban ismert fiatal vállalkozó, B. Tamás volt az áldozat.

“Szomorú szombat ez a mai nap… szomorú, mert a kedves barátunk elvesztették egyetlen gyermeküket!

Apaként felgondolni, átérezni sem tudom, hogy ezt a súlyos tragédiát hogyan lehet feldolgozni… 22!!!Sajnos Neked csak ennyi adatott Tomika! A mennyek országa lett az új otthonod, az angyalok vigyáznak Rád! Istenem! Ez felfoghatatlan!” - írta Gáspár Győző a Facebookon, ahová képet is feltöltött az áldozatról.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Büntetőfékezett egy kisteherautós egy 40 óvodást szállító busz előtt Szentendrén
Az ovisok kirándulni indultak. Szerencsére mindegyikük be volt kötve, így senki sem sérült meg.
Címkép: police.hu - szmo.hu
2022. április 07.


Link másolása

Óvodásokat szállító autóbusz előtt fékezett be egy kisteherautó Szentendrénél - számolt be róla a police.hu.

A kisteherautó a Dobogókői útról szeretett volna jobbra kanyarodni Budapest felé a 11-es útra, a busz elé sorolt volna be, de nem tudott. Miután sikerült kikanyarodnia, megelőzte a buszt, majd visszatérve a külső sávba beletaposott a fékbe.

A buszsofőr próbálta elkerülni a balesetet, de a két jármű között nagyon kicsi volt a távolság, nem tudott időben megállni, a kisteherautónak ütközött.

Mindkét jármű megsérült.

Az autóbuszon 40 kisgyerek utazott öt óvónő kíséretében, a szentendrei ovisok kirándulni indultak. A 3 és 6 év közötti lurkóknak és vigyázóiknak nem esett baja, mindnyájan használták a biztonsági övet.

Az autóbusz elején és hátulján egyértelmű jelzés figyelmeztetett: „Gyermekszállítás”.

A kisteherautó 50 éves pilisvörösvári vezetője nem tett vallomást, annyit mondott csak, nem érzi úgy, hogy büntetőfékezett volna, a gyanúsítás ellen panaszt tett.

Egy, az ütközés, valamint az azt megelőzően történtek szemtanúja szerint a busznak esélye sem volt elkerülni a balesetet. Arra is kitért, a külső sáv előttük járműmentes volt, a kisteherautó fékezését semmilyen közlekedési szituáció nem indokolta.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást az 50 éves férfi ellen, egyben elvették vezetői engedélyét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Felhozták a jósvafői barlangban elhunyt búvár holttestét
A Terrorelhárítási Központ (TEK) közölte, hogy a balesetet szenvedett búvár megtalálásáért folyó művelet vasárnap rendkívüli esemény nélkül befejeződött.
Forrás: TEK/MTI - szmo.hu
2022. április 10.


Link másolása

Azt írták, hogy a jósvafői Kossuth-barlangban április 3-án eltűnt barlangi búvár utáni kutatás, megtalálása, felszínre hozatala és a művelet technikai biztosítása rendkívüli körülmények között történt.

Kiemelték, hogy a művelet koordinálását végző Terrorelhárítási Központ szakemberei a barlangi- és búvármentő szakemberekkel végig a lehető leggyorsabb, de a legbiztonságosabb végrehajtást szem előtt tartva működtek együtt a helyszínen.

Mede Márton tűzoltó főtörzsőrmester, tűzoltóbúvár, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálatának tagja múlt vasárnap szabadidejében hajtott végre tervezett feltáró merülést, amely közben eltűnt.

A Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János köszönetét fejezte ki a mentésben közreműködőknek. A közlemény szerint a műveletben 18 szervezet, mentőszolgálat, egyetem és cég vett részt.

A címlapképen az látható, ahogy a TEK fõigazgatója (középen) koordinálja a Kossuth-barlangban eltûnt búvár utáni kutatási mûveletet.

Link másolása
KÖVESS MINKET: